Vizes vb: Ha jön egy pofon, fel is rázhatja a csapatot – Gurisatti

Vágólapra másolva!
2022.06.22. 22:42
Félidőig minden jól ment, a harmadik harmadban viszont az olaszok a magyar női vízilabda-válogatott fölé kerekedett, innen pedig már nem volt visszaút, s 10–9-re kikaptak a mieink. Vályi Vanda szerint teljesen megzavarodtak ellenfelük zónázásától, Gurisatti Gréta úgy véli, ez a pofon felrázhatja a csapatot a folytatásra. 

„Volt már többször ilyenben részünk, így jól tudjuk, ha jön egy pofon, az ilyenkor akár jókor jöhet, felrázhatja a csapatot” – mondta Gurisatti Gréta az olaszok elleni csoportkörös vereség után, hozzátéve, úgy látszik, ők mindig a nehezebb utat választják – utalva arra, hogy a nyolcaddöntőben is vízbe kell majd ugraniuk.

Vályi Vanda elmondta, teljesen megzavarodtak attól, hogy az olaszok átálltak zónázásra, úgy véli, sokkal bátrabban kellett volna játszaniuk ahhoz, hogy meg tudják fordítani a meccset.

VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, NŐK
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
OLASZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 10–9 (3–4, 2–2, 3–1, 2–2)
Budapest,
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, 5500néző.V:Margeta (szlovén), Carney (ausztrál)
OLASZORSZÁG:
BANCHELLI – Palmieri, MARLETTA2,Emmolo, Giustini1, TABANI1, Picozzi1. Csere: Viacava1,AVEGNO2,Queirolo1,Bianconi, Galardi1.Szövetségi kapitány:Carlo Silipo
MAGYARORSZÁG:
Magyari A. – SZILÁGYI D.2,Keszthelyi-Nagy1,Máté Zs., PARKES3,Garda1,Vályi V.1.Csere:Rybanska, Gurisatti1,Faragó K., Leimeter, Mahieu.Szövetségi kapitány:Bíró Attila
Gól – emberelőnyből:14/6, ill. 11/6
Gól – kettős emberelőnyből:1/1, ill. –
Gól – ötméteresből:–, ill. 1/1
Kipontozódott:Mahieu (24. p.), Máté Zs. (28. p.), Marletta (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Carlo Silipo
: – A térfélcsere után már félelem nélkül játszottunk, ráadásul valódi csapatként, a játékosok segítették a társaikat. Sokkal koncentráltabbak lettünk a harmadik negyedre, és sikerült kizárnunk a közönséget is. Nagy eredmény nekünk ez a győzelem, fontos meccsen vertük meg a magyarokat, ezzel megszereztük a csoport első helyét, de tudunk ennél jobban is játszani.
Bíró Attila: – Az olaszoknak talán kisebb téttel bírt ez a mérkőzés, könnyebben átvészelték azokat a kritikus időszakokat, amelyeket mi nem tudtunk. Ugyanakkor azt is tudtuk, hogy ha vérszemet kapnak, nagyon nehéz lesz legyőzni őket, ez mégis megtörtént. Pár hibával visszahoztuk őket a meccsbe, onnantól kezdve görcsöltünk és erőlködtünk, még így is voltak jó dolgaink, de sajnos több volt a rossz.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kanada 2 1 1 29–9 +20 3
2. Olaszország 2 1
1
17–16 +1 3
3. MAGYARORSZÁG 2
1

1
44–14 +30
2
4. Kolumbia 2 2 6–57 –51 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik