Egyszer csak ott álltak egymás mellett. Milák Kristóf épp visszaérkezett az eredményhirdetéséről, a 200 pillangó után, David Popovici pedig befejezte soros interjúját a vegyes zónában. Aztán elindultak, egymás mellett, és ha már így alakult, trécseltek kicsit.

„Gratulálok” – kezdte a román srác. „Köszönöm” – biccentett Kristóf. „Érezted, hogy ilyen gyors vagy?” – folytatta Popovici. „Igen, egy kicsit túl gyorsan is kezdtem. Nagyon fájt. De nagyon akartam ezt az időt. Neked sem megy rosszul, ahogy néztem” – mosolygott Milák. „Hát, eddig nem panaszkodom” – vigyorgott Popovici.

 
A románok kétszeres világbajnok úszója nagyon szereti Magyarországot 

Aztán lepacsiztak, és elköszöntek egymástól.

A két géniusz, akik a következő nem kevés esztendőben meghatározzák majd Európa férfi úszósportját, és a legnagyobbak közé emelkednek a globális színpadon is.

Popovici egyelőre ott tart, ahol Milák is járt 17 évesen: nyaranta újraírja a junior-világrekordok listáját. Előtte is ugyanolyan, elsőre lehetetlennek tűnő küldetések állnak, mint néhány éve Milák előtt: a római vb-n felállított cápadresszes rekordok, amelyek érinthetetlennek tűnnek évek óta. A brazil César Cielo 46.91-es repesztése 100 gyorson, a német Paul Biedermann „rettenetes” 1:42.00-ja 200-on – ám aligha kétséges: ugyanúgy le fogja szedni őket, mint ahogy Kristóf agyonvágta Phelps 1:51.51-ét három évvel ezelőtt.

Ez a román srác ugyanis valószínűtlen könnyedséggel szeli a vizet – már egy éve, a római junior Eb-n láttuk, hogy elképesztő tehetség, ám az olimpia még túl sok volt neki 16 esztendősen; igaz, mindössze nyavalyás két századdal maradt le a dobogóról kétszázon.

Mostanra viszont felvérteződött mindennel, ami a hódításhoz szükséges: az 1:43.21 200-on elképesztő teljesítmény egy tizenévestől, ám igazán a száz középdöntőjében elért 47.13 után kellett a leesett állakat összeszámolni a Duna Arénában; a döntő most valahogy lassúbb lett, ám egy vb-n a győzelem a lényeg, és az megvolt neki.

Tizenhét esztendősen egy 100-200 duplával hazamenni egy vb-ről... Ez még az olyan legendáknak, mint Ian Thorpe és Pieter van den Hoogenband sem jött sikerült, érett versenyzőként sem. Az amerikai zseni, Jim Montgomery csinálta meg rögtön az első, 1973-as vb-n, azóta most először. A százat már a román tévé is adta, a kétszázat még csak a magyar M4-et kábelcsomagban követők nézhették. Román úszó a magyar tévé nézettségét növeli Romániában – ez a vb-szlogen „Make history” csúcsra járatása...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!