Úszás: finisbe ért a vb szervezése – öt olimpiai arany „járt” az NS-ben

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2022.06.09. 21:22
null
Szöllősi György, Wladár Sándor és Darnyi Tamás a vizes vb-re készült, 100 oldalas<a href="https://www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/megjelent-a-nemzeti-sport-magazin-legujabb-szama-2895761"> Nemzeti Sport Magazinnal, </a>a Nemzeti Sport szerkesztőségében
A Nemzeti Sport és a Sportrádió szerkesztőségében járt csütörtökön két olimpiai bajnok: Wladár Sándor, Moszkva aranyérmese és Darnyi Tamás, négyszeres ötkarikás bajnok a Magyar Úszószövetség képviseletében tették tiszteletüket nálunk – a közelgő vizes világbajnokság előkészületeiről számoltak be.  

A Nemzeti Sport főszerkesztőjével, Szöllősi Györggyel folytatott beszélgetés során kiderült, hogy minden szempontból a finisébe ért az esemény szervezése, s míg a sportolók az uszodában végzik az utolsó simításokat, addig a rendezők a parton „szaladgálnak”:

„Az elején volt bennem egy olyan érzés, hogy kártyavárat építünk, de hamar bebizonyosodott, hogy nem így van. Szerencsére!” – összegzett Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke, aki arról is hosszan beszélt, hogy bár ezúttal a Duna Arénában nem építik fel az ideiglenes lelátókat, mint öt évvel ezelőtt, a létesítménynek így is különleges aurája van, s ugyanez a véleménye a Hajós Alfréd uszodáról is: „Azt mondják a vízilabdázók, hogy aki abban az uszodában nem játszott sohasem, nem is igazi vízilabdázó.”

A vizes világbajnokság június 18-án rajtol.

Darnyi Tamás (a Magyar Úszószövetség elnöki tanácsadója), Csisztu Zsuzsa és Wladár Sándor (a Magyar Úszószövetség elnöke) a Sportrádióban
Darnyi Tamás (a Magyar Úszószövetség elnöki tanácsadója), Csisztu Zsuzsa és Wladár Sándor (a Magyar Úszószövetség elnöke) a Sportrádióban

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik