Úszás: együtt 25 érmet nyert idén Molnár Dóra és Pádár Nikolett

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.12.02. 09:05
Címkék
Elképesztően sikeres szezont zárt a hazai úszóutánpótlás, az éremesőből sok fiatal versenyző vette ki a részét, ketten azonban közülük is kiemelkedtek, Molnár Dóra és Pádár Nikolett több mint féltucat dobogós helyezést ért el a 2022-es világversenyeken.

Mind a bukaresti ifjúsági Európa-, mind pedig a limai világbajnokságon parádésan szerepel a magyar utánpótlás úszóválogatott, de voltak olyan fiatal versenyzők, akik a felnőttek között is, nem csupán helyt álltak, hanem szintén kiemelkedő eredményeket értek el.

Mindenképpen ebbe a táborba tartozik, sőt annak élén szerepel Molnár Dóra és Pádár Nikolett. A Budafókában úszó Molnár a hazai rendezésű felnőttvébén, amellett, hogy az egyaránt döntős 4x100-as és 4x200-as gyorsváltónak a tagja volt, egyéniben is fináléba jutott fő számában, 200 m háton, és végül a hetedik helyen zárt. Az említett váltóknak pedig a Szegedi Úszó Egylet reménysége, Pádár is a tagja volt.

Nem sokkal később, július elején a romániai ifjúsági Európa-bajnokságon nagyon hosszú idő után végzett a magyar csapat az éremtáblázat élén, ebben természetesen főszerepet játszott a két lány: a kettejük „különversenyét” hajszállal, egész pontosan egy bronzéremmel Pádár Nikolett nyerte, mert egyébként mindketten négy arannyal és egy ezüsttel a nyakukban térhettek haza a román fővárosból.

Aztán augusztus elején következett a felnőttek kontinensversenye Rómában, ahova már nem csupán tapasztalatot szerezni mentek a magyar úszósport pillanatnyilag talán legnagyobb ígéretei: Molnár Dóra 200 háton ezúttal felállhatott a dobogó legalsó fokára, míg a 4x200-as gyorsváltóval mindketten harmadikok lettek.

A roppant hosszú nyarat a perui ifjúsági világbajnokság zárta: a mieink kis híján ismét megnyerték az éremtáblázatot (a japánok mögött másodikok lettek): Pádár öt arany-, Molnár pedig négy arany- és egy ezüstéremmel zárt.

Mindez azt jelenti, hogy

ők ketten összesen huszonöt medált szereztek az idei világversenyeken, ebből ráadásul tizenhétszer a dobogó tetején szólhatott nekik a magyar himnusz.

És jövőre akár meg is ismételhetik a produkciót, ugyanis van még egy évük az ifjúsági korosztályban.

MOLNÁR DÓRA:
Ifjúsági világbajnokság
2022 (Lima, Peru)
1. hely /100m hát, 4x200m gyorsváltó, 4x100m gyorsváltó, 4x100m mixed gyorsváltó /
2. hely /200m hát/
Felnőtt Európa-bajnokság
2022 (Róma)
3. hely /200m hát, 4x200m női gyorsváltó/
Ifjúsági Európa-bajnokság
2022 (Bukarest)
1. hely /100m hát, 200m hát, 4x200m gyorsváltó, 4x100m mixed gyorsváltó/
2. hely /100m gyors, 4x100m női vegyesváltó/
PÁDÁR NIKOLETT
Ifjúsági világbajnokság
2022 (Lima, Peru)
1. hely /100m női gyors, 200m női gyors, 4x200m női gyorsváltó, 4x100m női gyorsváltó, 4×100 mixed gyorsváltó/
Felnőtt Európa-bajnokság
2022 (Róma)
3. hely /4x200m női gyorsváltó/
Ifjúsági Európa-bajnokság
2022 (Bukarest)
1. hely /100m gyors, 200m gyors, 4x200m női gyorsváltó, 4×100 mixed gyorsváltó/
2. hely /4x100m női vegyesváltó/
3. hely /400m gyors/

(Kiemelt képet készítette: Tumbász Hédi/Nemzeti Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik