Úszás: a nyílt vízi válogatott felkészült a nyári versenyekre

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.04.29. 09:01
Címkék
A párizsi Eb-re és a Seychelle-szigeteken rendezendő vb-re készül elsősorban a nyílt vízi utánpótlás-válogatott, de a májusi, budapesti felnőtt Európa-bajnokságon is indulnak fiatalok.

Törökországi, valamint észak-amerikai magaslati edzőtáborral készültek a nyílt vízi úszók az év legfontosabb megmérettetéseire. Merthogy az idén végre megtelt a naptár, és minden jel arra utal, hogy ezek az események már nem maradnak el.

A fiatalok év eleji felkészüléséről a nyílt vízi úszóválogatott szövetségi kapitányát, Gellért Gábort kérdeztük.

„Eddig úgy látom, hogy mindenkinek nagyon jól sikerült a munka, az eddig medencés eredmények, valamint a dohai világkupán nyújtott teljesítmények is ezt mutatják. De a leckét a közelgő eseményeken kell felmondani, ott fogunk valós válaszokat kapni arra, hogy ki hol tart és mennyit lépett előre.”

Gellért Gábor az idén is jó szereplést vár a fiatalokról
Gellért Gábor az idén is jó szereplést vár a fiatalokról

Gellért Gábor az idén is jó szereplést vár a fiatalokról

Az első falat a legrangosabb esemény, a május 12-én kezdődő budapesti felnőtt Európa-bajnokság, amely a két olimpikont, Rasovszky Kristófot és Olasz Annát leszámítva mindenkinek főverseny lesz.

„Betlehem Dávidnak, Szimcsák Mirának és Vas Lucának is ez lesz az első felnőtt-világversenye, ezért tisztes helytállást várok tőlük. Mindhárman ígéretes versenyzők, az utánpótlásban már bizonyítottak, de azért a felnőttmezőny más kávéház. Nagyon ritka, hogy valaki azonnal berobban, ez legutóbb Rasovszky Kristófnak és Olasz Annának sikerült. Nyílt vízen pláne bele kell erősödni a mezőnybe, szükség van a megfelelő rutinra. Ráadásul, ha az időjárás nem indul be a rajtig, az ellenfelek mellett a víz hőmérsékletével is meg kell majd küzdeni.”

A folytatásban sem fognak unatkozni az utánpótláskorú sportolók: július végén Párizsban rendezik a junior Eb-t, augusztusban pedig a Seychelle-szigetek ad otthon a junior-világbajnokságnak. A magyar csapat hagyományosan jól szerepel a korosztályos világversenyeken, Gellért kapitány most is erre számít.

„Azt várom, hogy Balogh Vivien erős lesz 10 kilométeren, az Európa- és a világbajnokságon is az első hatba várom. A fiúk között pedig a Betlehem Dávid, Tabi Zoltán, Sárkány Zalán, Fábián Milán négyes lehet ott a legjobbak között, de ugyanúgy benne van a kiugró eredmény Gálicz Lászlóban és Szimcsák Mirában is. Mellettük pedig várjuk a legfiatalabbakat öt kilométeren, a június első hetére előrehozott országos bajnokságon dől el, közülük ki indulhat Párizsban az Eb-n. A kontinensversenyen pedig majd eldől, versenyszámonként mely két úszó utazhat a világbajnokságra.”

A válogatottban akadnak olyan sportolók, akik a nyílt vízi mellett a medencés válogatottban is érdekeltek lehetnek. A szakvezető szerint azonban nem igazán járható út, hogy négy világversenyt tapossanak ki egy nyáron a fiatal sportolókból.

„Szokolai László például kijelentette, hogy ők Betlehem Dáviddal az idén a nyílt vízre koncentrálnak. Mi, Szegeden Fábián Bettivel úgy döntöttünk, hogy a remek eredményeknek köszönhetően a medencés versenyekkel foglalkozunk, és azt gondolom, hogy ez a felelős magatartás. Ezek a gyerekek nem italautomaták, hogy bedobáljuk az aprót, és kiadják a megbízhatóan ötfokos, hideg üdítőt. Korábban volt rá példa, hogy egy-egy ifjúsági versenyző megpróbálta végigúszni ezt a programot, de végül nem úgy sikerült, ahogyan azt szerette volna.”

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik