FINA: Molnár Tamás elárulta, milyen feladatai lesznek a vízilabda technikai bizottság élén

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.07.03. 12:41
null
<strong>Molnár Tamás</strong> első magyar sportszakemberként vezeti a nemzetközi szövetség vízilabda technikai bizottságát (Fotó: Tumbász Hédi)
Mint arról beszámoltunk, először lett magyar elnöke a FINA-ban a vízilabda technikai bizottságnak és az edzőbizottságnak. Előbbi tisztséget Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónk, utóbbit Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitányunk tölti be. A sportdiplomáciai siker kapcsán Csisztu Zsuzsa exkluzív interjút készített Molnár Tamással. A Mandiner sportrovatában olvasható cikket szemléztük!

 

„A FINA mint a világ vizes sportjait egyesítő nemzetközi sportszövetség a szervezete alá tartozó sportágait, ha úgy tetszik, szakágait, mint például az úszást, műugrást vagy épp a vízilabdát sportszakmai értelemben a technikai bizottságain keresztül irányítja – magyarázta Molnár Tamás a feladatkörét a vízilabda technikai bizottságának elnökeként. – A szakmai előkészítő munka alapján, a szakág javaslatait követve végül is az elnökség vagy a közgyűlés fogadja el a szakmai javaslatainkat. A vízilabda – mind a női, mind a férfi póló – szakmai irányításának élére kerülhettem most ebben a pozícióban, ami, bizonyosan mondhatom, hogy az egész magyar egyetemes vízilabdasportnak is szól, hiszen személyemben egyesíti a magyar vízilabdasport olimpiai, világ- és Európa-bajnoki, sőt eddigi klubsikereinek és a szakmában dolgozó nemzetközi szakembereknek az elismerését is valahol.”

Arra a kérdésre, hogy tisztségében milyen feladatkörökre van vagy épp lehet hatással, így felelt:

„Valójában mindenre, amit a sportág fejlődése, iránya, működése, bírói munkája megkíván. Nyilván a bírók kinevezése, a bíráskodás irányának meghatározása is feladatok része, amely sosem egyszemélyes döntés és mindig a sportág érdekeit kell szolgálja nemzetközi szinten és engem is maximálisan ez fog vezérelni.”

A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) és a 19. FINA-világbajnokság szervezőbizottságának elnöke, Wladár Sándor is fontos szerepet töltött be Molnár Tamás megválasztásában.

„Tudni kell, hogy a háttérben óriási harc folyt ezért a pozícióért – mondta Wladár. – Tény, hogy mindegyik poszt rendkívül fontos a FINA-n belül, de nekünk, úszóknak is egyértelmű volt, hogy elsősorban ezért kell majd harcolnunk, hiszen valamennyi közül ennek van a legnagyobb hatása magára a sportágra. Mivel a vízilabdázókkal egy család vagyunk, fontosak nekünk az ő sikereik, nem volt tehát kérdés, hogy „bevetjük” magunkat és minden sportdiplomatánkat. Különleges élmény volt egyébként a saját bőrünkön tapasztalni, hogy ténylegesen hogyan dőlnek el ezek a pozíciók: nagyon sokat kell beszélgetni a Büró-tagokkal, bizalmat kell ébreszteni és kompromisszumokat kell kötni.”

A teljes cikket a Mandiner sportrovatában, ide kattintva olvashatja el!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik