Súlyemelés: Újvári Lajos hamburgerre és ifjúsági Eb-sikerre éhezik

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.05.04. 14:13
Címkék
A Testvériség-Újpalota SE 17 éves súlyemelője, Újvári Lajos hamburgerrel a kezében indította a pályafutását, a kilókat mégis a földről „szedte fel”, és ötszörös korosztályos bajnokként már az ifjúsági Eb-sikerhez is megjött az étvágya.

„Megjelent egy tizenhárom éves, csendes fiúcska, aki helyett leginkább az anyukája beszélt. A gyerek csak letelepedett a padra egy hatalmas hamburgerrel a kezében, amelyet aztán fél perc alatt el is tüntetett. Ez igen!– gondoltam. Hiába nem szólt semmit, elég jó benyomást tett rám” – emlékszik vissza Magát János a fővárosi Testvériség-Újpalota SE súlyemelő-szakosztályának vezetőedzője a napra, amikor Újvári Lajos 2017-ben először lépett be az edzőterem ajtaján.„Megjelent egy tizenhárom éves, csendes fiúcska, aki helyett leginkább az anyukája beszélt. A gyerek csak letelepedett a padra egy hatalmas hamburgerrel a kezében, amelyet aztán fél perc alatt el is tüntetett. Ez igen!– gondoltam. Hiába nem szólt semmit, elég jó benyomást tett rám” – emlékszik vissza Magát János a fővárosi Testvériség-Újpalota SE súlyemelő-szakosztályának vezetőedzője a napra, amikor Újvári Lajos 2017-ben először lépett be az edzőterem ajtaján.

Újvári Lajos ötszörös korosztályos magyar bajnok súlyemelésben Fotó: Bodrogi Tamás
Újvári Lajos ötszörös korosztályos magyar bajnok súlyemelésben Fotó: Bodrogi Tamás

Újvári Lajos már ötszörös korosztályos magyar bajnok súlyemelésben  •  Fotó: Bodrogi Tamás

Annak már négy esztendeje, és a most 17 éves ígéret mára a korosztálya legjobb súlyemelőjének számít idehaza. Legalábbis a 67 kilós versenyző eredményei ezt tükrözik. Persze, ő sem véletlenül talált rá a sportágra.

„Dzsúdóztam, úsztam, sőt fociztam, de végül a súlyemelés mellett kötöttem ki, hiszen apukám és több rokonom is ezt a sportágat űzte – számol be a kezdetekről az ismerősök körében csak Lalinak szólított sportoló. – Nekem nem volt kötelező folytatnom ezt a családi hagyományt, de ugyanúgy tetszett, mint a többieknek. Egy-két hónap után már negyven kilót szakítottam és ötvenet löktem, így a sikerélmények is korán értek. Szerencsére, azóta is folyamatos a fejlődésem.”

Hogy ez valóban így van, arra bizonyíték az április végi iskolás országos bajnokságon mutatott teljesítmény. Lali a Testvériség SE Elem utcai csarnokában, tehát mondhatni, hogy hazai pályán, megdöntötte az utánpótlás 67 kilogrammos kategóriájára megállapított országos alapcsúcsokat – nem hivatalosan. Ehhez járt az ötödik korosztályos bajnoki címe.

„Az alapcsúcs százhárom kiló volt szakításban és százhuszonhárom lökésben. Most legutóbb a szakítást száznégyen kezdtem, de izgultam és elrontottam az elsőt. Másodjára azonban sikerült, és a harmadik fogásra a százhatot is megcsináltam. Lökésben elsőre könnyen ment a százhuszonnégy, de a százhuszonnyolc kilónak a felvétele nem jött össze, így miután feldobtam, ráesett a nyakamra, és alaposan meg is szédültem. Persze, aztán összekaptam magam, és megcsináltam a százhuszonnyolcat is.”

Magát János szerint a tanítványa jó úton halad. Lali lelkesedése és motivációja az első edzéseitől kezdve példaértékű. De hogy ez így van, abban a tinédzser szemlélete is közrejátszik.

„A szorgalom a lényeg – jelenti ki Lali. – Minél több időt és munkát teszünk a súlyemelésbe, annál jobbak leszünk. De szerintem minden sportágban ez a helyzet.”

Újvári Lajos az Elem utcai teremben készül – többek között az idei ifi Eb-re Fotó: Bodrogi Tamás
Újvári Lajos az Elem utcai teremben készül – többek között az idei ifi Eb-re Fotó: Bodrogi Tamás

Újvári Lajos az Elem utcai teremben készül – többek között az idei ifi Eb-re  •  Fotó: Bodrogi Tamás

Ami a hazai mezőnyt illeti, a versenyző viszonylag folyamatosan megkapja a visszajelzéseket, hogy hol tart a többiekhez képest, a nemzetközi megméretés azonban nem jön szembe gyakorta. Lali a 2019-es korosztályos kontinensviadalon a tizenkettedikként zárt, és most abban reménykedik, hogy az idén az ifjúsági Európa-bajnokágon bizonyíthat, melyen véleménye szerint a legjobb tízben végeznie nem lenne bravúr kategória, így az első öt helyezett közé vágyik. Edzője szerint elérheti a céljait.

„Nem vagyunk a legnagyobb egyesületek egyike, de így is minden rendelkezésre áll, hogy a súlyemelő megemelje nálunk azt, amit szeretne, mellette jól is érezze magát – vélekedik Magát János. – A versenyzőink barátságot ápolnak, segítik, támogatják egymást és adott a terem is, melyben sok nagy emelő felkészült már.”

És ha Lalinak nem lenne elég az edzőteremben eltöltött idő, akkor otthon is bármikor megfeszítheti az izmait. A családja szívesen veszi.

„Persze, hogy mindig nekem szólnak, ha valami nehezebb tárgyat arrébb kell tenni – mosolyodik el a fiatal. – De ez minden bizonnyal akkor is így lenne, ha nem a súlyemeléssel foglalkoznék, mert két húgom van. Hogy nézne ki, ha ők pakolnának helyettem? Anyukám is gondoskodok róla, hogy jó erőben maradjak. Tudja, hogy a legjobban a húst szeretem, legyen szó ebédről vagy vacsoráról. A hamburgerrel pedig még ma is bármikor és hamar elbánok!”

További korosztályos hírekSÚLYEMELÉSBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik