Öttusa: Bauer Blanka és Tamás Botond nyerte az U17-es válogatót

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.05.01. 08:50
Címkék
Nagy meglepetés nem született az U17-es öttusázók pénteki válogatóversenyén; a fővárosi viadalon a korábbi korosztályos megméretéseken is többször győztes Bauer Blanka és Tamás Botond nyakába akasztották az aranyérmet.

A korosztályos öttusázók számára eredetileg februárban rendezték volna meg a világbajnokságot az egyiptomi Alexandriában, ám a járványhelyzet miatt a nemzetközi szövetség júliusra halasztotta az eseményt. Továbbá az U17-esek és az U19-esek a tervek szerint augusztusban Portugáliában vesznek részt Európa-bajnokságon. A tavalyi év végén már elkezdődtek a válogatóversenyek a viadalokra, viszont az időpontváltozás miatt újabbakat szervez a hazai szövetség. Az U17-esek, akik még csak háromtusáznak, pénteken is összemérték a tudásukat Budapesten.

Bauer Blanka nyerte az U17-es válogatóversenyt Forrás: BHSE
Bauer Blanka nyerte az U17-es válogatóversenyt Forrás: BHSE

Bauer Blanka nyerte az U17-es válogatóversenyt  •  Forrás: BHSE

Mondhatni, meglepetés egyik nem küzdelmeiben sem született. A lányok között az a 15 éves Bauer Blanka nyert, aki a korábbi válogatókon kétszer győzött és egyszer a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A Budapesti Honvéd ígérete a kombinált számot (futással egybekötött lövészet) több mint fél perccel nyerte a többiek előtt. A második helyre a szintén remekül „kombizó” Zemán Zóra ért oda. A Dombóvári SI reménysége is megnyert már egy válogatót a korábbi négy közül, ráadásul az U16-os fedett pályás atlétikai bajnokságon 1500 méteren is győzött nemrégiben. Stabilan teljesített a Lőrinc 2000 SE-t képviselő Pataki Emma is, aki most a harmadikként ért célba, a legjobb úszóeredményt felmutató Kozma Réka pedig ezúttal negyedik helyet szállított a miskolci Swimming Pentathlon Clubnak. Az ő klubtársa, Haraszin Linda is szokása szerint nagyot futott. A csupán 13 éves versenyző a huszonötödik helyen fejezte be az úszást, de a „boxutcából” indulva is a hatodik helyen zárta a viadalt.

Az U17-es fiúk dobogója Forrás: UTE
Az U17-es fiúk dobogója Forrás: UTE

Az U17-es fiúk dobogója  •  Forrás: UTE

A fiúk mezőnyében a 16 éves Tamás Botond ott folytatta, ahol januárban abbahagyta. Az UTE kiválósága négyből négy válogatót nyert korábban, most pedig újabb győzelmet ünnepelhetett. A kombinált számban – ahogy a leánygyőztes – ő is több mint fél perccel előzte meg a vetélytársait. Mögötte a Volán Fehérvárt erősítő Jassó Zalán kiegyensúlyozott teljesítménnyel végzett a másodikként, míg a Lőrinc SE 2000 színeiben induló Pesti Márton jött be a harmadik pozícióban. A 200 méteres úszást Jassó előtt mindössze két századdal megnyerő Kőbánya SC-s Simon Barnabás Bencének végül a negyedik hely jutott, míg az olimpiai bajnok Fábián László fia, Fábián Máté a KSI tagjaként érkezett ötödiknek.

A leánycsapatok versenyét a Volán Fehérvár A (Gyarmati Lili, Walthier Laura, Nyakas Veronika) nyerte, a fiúcsapatok között a Lőrinc 2000 SE (Pesti Márton, Marschall Attila, Pelbárt Patrik) volt a legjobb.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

További korosztályos hírekÖTTUSÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik