Vívás: Kollár és Vajda is nyolc között a kadét európai körversenyen

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.11.27. 20:47
Címkék
A tőröző Kollár Anna a budapesti, a kardozó Vajda Oszkár az eislingeni kadét európai körversenyen jutott népes mezőnyben a negyeddöntőig.

Vasárnap a lányok egyéni és a fiúk csapatversenyével folytatódott a kadét tőrözök budapesti európai körversenye a BOK-csarnokban.

A magyarok közül a legjobban Kollár Anna szerepelt, aki megközelítőleg 300 fős mezőnyben jutott be nagyszerű vívással a legjobb nyolc közé, és csak a későbbi aranyérmes, amerikai színekben versenyző Emily Jing tudta megállítani. A Törekvés 15 éves ígérete így a nyolcadik helyen zárt. Mestere, Beliczay Sándor pedig elismerően beszélt róla a hazai szövetség honlapjának: 

Anna sokra hivatott, és mindent megtesz azért, hogy el is érje céljait. Ezen a téren tanítványaim közül az elsők közé sorolom. A mai vívására büszke vagyok, nagyon szépen teljesített. Különösen úgy, hogy kilenc nap alatt a negyedik versenyét vívta végig tizenöt és fél évesen. Más a mai vívás, mint az évtizedekkel korábbi, de természetesen alkalmazkodni kell a szabályokhoz a mestereknek is. Ha tetszik, ha nem. Az olyan tanítványok, mint Anna, kedvet adnak a folytatáshoz, fejlődnie kell nap mint nap, a technikát hozzá tudom tenni, a többi rajta fog múlni. Hiszek benne!
Beliczay Sándor hisz a tanítványában, Kollár Annában Forrás: hunfencing.hu

A fiúk csapatversenyében nem jutott magyar egység a nyolc közé. A legjobban a szombati egyéni ezüstérmes Rubin Mattiával felálló négyes (Rubin, Gergely Zoltán, Orovecz Gergely, Szabó Bálint) szerepelt, amely a kilencedik lett az 57 együttest felvonultaó viadalon. 

Közben a kadét kardozó fiúk a németországi Eislingenben voltak érdekeltek, szintén európai körversenyen. A magyar küldöttséget a 16 esztendős Vajda Oszkár képviselte a legeredményesebben a 215 induló között: a TFSE fiatalja egészen a negyeddöntőig jutott, melyben csupán egyetlen tussal kapott ki a későbbi aranyérmes amerikai William Morrilltól. Az Egyesült Államok ígéretei vasárnap is mindkét eseményen kiemelkedtek a vetélytársaik közül: egyéniben Budapesten az első öt helyen amerikai fiatal végzett, Eislingenben a négy érmesből három volt az USA színeiben kardozó reménység.

Vajda Oszkár remek teljesítménnyel lett hetedik Eislingenben Forrás: hunfencing.hu
Kadét leány tőr egyéni európai körverseny, BOK Csarnok, 279 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Kollár-Wojewodzka (lengyel), Szeverényi-Shen (amerikai) 4:15, Lajcsik-Li (tajpeji) 12:15, Papp-Zhao (amerikai) 11:15. 
A legjobb 16 közé jutásért: Kollár-Chen (amerikai) 15:9.
Nyolcaddöntő: Kollár-Lazzeri (olasz) 15:8. 
Negyeddöntő: Kollár-Jing (amerikai) 7:15.
Végeredmény: 1. (amerikai), 2. (amerikai), 3. Chen (amerikai) és Lung (amerikai), …8. Kollár Anna (edző: Beliczay Sándor, válogatott edző: Salamon Beatrix), …33. Papp Jázmin, …40. Lajcsik Róza, …56. Szeverényi Sára.
Kadét fiú tőrcsapat európai körverseny, BOK Csarnok, 57 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Magyarország 2-Franciaország 5 45:33, Magyarország 3-Moldova 39:45, Magyarország 4-Románia 2 45:19, Magyarország 5-Szingapúr 43:44.
A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Franciaország 2 45:38, Magyarország 2-Szingapúr 45:38, Magyarország 4-Törökország 45:39.
Nyolcaddöntő: Magyarország-Egyesült Államok 3 23:45, Magyarország 2-Egyesült Államok 23:45, Magyarország 4-Izrael 31:45.
Végeredmény: 1. Egyesült Államok, 2. Egyesült Államok 3, 3. Nagy-Britannia, …9. Magyarország (Gergely Zoltán, Orovecz Gergely, Rubin Mattia, Szabó Bálint), …13. Magyarország 2 (Bódis Kristóf, Bodor Áron, Kosztolányi Hunor, Zsögön Andor), …16. Magyarország 4 (Bán Sebestyén, Grósz Roland, Rózsa Csanád, Sommer Marcell), …34. Magyarország 3 (Bebesi Kolos, Bónis Márk, Madura János, Tóth Márton), …46. Magyarország 5 (Hamzi Balázs, Németh Benedek, Somodi-Nagy Gergő, Vladár Ádám). 
Kadét fiú kard egyéni európai körverseny, Eislingen, 215 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Papp-Csoba 15:10, Vajda-Strzadala (lengyel) 15:7, Kovács-Von der Weppen (német) 15:9, Szalai-Moczydlowski (lengyel) 15:13, Bíró-Picchi (olasz) 14:15, Drobni-Simak (amerikai) 10:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Papp-Bicioglu (török) 15:13, Vajda-Atanassov (amerikai) 15:3, Kovács-Denkiewicz (lengyel) 15:12, Szalai-Simak (amerikai) 9:15.
Nyolcaddöntő: Vajda-Tanerler (török) 15:10, Papp-Maklin (amerikai) 10:15, Kovács-Yun (amerikai) 4:15.
Negyeddöntő: Vajda-Morrill (amerikai) 14:15.
Végeredmény: 1.William Morrill (amerikai) , 2. Cody Ji (amerikai), 3. Jaesun Kun (amerikai) és Sibillo (olasz), …7. Vajda Oszkár (edző: Patócs Ákos, válogatott edző: Kósa Miklós), …15. Papp Zsadány, 16. Kovács Lőrinc, …23. Szalai Zalán, …37. Bíró Barnabás, …58. Drobni Botond, …64. Csaba Botond. 

Kiemelt képen: Kollár Anna (szemben) Forrás: hunfencing.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik