Hosszú Katinka 400 vegyesen egyértelműen az esélyek közé tartozik a római Európa-bajnokságon, ráadásul ő a szám címvédője (Forrás: Dömötör Csaba)

 

Kevésen múlott ugyan, de a hazai rendezésű világbajnokságon Hosszú Katinka nem gyarapította érmei számát: háromszoros olimpiai bajnokunk pályafutása során eddig 96 érmet gyűjtött be a világversenyeken.

A sorozat tehát megszakadt, hiszen Budapesten 2007 óta többször is ott állhatott a dobogón – világ- és Európa-bajnokságon, rövid pályás kontinensviadalon. A tokiói olimpiát leszámítva legutóbb 2011-ben fordult elő, hogy Hosszú érem nélkül zárt nagy világversenyt: a sanghaji vb-n a legjobb eredménye egyéniben a hatodik hely volt (200 vegyes).

Jó eséllyel azonban az augusztusi római kontinensviadalon gyarapíthatja érmei számát, mi több, az Örök Városban el is érheti az áhított százat.

Négyszáz vegyesen az Eb-n a győzelmet is megszerezheti – egyfelől mert ő a címvédő, másfelől meg a budapesti vb-n egyedüli európaiként jutott a döntőbe a távon (és végül negyedikként ért célba).

Sós Csaba (Fotó: Tumbász Hédi)

„Elvileg valóban megszerezheti Rómában a századik érmét is Hosszú Katinka   – reagált a felvetésre Sós Csaba szövetségi kapitány. –  De már Budapesten is hozzátehetett volna a gyűjteményéhez egyet, ha megússza a június elején elért időeredményét. Azért vagyok óvatos, és azért mondtam, hogy elvileg megszerezheti, mert ebben a korban a formaidőzítés jóval bizonytalanabb, rizikósabb, mint korábban volt. Mindezzel együtt tényleg elképzelhető, hogy elér a százig Katka – ha véletlenül mégsem, az élet megy tovább, és jönnek még versenyek. A legnagyobb esélye az éremszerzésre nyilvánvalóan négyszáz vegyesen van. Katinka harminchárom éves, ilyenkor van ereje teljében az ember, és még a nagy állóképességet igénylő sportágakban is ott lehet a csúcson – az úszás és a négyszáz vegyes kicsit más e tekintetben, itt a nehézséget az okozza, hogyan lehet fenntartani az életformát: itt ha egy órával kevesebbet alszol, vagy nem megy a légkondi a szobádban és két fokkal melegebb van, már nem úgy úszol másnap, ahogy kellene. Úgyhogy bár itt van a legnagyobb esélye Katinkának az éremre, egyszersmind ez a szám jelenti neki a legnagyobb kihívást is.”

Hosszú Katinka a tavalyi budapesti kontinensviadalon 200 vegyesen a harmadik lett – a hazai rendezésű vb-n két európai jutott fináléba, Hosszú a Duna Arénában hetedikként zárt.

Kétszáz pillangón viszont döntőbe sem jutott a világbajnokságon, igaz, egy évvel ezelőtt az Eb-n Kapás Boglárka mögött ezüstérmet szerzett.

„A legnagyobb kérdőjel a kétszáz pillangó    – folytatta a kapitány. –  Ugyanakkor itt semmiféleképpen sem hátrány a kora, nézzük csak meg, hogy Michael Phelps is ezen a távon nyert utoljára nagy versenyen. Ez a szám annak okoz nehézséget ebben a korban, aki nem tud pillangót úszni, márpedig Katinka tud. Ez tehát a pozitívum, a világbajnokságok alapján mégis itt a legkockázatosabb kijelenteni, hogy képes odaérni Rómában a dobogóra.”

Ha minden egyéni szám összejön a kontinensviadalon, akkor tart majd Hosszú Katinka 99 éremnél, s bár az elmúlt időszakban Sós Csaba és klasszisunk megállapodott abban, hogy Hosszú csak az egyéni számokra figyel, Róma ebben is változást hozhat.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

„A tavalyi kontinensviadalon ezüstérmes volt a 4x200-as gyorsváltónk, a vébén meg legjobb európaiként az ötödik helyen végzett, nem tűnik rossznak a csapatunk, vagyis reális esélyük van a lányoknak a dobogóra Rómában is. Fel fogom ajánlani Katinkának, hogy ússzon a csapatban    – mondta el a szövetségi kapitány. – A megállapodásunk alapján eddig ezt nem tettem meg, az Eb-n megteszem, de emögött senki se sejtsen semmi rosszat, hiszen nem arról van szó, hogy egy jobb úszót hagyok ki a csapatból adott esetben, hogy Katinkának meglegyen a száz érme, hiszen tudása alapján egyébként helye lenne, helye van a gyorsváltóban.”

Kérdés, hogy él-e a felajánlással Hosszú, mert a római programot nézegetve az első, ami szembeötlik, hogy rögtön a nyitó napon rendezik a női 4x200-as gyorsváltó küzdelmeit, másodjára meg az, hogy a 200 vegyes és a 200 pillangó üti egymást – szerencsére a jobbik verzióban: vagyis az utolsó előtti napon előbb a vegyes fináléját rendezik meg, s csak ezt követi a pillangó középdöntője.