Röplabda: az U16-os leányválogatott keményen készül az Eb-re

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.06.24. 13:09
Címkék
A magyar-szlovák közös rendezésű serdülő leány Európa-bajnokságra felkészülő röplabda-válogatott szigetszentmiklósi edzőtáborában látogattuk meg a játékosokat és a szakmai stábot.

Már három hét sincs hátra a nyíregyházi és homonnaiserdülő leány röplabda Európa-bajnokság nyitányáig. Eközben pedig már több mint három hete tart a Kőnig Gábor által irányított U16-os leány nemzeti válogatott felkészülése a magyar–szlovák közös rendezésűkontinenstornára. A szövetségi edzőt kérdeztük az előkészületekről, az Eb-vel kapcsolatos várakozásokról, illetve az esetlegesen felmerülő nyomásról.Kőnig Gábor által irányított U16-os leány nemzeti válogatott felkészülése a magyar–szlovák közös rendezésűkontinenstornára. A szövetségi edzőt kérdeztük az előkészületekről, az Eb-vel kapcsolatos várakozásokról, illetve az esetlegesen felmerülő nyomásról.

„Már június elején elkezdtük a munkát a kerettel, és jelenleg a felkészülés kellős közepén tartunk, emiatt úgy hiszem, most mindenki meglehetősen fáradt lehet. Az első két hetünk leginkább arról szólt leginkább, hogy a játékosok kondicionális állapotát helyre billentsük, hiszen május végén fejeződtek be a korosztályos országos döntők, amelyek után a lányoknak nehéz volt újra ugyanazzal a lendülettel belevágni a válogatottba, de egyértelműen jól haladunk"– nyilatkozta Kőnig az Utánpótlássportnak.

A serdülő leányválogatott hangolódik a nyíregyházi Eb-re Fotó: Bodrogi Tamás
A serdülő leányválogatott hangolódik a nyíregyházi Eb-re Fotó: Bodrogi Tamás

A serdülő leányválogatott gőzerővel készül a nyíregyházi Eb-re  •  Fotó: Bodrogi Tamás

Amagyarcsapata belgákkal, a csehekkel, a lengyelekkel, az oroszokkal és törökökkel szerepel egy hatosban a beosztás alapján. Az öt csoporttalálkozót július 10. és 15. között játsszák le Nyíregyházán, egy szünnappal (július 13.) az ütközetek között.

„A válogatott június 21-től Nyíregyházán folytatja a munkát, majd onnan egy pár napos szlovák kitérőt teszünk, ahol felkészülési mérkőzések szerepelnek a programban a szlovák válogatottal. Ezután pedig visszatérünk az Eb-helyszínére, ahol a Horváth András vezette ifjúsági válogatottal, valamint tervek szerint a szerb együttessel is megmérkőzünk. Eközben a huszonkét fős bőkeret lépcsőzetesen kerül szűkítésre, és éri el majd a végleges tizenkettes számot.

A magyar együttes sorban először a csehekkel, a belgákkal, majd lengyelekkel csap össze. A szünnapot követően pedig a törökök, végül pedig az oroszok következnek a program szerint. Majd az utolsó két napon, 17-én és 18-án az elődöntőkre és a döntőre, valamint a bronzmérkőzésre szintén a nyíregyházi Continental Arénában kerül sor.

„Mindenki nagyon izgatottan várja már az Eb-t, hiszen óriási dolog, hogy ott lehetünk. De a hatalmas lehetőség mellett a hazai pálya valamennyi plusz terhet is jelent. Azon dolgozunk nap mint nap, hogy ezt a nyomást a lehető leginkább levegyük a lányok válláról. Éppen ezért sportpszichológust is foglalkoztatunk. Bízom benne, hogy jó hangulatú, hasznos Eb-nk lesz; szinte az egész évadot nézők nélkül játszottuk le, így külön öröm, hogy most Nyíregyházán várhatóan nagyszámú közönség előtt szerepelhetünk."

A magyar válogatott:Báder Júlia (BVSC), Bencze Panna (Vasas), Botyánszki Fanni (BVSC), Borsos Katalin (UTE), Fekete Fanni (Vasas), Fekete Ramóna (BRSE), Erőss Mirtill (Vasas), Gergácz Olga (SZOSI), Jámbor Cecília (Vasas), Kállai Laura (Vasas), Klein Maja (Vasas), Korcsok Karolina (BRSE), Lázár Kamilla (BRSE), Matuska Orsolya (BRSE), Nagy Sophia (Vasas), Nánási Zoé (BRSE), Riesz Lili (UTE), Szili Kamilla (Vasas), Tóth Sára (BRSE), Tuska Brigitta (BRSE), Ujvárosi Boglárka (BDSE), Vértes Szonja (Vasas)

További korosztályos hírekRÖPLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik