Labdarúgás: az ETO és az FTC fiataljai sem tettek le az ifi BL-ről

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.03.03. 09:00
Címkék
Amint az köztudomású, az UEFA Ifjúsági Liga 2020/21-es évadát két héttel az első forduló előtt törölték, így az ETO FC Győr és a Ferencváros utánpótláskorú játékosai is szegényebbek lettek a nagy élménnyel. De nem az álommal, merthogy a két klub fiataljai az idén is jó esélyekkel szállnak harcba az ifi BL-indulást érő U19-es bajnoki címért.

Miközben a felnőtt Bajnokok Ligája már az egyenes kieséses szakaszban dübörög, a fiatalok megint pórul jártak. Noha az UEFA Ifjúsági Liga gazdasági szempontból – a nézettséget és a sorozat reklámértékét tekintve – nem említhető egy lapon az európai profi futball krémjét tömörítő elitligától, a sport alapvető céljait tekintve nem különbözik attól. Mert hiába lépnek pályára az ifi BL-ben az átlagos néző számára ismeretlen játékosok, ők is saját korosztályuk legjobbjai, többségük néhány év múlva nyilvánvalóan berobban a „nagyok” között is. A múltban ez történt Kylian Mbappéval, Marcus Rashforddal, Jadon Sanchóval, Matthijs de Ligttel vagy éppen Trent Alexander-Arnolddal. A jelen reménységei azonban – elődeikkel ellentétben – nem mutathatják meg magukat a legrangosabb utánpótlás-klubsorozatban.Kylian Mbappéval, Marcus Rashforddal, Jadon Sanchóval, Matthijs de Ligttel vagy éppen Trent Alexander-Arnolddal. A jelen reménységei azonban – elődeikkel ellentétben – nem mutathatják meg magukat a legrangosabb utánpótlás-klubsorozatban.

Noha a múlt hét végén kikaptak a Ferencvárostól, az ETO FC Győr fiataljai címvédésre készülnek az U19-es bajnokságban Forrás: eto.hu
Noha a múlt hét végén kikaptak a Ferencvárostól, az ETO FC Győr fiataljai címvédésre készülnek az U19-es bajnokságban Forrás: eto.hu

Noha a múlt hét végén kikaptak a Ferencvárostól, az ETO FC Győr fiataljai címvédésre készülnek az U19-es bajnokságban  •  Forrás: eto.hu

Ami a magyar fiatalokat illeti, a 2020/21-es évadban először két klub is képviselhette volna hazánkat. A január végén rendben megtartott sorsolás szerint a tavalyi U19-es kiemelt bajnokságban első helyen záró ETO FC Győr az albán Apolonia vendégeként lépett volna fel az első körben, míg a BL-főtáblára jutott felnőttcsapatnak köszönhetően részvételi lehetőséghez jutó FTC korosztályos együttesét először Moszkvába várták a Lokomotiv elleni találkozóra. (Érdekesség, hogy a fővárosi zöld-fehérek korosztályos csapatának az eredeti lebonyolítás szerint ugyanazon riválisok ellen kellett volna helytállnia a csoportkörben, mint az ősszel a felnőtteknek.) Mivel a fiúk gőzerővel készültek a közeledő összecsapásokra, érthetően letörtek az UEFA döntéséről értesülve.

„Ez lett volna az első alkalom, hogy a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia csapata az ifjúsági BL-ben lép pályára. Ráadásul az elmúlt évek egyik legjobb állományával készültünk a sorozatra, és úgy kalkuláltunk, hogy noha kevés az elérhető információ az albánokról, tovább kell jutnunk ellenük. A széria törlése törést jelent a tizenéves játékosok életében, de biztos vagyok benne, hogy a lelkesedésük változatlan megmarad” – véli Tóth László, az ETO U19-es együttesének edzője.

„Engem nagyon megviselt, hogy a vírus elvette tőlünk a lehetőséget, amiért megküzdöttünk. Nekem az előző évadban, még az MTK játékosaként már volt szerencsém pályára lépni az ifi BL-ben. És elmondhatom, egy-egy ilyen nemzetközi mérkőzésnek egészen más a hangulata, mint az itthoni bajnokságban rendezett találkozóknak. De nem adjuk fel, tavasszal ismét megpróbálunk az első helyen végezni, és akkor ősszel mi indulhatunk a következő kiírásban” – mondja Szalka Máté, a győriek 18 éves csatára, aki 11 mérkőzésen szerzett 12 találatával az U19-es góllövőlista élén zárta az őszi szezont.

Jelenleg az FTC játékosai állnak közelebb az újabb ifi BL-szereplés kiharcolásához Forrás: fradi.hu
Jelenleg az FTC játékosai állnak közelebb az újabb ifi BL-szereplés kiharcolásához Forrás: fradi.hu

Jelenleg az FTC játékosai állnak közelebb az újabb ifi BL-szereplés kiharcolásához  •  Forrás: fradi.hu

„Nagyon sajnáljuk, hogy így alakult. És ha belegondolok, hogy normális körülmények között akár mi is játszhattunk volna a Barcelona vagy a Juventus ellen, még jobban bánt a dolog. De a Lokomotiv Moszkváé is biztosan erős csapat, kíváncsi lettem volna rá, mire megyünk ellenük egyetlen meccsen. Viszont attól nem lesz jobb, hogy tartósan bosszankodunk. Folytatnunk kell az utunkat, jó lenne megnyerni az U19-es bajnokságot, és akkor ismét készülhetnénk az ifi BL-re” – összegzi érzéseit a Ferencváros már az NB I-ben is debütált, 17 éves támadója, Redzic Damir, aki a klub NB III-as tartalékcsapatának szintén erőssége.

„Nem gondolom, hogy a játékosaim profi pályafutása az Ifjúsági Liga törlésén múlna – mondja Borbély Balázs, az FTC U19-es együttesének trénere. – A srácok nyilvánvalóan szegényebbek lettek egy meghatározó élménnyel, de az idő és a sok-sok új kihívás majd begyógyítja a sebeket. A továbbiakban is azért dolgozunk, hogy minél több fiatalt tudjunk átadni a felnőttkeretnek. Jelenleg nyolc olyan játékosunk is van, aki bár az U19-es bajnokságban is pályára léphet, alapvetően már az NB III-as kerettel edz. Velük akár sakkozhatnánk a korosztályos bajnokság első helyéért zajló harcban, de nem tesszük, mert nem az az elsődleges célunk, hogy felnőttek között rutint szerzett futballistákkal nyerjük meg az utánpótlás-sorozatot, hanem az, hogy mindenki abban a csapatban játsszon, amelyben a legtöbbet fejlődhet.”

A „klubfilozófia” dacára a FTC fiataljai vezetik az U19-es tabellát, miután múlt szombaton éppen a legfőbb riválisnak számító győrieket múlták felül hazai pályán 2–0-ra. Így egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy az ősszel ők éljék át az ifi BL-ben a most elmaradt élményeket.

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik