Kosár: Valerio-Bodon elérte az áhított áttörést az NB I-ben

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.05.01. 20:30
Címkék
Az Atomerőmű SE 19 éves kosarasa, Valerio-Bodon Vincent meghatározó szereplővé nőtte ki magát a második felnőttélvonalbeli évadában.

Az Atomerőmű SE együttese számára véget ért az idény a közelmúltban, hiszen a paksiak 3-0-ra alul maradtak a Szedeákkal szembeni negyeddöntős playoff-párharcban. Az ASE gárdájában mind az alapszakaszban, mind a rájátszásban számottevő játékpercekhez jutott az U20-as válogatott kiválósága, Valerio-Bodon Vincent.Valerio-Bodon Vincent.

A 206 centiméter magas hátvéd-bedobó 18 mérkőzésen szerepelt az alapszakaszban, ezekből 16 alkalommal kezdőként. A találkozókon átlagosan 20,2 percet töltött a pályán 5,4 pontot dobva, 8,9-es VAL mutató mellett. Mind a játszott percek, mind a szerzett pontok rangsorában az első helyen végzett a hazai U20-asok rangsorában.

„Ahogy egyre több játéklehetőséghez jutottam, az önbizalmam is folyamatosan megnőtt. Ez mindenképpen kulcs volt a teljesítményemben. Emellett a tavaly nyáron belefektetett – főleg kondicionális – munka is egyértelműen kifizetődött. Az első ASE-ban töltött évemben megtapasztaltam a felnőttélvonal nívóját, és ezután tavaly nyáron a második évadomnak Pakson úgy vágtam neki már előzetesen is, hogy a cél az áttörés, vagyis stabilizálni a játékomat és meghatározó játékossá válni. Összességében úgy érzem, nagyjából sikerült ezeket megvalósítani, de persze bőven van még hova fejlődnöm”– nyilatkozta a paksiak tehetsége az Utánpótlássportnak.

Valerio-Bodon Vincent (kékben) második NB I-es szezonját töltötte Pakson Fotó: Török János / MKOSZ
Valerio-Bodon Vincent (kékben) második NB I-es szezonját töltötte Pakson Fotó: Török János / MKOSZ

Valerio-Bodon Vincent (kékben) második NB I-es szezonját töltötte Pakson  •  Fotó: Török János / MKOSZ

A várva várt áttörést ugyan elérte Vincent, viszont koránt sem elégszik meg ezzel, hanem már a következő lépcsőfokot célozza meg.

„Nyáron megint azon fogok dolgozni, hogy fizikailag erősebbé váljak, pár kiló izmot mindenképpen fel kell még szednem ahhoz, hogy az NB I-ben ne tudjanak elnyomni. A játékomban rejlő potenciál kiaknázáshoz elengedhetetlen, hogy fizikálisan a legjobbak között legyek. Szerencsére a most véget ért bajnokságban a kosárlabda többi elemében is előre léptem: a passzkészségben, a megfelelő helyzetkiválasztásban és a védekezésben is sokat javultam. Azonban a dobásomon még biztosan dolgoznom kell, nem vagyok megelégedve a hatékonyságommal ezt illetően.”

A dominikai származású magyarkosaras a playoffban is meghatározó rotációember maradt az Atomerőműben. A paksi együttes végül 3-0-ra alul maradt a Szedeák elleni negyeddöntő párharcban.

„A rájátszásban ugyan már nem érvényes a fiatalszabály, ám nagyon örültem, hogy az edző, Jan Pavlik mindezek mellett is ugyanúgy bízott bennem a playoff mérkőzéseken is. A három találkozóból kétszer is kezdőként léphettem pályára, és szerintem sikerült is helytállnom. Mivel megkaptam a bizalmat, semmi esetre nem szerettem volna cserben hagyni sem a csapatot, sem edzőnket. Csapatszinten sajnos elfogytunk a bajnokság végére, pedig a szezon során rendre megmutattuk, hogy akár több is van az együttesben.”

A fiatal játékos több poszton is bevethető, ha úgy hozza a szükség, viszont akkor érzi magát legjobban, ha ő szervezheti a játékot.

„Korábban alapvetően irányítóként szerepeltem mindig is az utánpótlás-korosztályokban, viszont a felnőttek között 2-es és 3-as poszton számítanak rám főleg. Lehet, hogy hosszútávon a profi szinten inkább az utóbbi pozíciókban van a jövőm, de igyekszem minden szerepben bizonyítani, ahol éppenséggel számítanak rám.”

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik