Kosár: érdeklődtek Maronka iránt, de visszalépett az NBA-drafttól

Vágólapra másolva!
2022.06.21. 16:57
Címkék
Újabb éven – immár a hatodikon – van túl Maronka Zsombor a spanyol Joventut Badalona színeiben. A 19 éves magyar kosarasnak az elmúlt évadban sikerült ismét szintet lépnie. Idén tavasszal pedig újra beadta a jelentkezését az NBA-draftra, ám néhány nappal ezelőtt, a végső határidő előtt visszavonta azt. Ennek okairól is beszélt a fiatal játékos.

Bár súlyos bokasérülés is sújtotta a 19 éves kosarast, Maronka Zsombort anemrég véget ért bajnoki évadban, a Joventut Badalona magyar tehetsége így is eredményes szezont zárt. A katalánok együttesében rendszeresen pályára léphetett mind a spanyol felnőttélvonalban, mind az Európa-kupában, továbbá a Badalona fiókcsapatában, a CB Pratban is sokat játszott a másodosztályban.Maronka Zsombort anemrég véget ért bajnoki évadban, a Joventut Badalona magyar tehetsége így is eredményes szezont zárt. A katalánok együttesében rendszeresen pályára léphetett mind a spanyol felnőttélvonalban, mind az Európa-kupában, továbbá a Badalona fiókcsapatában, a CB Pratban is sokat játszott a másodosztályban.

„Ez volt az eddigi legnehezebb évem, dupla dinamikával, két csapattal dolgoztam, és egyéni képzésekre is jártam, nagyon hosszú szezon volt. Sokat tanultam ebből az évből, bár magamtól többet vártam idén. Az összkép viszont teljesen pozitív, hiszen szerződést hosszabbított velem a klub"– nyilatkoztaa delmagyar.hu-nak Maronka Zsombor.

Maronka Zsombor (19) visszavonta a jelentkezését az NBA-draftra, ám ennek ellenére idén nyáron várhatóan ismét Amerikába utazik Forrás: Joventut Badalona
Maronka Zsombor (19) visszavonta a jelentkezését az NBA-draftra, ám ennek ellenére idén nyáron várhatóan ismét Amerikába utazik Forrás: Joventut Badalona

Maronka Zsombor (19) visszavonta a jelentkezését az NBA-draftra, ám ennek ellenére idén nyáron várhatóan ismét Amerikába utazik  •  Forrás: Joventut Badalona

Akiveláprilisban 2027-ig szóló kontraktust kötött a Joventut Badalona. Zsombor neve a tavalyi év után idén is ott volt az észak-amerikai profi bajnokság, az NBA draftján, viszont néhány napja úgy döntött, visszalép tőle.

„Valamit valamiért. Elődöntőt játszottunk a Barcelona ellen, így itt kellett legyek a csapattal. Június huszonharmadikán rendezik a draftot, tizenharmadikáig lehetett kivenni a nevedet a listából. Nemrég szólt az ügynököm, hogy két-három csapat érdeklődne, az Oklahoma City volt a legelszántabb. Azt mondták, ha látnának, akkor második körös választással elvinnének, de nem tudtam kiutazni az Egyesült Államokba, hiszen csak két napom maradt volna kint a szezonzárást követően. Talán jövőre egyre több lehetőségem lesz a spanyol ACB-ben is játszani, és az alapján kell majd dönteniük, mert időm valószínűleg akkor sem lesz több a kiutazásra"– részletezte döntésének okait a fiatal játékos, aki tavaly ősszel már a felnőttválogatottban is bemutatkozott.

Majdhozzátette, nem elvesztegetett lehetőségként tekint erre, nagyon sok mindent megtapasztalt idén.

„Csütörtökön sikeres gyakorlati vizsgát tettem autóvezetésből, így megvan a jogosítványom. Most várom a híreket, mert elképzelhető, hogy ki tudok menni az Egyesült Államokba edzeni két hétre. Hosszú év volt, de jó volt, hogy idáig eljutottunk a csapattal. Július első hetében elmegyünk a családdal nyaralni, akkor csak a strand és a pihenés lesz előtérben, semmi kosárlabda – utána viszont kezdődik a felkészülés az új szezonra"– mondta az elkövetkezendő hetek programjáról.

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik