Vizes vb: Valóban történelmet írtunk – Schmidt Ádám

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2022.07.04. 12:38
null
A világbajnokságot lezáró sajtótájékoztatót tartottak hétfőn (Fotó: Árvai Károly)
Hétfőn délelőtt a hazai vizes világbajnokságot lezáró sajtótájékoztatót tartottak a Duna Arénában – a sportélet vezetőivel, és a budapesti érmes sportolókkal.

Minden idők legjobb világbajnokságaként jellemezte a vasárnap záruló hazai vizes vb-t Husszein el-Musszalam, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) kuvaiti elnöke – és így, ezzel a felütéssel kezdődött hétfőn 11 órakor a Duna Arénában az a sajtótájékoztató, amelyet a szervezők a verseny lezárásaként tartottak.

MILÁK KRISTÓF A HAZAI RENDEZÉSŰ VILÁGBAJNOKSÁGRÓL
„Nem tagadom, voltak bennem kételyek, amikor kiderült, hogy Magyarország rendezi a vizes világbajnokságot – terhet és biztatást is kaptam minden oldalról, ám akárcsak korábban, ezt kizártam, és csak magamra, valamint a felkészülésemre koncentráltam. A vébé kapcsán újra el kell mondanom, hogy edzőváltáson vagyok túl, új számomra az érzés, és nem rossz értelemben, de bizonytalan volt az elmúlt tíz hónap, hiszen nem a megszokott, a kitaposott úton jártam, és az volt a legfontosabb hogy összeszokjak Virth Balázzsal, hogy megismerjük egymást. Az eredmények azt mutatják, hogy ez elég jól sikerült.”

„Csodálatos, izgalmakkal teli két hét van mögöttünk, azt hiszem, később is jó szívvel gondolunk majd vissza erre a világbajnokságra – kezdte beszédét Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár. – Most megállhatunk, és vehetünk egy nagy levegőt: itt van a köszönetnyilvánítás ideje. Köszönöm minden magyar állampolgárnak, hogy velünk volt, újfent bebizonyosodott, ha összefogunk, bármire képesek lehetünk. Köszönet illeti azokat, akik a vébé bármelyik helyszínén szurkolt. És köszönöm a FINA elnökének, és ügyvezető igazgatójának, hogy néhány hónappal ezelőtt bizalmat szavaztak Magyarországnak. Az, hogy a vasárnapi záróünnepségen elhangzott, hogy ez volt minden idők legjobb világbajnoksága, egyszersmind igazolja, hogy jó döntést hozott a FINA. És a magyar kormány is, amely gyorsan és nagyon jól reagált a rendezés kapcsán. Gratulálok minden sportszakembernek és sportolónak, sikereikkel igazi egy hazai rendezésű világbajnokság. Az esemény mottója a »Made history« volt, és azt hiszem, valóban történelmet írtunk: nem látott még olyat a világ, hogy egy ország négy és fél hónap alatt megszervezzen egy világbajnokságot, emiatt külön köszönet illeti a szervezőbizottságot, és annak elnökét, Wladár Sándort.”

Fürjes Balázs miniszterhelyettes, a FINA Büro magyar tagja azt hangsúlyozta, hogy Budapestnél csak Budapest a jobb, hiszen legutóbb 2017-ben hangzott el, hogy ez volt minden idők legjobb világbajnoksága – akkor is a magyar fővárosban.

Néha úgy éreztük, feltett kezekkel megyünk a harcba, mélytengeri búvárként csak kapkodtuk a levegőt az elmúlt hónapokban, de megcsináltuk, higgyék el, hogy emberfeletti teljesítmény volt – jelentette ki Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség, egyszersmind a szervezőbizottság elnöke. – Felemelő érzés volt a helyszíneken szurkolni a magyar sportolóknak, mert azt továbbra is tartom, ha nincsenek magyarok a küzdőtéren, nincs értelme hazai világeseményt rendezni.”

WLADÁR SÁNDOR BESZÉDE

Szántó Dávid, a szervezőbizottság operatív igazgatója úgy vélte, megérte az elmúlt hónapok minden küzdelme: „Csak egyet kérek, ne legyen a jövőben elvárás, hogy négy hónap alatt kell megszervezni egy világbajnokságon, szerintem a sporttörténelem legőrültebb vállalkozása volt ez.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik