Öttusa: Gulyás Michelle emlékezetes győzelemmel hangolt a világkupára

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.03.02. 10:51
Címkék
A munka látszott, az alaphang megadva: az UTE 20 éves öttusázója, Gulyás Michelle nyerte a Peridot magyar nyílt fedett pályás versenyt.

Fantasztikus hajrával nyerte meg a budapesti Peridot magyar nyílt fedett pályás versenyt Gulyás Michelle. A tavalyi év végén a KSI-ből az UTE-be igazolt 20 éves öttusázó a döntőben remek úszással kezdett, és a 2:07.72-es ideje máris a mezőny második helyét jelentette a számára. Az elmúlt hetek során a páston is megkettőzött erővel, a BVSC válogatott párbajtőrözőivel készülő versenyző a vívásban elmaradt az elvárásaitól, és mínusz kettővel zárt (16 győzelem, 18 vereség), de a hibátlan lovaglása után megtartotta az esélyét a dobogóra.Gulyás Michelle. A tavalyi év végén a KSI-ből az UTE-be igazolt 20 éves öttusázó a döntőben remek úszással kezdett, és a 2:07.72-es ideje máris a mezőny második helyét jelentette a számára. Az elmúlt hetek során a páston is megkettőzött erővel, a BVSC válogatott párbajtőrözőivel készülő versenyző a vívásban elmaradt az elvárásaitól, és mínusz kettővel zárt (16 győzelem, 18 vereség), de a hibátlan lovaglása után megtartotta az esélyét a dobogóra.

 

Gulyás Michelle elsőként ért célba a Peridot nyílt fedett pályás versenyen Fotó: Buza Virág
Gulyás Michelle elsőként ért célba a Peridot nyílt fedett pályás versenyen Fotó: Buza Virág

Gulyás Michelle elsőként ért célba a Peridot nyílt fedett pályás versenyen • Fotó: Buza Virág

 

A kombinált számban (futás és lövészet) a nyolcadik helyről, 33 másodperces hátránnyal indult, ám kiválóan lőve és hatalmasat küzdve elsőként érkezett a célba, emlékezetes csatában megelőzve a verseny laser run-specialistáját, a török Ilke Özyükselt. A harmadik helyen a zárószámot az élről kezdő 2018-as Európa-bajnok francia Marie Oteiza futott be.

„Elképesztő verseny volt, rettentően boldog vagyok, hogy nyertem. A hajrában már csak a szívem vitt, nem is tudom, hogy sikerült megújulnom az utolsó nyolcvan méteren. A kulcspont az utolsó lövészetem volt. Szerencsére elbírtam a terhet” – idézi Michelle döntő utáni szavait a pentathlon.hu.

Kállai Ákos női szövetségi kapitány a verseny végén elmondta, fantasztikusnak, és meglepetésnek tartja a fiatal öttusázó eredményét, aki élete legjobbját futotta Budapesten.

Ha Michelle az aranyéremre talán nem is számított, a kimagasló szereplésben azért hitt a mezőnyt tekintve kisebb világkupával is felérő viadalon. A versenyt nyolchetes kemény felkészülés előzte meg, és hogy ne zökkenjen ki az elkezdett munka ritmusából, még a válogatott Kanári-szigeteki tíznapos edzőtáborát is kihagyta.

 

A Peridot nyílt fedett pályás versenye érmesei (középen: Gulyás Michelle) Fotó: Buza Virág
A Peridot nyílt fedett pályás versenye érmesei (középen: Gulyás Michelle) Fotó: Buza Virág

A Peridot nyílt fedett pályás verseny érmesei (középen: Gulyás Michelle) • Fotó: Buza Virág

 

„Az utóbbi időben több atlétikai és vívóversenyen is elindultam, hiszen nyilvánvaló volt, hogy az öttusa ezen két számában kell a legtöbbet fejlődjek – mondta Michelle honlapunknak a Peridot előtt. – Remélem, az elvégzett munka már látszani fog. Márciusban a budapesti lesz az első világkupám. Arra számítok, hogy ez a mostani verseny megadja az alaphangot.”

A munka látszott, az alaphang megadva. A siker pedig nagy önbizalmat kölcsönözhet a fiatalnak a soron következő fontos megméretésekre, a világkupaversenyekre. Március végén már az olimpiai kvótáért megy a harc a magyar fővárosban, majd áprilisban Szófia két vk-versenynek is a házigazdája lesz, aztán jön a vk-döntő. Michelle eddig is optimista volt az előtte álló feladatokkal kapcsolatban, ennél jobban pedig nem sikerülhetett volna a világkupaversenyek főpróbája.

A Peridot egyben ob is volt, így az UTE fiatalja a magyar bajnoki címnek is örülhetett – az ezüstérem Kovács Sarolta, a bronz Réti Kamilla nyakába került.

A verseny döntőjének két hazai utánpótláskorú résztvevője is volt. A 18 éves Erdős Rita (Trion SC) a finálé második legfiatalabbjaként lett a 23., Michelle klubtársa, a 2001-es születésű Kovács Eszter a 32. helyen zárt.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

További korosztályos hírekÖTTUSÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik