Vívás: előbb-utóbb Dunakeszi is bajnokokkal büszkélkedne

Vágólapra másolva!
2021.09.23. 18:12
Címkék
Harmadik éve folyik komoly nevelőmunka a Városi Sportegyesület Dunakeszi vívószakosztályában, amely nemcsak hiánypótló műhelyként alakult a régióban, hanem idővel sikeres tanítványokkal is szeretne büszkélkedni.

Fegyelmezett, népes és fiatal társaság edzésén találjuk magunkat, ahogyan a Városi Sportegyesület Dunakeszi vívónövendékeinek munkájába pillantunk bele.

Egyre népesebb a VSD vívószakosztálya Fotó: Deák Bálint/VSD
Egyre népesebb a VSD vívószakosztálya Fotó: Deák Bálint/VSD

Egyre népesebb a VSD vívószakosztálya  •  Fotó: Deák Bálint/VSD

A vívás lehetősége még újdonságként hat a városban, hiszen a szakosztály hivatalosan 2019 eleje óta várja a sportágat megismerni kívánó gyerekeket. A műhely elindulását az egykori magyar bajnok kardvívó, Fiedler Ferenc szorgalmazta a településen.

„A Dunakanyarban egyáltalán nem volt vívás, és mivel gödi vagyok, hiányzott a közelemben– idézi fel a startot a szakember. – Szépen elkezdtem szervezgetni, és mára nagyon jó hangulatú szakosztály működik Dunakeszin kard és párbajtőr fegyvernemben. Az elindulás kicsit döcögős volt, hiszen a környékbeli fiatalok nem nagyon tudták, hogy már vívásra is van lehetőség, de végül egyre többen jelentkeztek, a sikeres olimpia után pedig igen népszerűek is lettünk.”

Fiedler Ferenc lelkesen vezeti a dunakeszi szakosztályt Fotó: Deák Bálint/VSD
Fiedler Ferenc lelkesen vezeti a dunakeszi szakosztályt Fotó: Deák Bálint/VSD

Fiedler Ferenc lelkesen vezeti a dunakeszi szakosztályt  •  Fotó: Deák Bálint/VSD

Természetesen az csak az egyik fontos küldetése a szakosztálynak, hogy a tinédzserek jól érezzék magukat a tréningeken, a későbbiekben az eredményesség is a célok között szerepel.

"Szeretnénk, ha a gyerekek előbb-utóbb a korosztályos versenyeken a döntő közelébe kerülnének, hosszabb távon pedig majd meglátjuk, hogy meddig juthatunk. Az edzői stábunk összetétele és a lehetőségeink azért feljogosítanak minket a reményekre. Elsősorban embereket szeretnénk nevelni a magyar vívás hagyományainak megfelelően, másodsorban olyan vívókat, akik nagyon jó és színvonalas közösségnek lehetnek a tagjai. Remélem, hogy öt-nyolc éven belül sikeres felnőttversenyzővel is büszkélkedhetünk. Úgy néz ki, hogy a klub ehhez a tervünkhöz minden segítséget megad nekünk.”

Fehér Gábor vezetőedző Dunakesziről is a legjobbak közé juttatná néhány tanítványát Fotó: Deák Bálint/VSD
Fehér Gábor vezetőedző Dunakesziről is a legjobbak közé juttatná néhány tanítványát Fotó: Deák Bálint/VSD

Fehér Gábor vezetőedző Dunakesziről is a legjobbak közé juttatná néhány tanítványát  •  Fotó: Deák Bálint/VSD

Az említett felkészítői stábban Fiedler Ferenc mellett másik két tapasztalt szakedző, a tízéves szingapúri munka után visszatérő Kolczonay Gábor és a tanítványait világ-, valamint Európa-bajnoki címig is eljuttató Fehér Gábor neve a garancia a minőségi képzésre.

„A közelbe, Fótra költöztem, és a terveim között már régóta szerepelt, hogy csináljunk vívást a régióban, így örömmel éltem a lehetőséggel – mondja Fehér Gábor. – Bízunk benne, hogy egyszer Dunakeszi is elmondhatja magáról, hogy innen is kinevelődött egy világ- vagy olimpiai bajnok vívó. Természetesen, odáig hosszú út vezet. Végtelen türelemre és kitartásra van szükség. Szerencsére úgy látom, hogy a szakosztályunkban ezek mellett a motiváció is adott, a gyerek pedig sok, így joggal lehetünk optimisták.”

A feltételek adottak a sikeres munkához a VSD-ben Fotó: Deák Bálint/VSD
A feltételek adottak a sikeres munkához a VSD-ben Fotó: Deák Bálint/VSD

A feltételek adottak a sikeres munkához a VSD-ben  •  Fotó: Deák Bálint/VSD

A szakosztály folyamatos előrelépéséhez a helyi sportegyesület vezetősége is próbál a lehető legnagyobb mértékben hozzájárulni. Ezt Székely István, a VSD alelnöke is megerősíti:

„Egyesületünkben kiemelt figyelmet fordítunk az olimpiai sikersportágainkra. Ide tartozik a vívószakosztályunk is, amely a megalakulása óta dinamikusan fejlődik. Sportegyesületi oldalról igyekszünk minden olyan feltételt megadni, amit a szakosztály vezetősége kér tőlünk az eredményes munkához. Egy fiatal szakosztály esetében elsősorban arra figyelünk, hogy a szakmai stáb felkészültsége és a teremellátottság is megfelelő legyen. Nagy örömmel tölt el minket, hogy sok gyerek kezdi el nálunk a vívást.”

További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik