Párbajtőrvívás: Borsody Emma a 2024-es olimpiára koncentrál

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.08.25. 15:29
Címkék
Utolsóéves juniorként léphetett volna pástra a BVSC-Zugló 19 éves párbajtőrvívója, Borsody Emma a Salt Lake City-i utánpótlás-világbajnokságon, csakhogy az eseményt törölték a koronavírus-járvány miatt. Hogy viseli lélekben a helyzetet?

A novemberi, laupheimi junior párbajtőr-világkupaversenyen szerzett ezüstérmét követően magasra tette a lécet magával szemben a BVSC-Zugló junior-világbajnoki bronzérmes vívója, a 19 éves Borsody Emma. Akkori elmondása szerint a célja az volt, hogy az idén a világ- és az Európa-bajnokságot egyaránt megnyerje. Csakhogy a március eleji, poreci kontinensviadal előtt nem sokkal megsérült a bokaszalagja, így az is kérdéses volt, egyáltálan részt vehet-e a seregszemlén. A szakvezetés és ő végül úgy döntött, ott lesz Horvátországban, ahol végül – remek teljesítményt nyújtva – egyéniben a hetedik, csapatban (Büki Lilivel, Kardos Edinával és Muhari Eszterrel) pedig bronzérmesként zárt.Borsody Emma. Akkori elmondása szerint a célja az volt, hogy az idén a világ- és az Európa-bajnokságot egyaránt megnyerje. Csakhogy a március eleji, poreci kontinensviadal előtt nem sokkal megsérült a bokaszalagja, így az is kérdéses volt, egyáltálan részt vehet-e a seregszemlén. A szakvezetés és ő végül úgy döntött, ott lesz Horvátországban, ahol végül – remek teljesítményt nyújtva – egyéniben a hetedik, csapatban (Büki Lilivel, Kardos Edinával és Muhari Eszterrel) pedig bronzérmesként zárt.

Borsody Emma (balról) a poreci utánpótlás Európa-bajnokságon Forrás: EFC
Borsody Emma (balról) a poreci utánpótlás Európa-bajnokságon Forrás: EFC

Borsody Emma (balról) a poreci utánpótlás Európa-bajnokságon  •  Forrás: EFC

„Nagyon örültem az Európa-bajnokságon történteknek, büszke voltam az ott elért eredményekre – kezdi Borsody Emma. – A sérülésem miatt egyáltalán nem volt biztos, hogy pástra léphetek, én azonban egy pillanatig sem kételkedtem abban, képes vagyok rá, hiszen az azt megelőző viadalokon jól szerepeltem. Csapatban az oroszok ágára kerültünk – az övék az egyetlen olyan egység, amellyel nem bírtunk a világkupaversenyeken. Egy tuson múlt a döntőbejutásunk velük szemben; akkor nagyon szomorúak voltunk, de végül a bronzzal megvigasztaltuk magunkat.”

Az Eb után hamarosan minden megváltozott: a koronavírus-járvány az egész világra nagy hatást gyakorolt, így a sportolók, Emma életére is. Az április elejére tervezett Salt Lake City-i utánpótlás-világbajnokságot előbb halasztotta, július közepén pedig törölte a nemzetközi szövetség. Borsody utolsóéves juniorként bizonyíthatott volna.

„Már Porecben sejtettem, hogy problémát okozhat a fertőzés. Azt azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy ekkora méretet ölthet. Eleinte nagyon megviselt a vb törlése, hiszen egyéniben és csapatban egyaránt éremért utaztam volna. Mindazonáltal túl kellett tennem magam rajta, napokon belül feldolgoztam és elfogadtam, hogy a jövőmre kell koncentráljak.”

De mennyire lesz nehéz felvennie a felnőttmezőny ritmusát?

„Egyelőre fogalmam sincs, melyek lesznek az első nemzetközi versenyek, amelyeken részt vehetek – mindez függ a járványügyi helyzet változásaitól. Az első célom az, hogy bekerüljek és stabil tagja maradjak a válogatott szűk, négyfős keretének. A szemem előtt már a 2024-es párizsi olimpia lebeg, amelyen képviselni szeretném a magyar színeket. Persze addig sok víz lefolyik még a Dunán, nem lenne ellenemre az sem, ha időközben dobogóra állhatnék a felnőtt-világbajnokságon.”

További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik