Labdarúgás: ismét kikapott az izraeliektől az U19-es válogatott

Vágólapra másolva!
2023.02.02. 17:13
Címkék
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott csütörtökön kétgólos vereséget szenvedett az izraeli korosztályos csapat ellen.

A héten Izraelben kezdte meg felkészülését az U19-es labdarúgó-válogatott a korosztályosEb-selejtező elitkörre. Szélesi Zoltán együttese kedden 1–0-ra kapott ki a vendéglátók elleni edzőmeccsen,Szélesi Zoltán együttese kedden 1–0-ra kapott ki a vendéglátók elleni edzőmeccsen,

a csütörtöki, második összecsapáson pedig 2–0-ra győzött az izraeli U19-es csapat.

A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a magyarokaz előző mérkőzéshez képest jelentősen megváltoztatott összeállításban léptek pályára,és a csapat nem tudta a keddi találkozóhoz hasonló stabilitást nyújtani a pályán. A félidőben hatot cseréltSzélesi Zoltán szövetségi edző, de a válogatott játéka nem javult fel jelentősen, kétgólos vereség lett a vége.

Az izraeliek másodszor is nyertek a magyar U19-esek ellen Forrás: mlsz.hu

„A második mérkőzésnek teljesen átrotált kezdővel vágtunk neki, amivel az volt a célunk, hogy megnézzük, mely játékosokra számíthatunk a későbbiekben. Sajnos nem sikerült azt a színvonalat hoznunk, amelyet az első találkozón, sok volt a technikai hiba, és az eltervezett taktikát sem tudtuk végrehajtani. Összességében nem vagyok elégedett a csapat teljesítményével” – értékelte Szélesi.

U19-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Izrael–Magyarország 2–0 (1–0)
Magyarország:
Mergl Szabolcs (Dala Martin, 46.) – Győri Ábel (Babós Levente, 46.), Lénárt Gábor (Heil Máté, 46.), Nagy Zoltán – Deákovits Richárd (Kállai Zalán, 46.), Tóth Rajmund, Nagy-Kolozsvári Dániel (Kocsis Dominik, 46.), Tuboly Máté, Molnár Adin (Krajcsovics Ábel, 59.) – Rácz Balázs (Jurek Gábor, 46.), Babos Bence (Bakti Balázs, 59.)

(Kiemelt kép forrása: mlsz.hu)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik