Kosár: csapattá érett az U20-as férfiválogatott

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.07.27. 18:49
Címkék
A Sopronban vasárnap véget ért U20-as férfi FIBA Challenger-tornán – az egy héttel korábbi női sikerhez hasonlóan – ezúttal is a magyar kosarasok diadalmaskodtak, miután a döntőben Kovács Adrián csapata 81-62-re verte a fehéroroszokat. Az aranyérmes válogatott trénere értékelte nekünk az egész héten látottakat.

Az U20-as férfi kosárlabda-válogatott tornagyőzelemmel zárta az elmúlt héten lezajlott soproni Challenger-eseményt. A viadal az idén nyáron ismételten elmaradó korosztályos Európa-bajnokságot volt hivatott pótolni, és ahogy egy héttel korábban az U20-as női magyar alakulat, úgy Kovács Adrián tanítványai is aranyéremmel a nyakukban fejezték be a hetet. A százszázalékos mutatóval (öt meccsből/öt győzelem) végző hazai együttes szakvezetője értékelte érdeklődésünkrea csapat teljesítményét.Kovács Adrián tanítványai is aranyéremmel a nyakukban fejezték be a hetet. A százszázalékos mutatóval (öt meccsből/öt győzelem) végző hazai együttes szakvezetője értékelte érdeklődésünkrea csapat teljesítményét.

„Úgyfogtuk fel az elejétől kezdve, hogy ez a mi Eb-nk, és az ennek megfelelő elszántság és motiváció a felkészülés elejétől fogva látszott a fiúkon. Ám nem volt könnyű dolgunk, hogy a három hetes edzőtábort követően – felkészülési meccsek nélkül– azonnal összecsiszolt csapatjátékot mutassunk már be a torna nyitányán. Ez az összeszokatlanság méglátszódott az első találkozón, a szlovákok ellen, de ahogy haladt előre a torna, egyre jobban ment mindenkinek, és a harmadik mérkőzéstőlkezdve éreztem, hogy igazi csapattá értünk össze. Magabiztossá váltak a fiúk, és a hét végére kijött, hogy nekünk van a leghosszabb kispadunk, a legbővebb keretünk. Jól szállt be mindenki, amikor kellett, tizenkét embert tudtam forgatni folyamatosan, ez az arany egyértelműen a csapatmunka sikere. Továbbá úgy hiszem, ez egy rendkívül szép eredmény a magyar kosárlabda számára is"– nyilatkozta Kovács az Utánpótlássportnak.

Fotó: Tóth Zsombor / FIBA.Basketball
Fotó: Tóth Zsombor / FIBA.Basketball

Örömittasan Sopronban az U20-as férfiválogatott  •  Fotó: Tóth Zsombor / FIBA.Basketball

A magyar fiúk a csoportkörben elsőként a szlovákokat győzték le, majd Koszovó és Fehéroroszország válogatottját is felülmúlták, így következhetett az elődöntő az észak-macedónok ellen. A döntőbe jutásért a hazaiak 55 pontos különbséggel, valósággal kiütötték a rivális gárdát. A fináléban ismét a belaruszok jöttek szembe, de ezúttal sem jelentettek akadályt,Filipovity Péterék 81-62-re győzve otthon tartották a végső győzelemért járó trófeát. A torna alatt a legelső, szlovákok elleni mérkőzés volt a legszorosabb, akkor öt ponttal nyertek a magyarok.

„Az öt mérkőzés alatt sokat léptünk előre a játék minden elemében. A legnagyobb fejlődést azonban abban láttam, hogy csapattá kovácsolódtunk. Elhittük, hogy a lefektetett elveink működni fognak, bíztunk a filozófiánkban. Az agresszív védekezésünknagyon fontosnak bizonyult, enélkül bizonyosan nem sikerült volna. Emellett fizikailag is felkészülten érkeztünk erre a sorozatterhelésre, és ez kijött a legvégén, a döntőben is. Frissen, energikusan játszottunk végig, az elődöntőben és a döntőben támadásban már jóval tudatosabban alakítottuk a dobóhelyzeteinket, azokat pedig nagyobb százalékban is értékesítettük. Összességében, büszke lehetek a csapatomra!"

A torna legértékesebb játékosa Valerio-Bodon Vincent lett, a magyar csapat pedig átlagban 29,4 ponttal nyerte mérkőzéseit a megmérettetésen.

A MAGYAR CSAPAT JÁTÉKOSKERETE:
Balogh Szilárd, Filipovity Péter,Kass Balázs, Kármán Domonkos, Kovács Benedek, Krasovec Ádám,Neuwirth Bence,Pallai Tamás, Radics Gerzson, Scherer Bálint, Takács Kristóf,Valerio-Bodon Vincent. Szövetségi edző: Kovács Adrián
A SOPRONI U20-AS FÉRFI FIBA CHALLENGER-TORNA VÉGEREDMÉNYE:
1.Magyarország
2. Fehéroroszország
3. Svájc
4. Észak-Macedónia
5. Szlovákia
6. Luxemburg
7. Románia
8. Koszovó

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik