Labdarúgás: a nagycsapattal edzett az MTK felépült 14 éves játékosa

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.12.01. 15:09
Címkék
Az MTK Budapest 14 éves játékosa a klub felnőttcsapatával edzhetett a napokban, sőt, részt vehetett a Ferencváros elleni találkozóval kapcsolatos taktikai értekezleten is.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt az egész MTK-családot megrázta a hír, hogy fiatal tehetségüknél,Herczeg Botondnál agyvelőgyulladást diagnosztizáltak, és kórházban kezelték. A fiatal futballistát csapattársai, edzői és klub is támogatásáról biztosította, és Botond utólag elmesélte, hogy a futball tartotta benne leginkább a lelket. Hála az orvosok áldozatos munkájának és Bogyó becenévre hallagató játékos akaraterejének, kitartásának, viszonylag gyorsan felépült betegségéből, sőt, idén januárban már ismét edzésbe állhatott,és az első tavaszi fordulóban pályára is léphetett.

Forrás: MTK Budapest
Forrás: MTK Budapest

 •  Forrás: MTK Budapest

Mint írják, a rá jellemző motiváltsággal és elszántsággal dolgozik azóta is, 14 évesen már az U16-os csapatban is pályára lépett, ám november 26. számára egy kellemetlen emlékű napként maradt meg, mert egy éve az említett dátumonkapta meg a rossz híreket.

Az egyesület a szülőkkel karöltve azonban szerette volna, ha a rossz emlékek eltűnnek, és ezért idén november 26-án, vagyis múlt csütörtökön a fiatal játékos felnőtt csapatunkkal edzhetett, sőt, részt vehetett a Ferencváros elleni találkozó taktikai értekezletén is.Erről az MTK TV forgatott kisfilmet.

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik