Kosárlabda: a 16 éves Toman ikrek ígéretesen fejlődnek a Csatában

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.01.26. 08:55
Címkék
A saját nevelésű fiatalok a Ludovika Csata NB I/A-csoportos kosárlabdacsapatában hagyományosan megkapják a lehetőséget. Tursics Krisztián vezetőedző a Toman ikreket, Dórát és Rékát is bátran bedobta a mélyvízbe, ők pedig a sikeres elődök nyomdokain járva, 16 évesen is megállják a helyüket a „nagyok” között.

A 17 esztendős Toman Petra a múlt nyáron elhagyta nevelőegyesületét, a Ludovika Csatát, és a DVTK felnőtt első osztályú kosárlabdacsapatához igazolt. (A korosztályos válogatott reménység még nem mutatkozhatott be miskolci színekben, mert a tavalyi, debreceni U17-es vb-n térdszalagszakadást szenvedett.)Toman Petra a múlt nyáron elhagyta nevelőegyesületét, a Ludovika Csatát, és a DVTK felnőtt első osztályú kosárlabdacsapatához igazolt. (A korosztályos válogatott reménység még nem mutatkozhatott be miskolci színekben, mert a tavalyi, debreceni U17-es vb-n térdszalagszakadást szenvedett.)

A klubváltásával ugyanakkor a Csatában teret nyitott a többi utánpótláskorú játékosnak, így például Toman Dórának és TomanRékának, a nála egy évvel fiatalabb ikertestvéreinek.

Akik az eddigiekben meg is szolgálták Tursics Krisztián vezetőedző bizalmát. Az irányító és hátvéd poszton bevethető Dóra 13 meccsen 3,3 pontot és 5,8-as teljesítményindexet átlagolt, míg a bedobó Réka öt meccsen jutott szóhoz, és meccsenként három pontot jegyzett.

„A tavaly tavaszi debütálásom után, amikor hirtelen be kellett ugranom (az első meccsén 14 pontot szerzett a PEAC elleni play-off-találkozón – A szerk.), bíztam benne, hogy ősztőlmár teljes jogú kerettagként számítanak rám, és rendszeresen pályára léphetek, de ilyen sok játéklehetőségben nem reménykedtem – kezdte az Utánpótlássportnak Dóra, aki az A-csoportban meccsenként 15,4 játékpercet tölt a pályán. – Azonban a bajnokság előtti tervekhez képest másképpen alakultak a dolgok a csapat körül, így hamar nagyobb szerepben találtam magamat.

A megnövekedett lehetőséggel próbálok is élni. Nyilván akadnak jobb és rosszabb meccsek, de igyekszem tanulni mindenből. Összességében sokat adott nekem ez az őszi szezon, abszolúte érzem magamon a fejlődést.”

Majd hozzátette, nagy büszkeséggel tölti el, hogy Rékával együtt szerepelhetnek az A-csoportban, mivel mindvégig erről álmodoztak, és a kezdetektől fogva végigkísérték egymás pályáját.

„Rendkívül pozitívan élem meg az első évemet a felnőttek között – vette át a szót Réka. –

A kezdeti megilletődöttség után mostanra egyre magabiztosabban mozgok a pályán, ugyanakkor azt is tudom, hogy még mindig lehetnék bátrabb bizonyos helyzetekben. Nekem fizikailag volt a legnagyobb lemaradásom az A-csoportos szinthez képest,

és persze, ezt nem is lehet gyorsan eltüntetni, de úgy érzem, sokat léptem előre ezen a téren, valamint játékban és koncentrációban is. Az edzőktől szintén pozitív visszajelzéseket kaptam eddig, szóval nagyon szeretek a felnőttekkel dolgozni.”

Pálvölgyi István, a nagypapa Forrás: PVSK
A BÜSZKE NAGYPAPA
„A tehetségük és az akaratuk is megvan ahhoz, hogy felnőttszinten is helytálljanak – mondta a Toman lányok nagypapája, Pálvölgyi István, a korábbi 179-szeres válogatott, magyar bajnok és kupagyőztes játékos. – Az egész család megfertőződött a kosárlabda iránti szenvedéllyel, hiszen a lányom, Anett utánpótlásedzőként dolgozik a Csatában, míg a négy lány unokám hasonló cipőben jár: Petra, Dóri, Réka és a legkisebb Zsófi is remekül kosarazik. Dóri és Réka előtt mindig ott volt a jó példa a nővérük, Petra személyében, aki magával húzta őket a sportágba, és mutatta az utat nekik.”

(Kiemelt képen: a Ludovika Csata 16 éves, ígéretes ikerpárja, balra Toman Dóra, jobbra Réka, középen a DVTK-ba szerződött nővér, Petra)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik