Kézilabda: az U17-es és az U19-es lányoknak is sorsoltak a nyári Eb-re

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.02.20. 15:30
Címkék
A tervek szerint a lányok mezőnyében a nyáron két korosztálynak (U19 és U17) is Európa-bajnokságot rendeznek. Már a két torna sorsolását is elkészítették, miközben a „tavalyi” vb-k még mindig a levegőben lógnak.

Tavaly nyáron mindkét korosztályos leány kézilabda-válogatottunk Európa-bajnoki címvédőként készült a maga világbajnokságára. A juniorok utolsó utánpótlás-világversenyükre hangoltak, az ifjúságiak pedig vitték volna hibátlan mérlegüket. A legutóbbi hírek arról szóltak, hogy a tavasszal pótolhatják a koronavírus-járvány miatt folyamatosan halasztott eseményt. Ám mostanában új hírek nem érkeztek, ami azt a gyanút erősíti, hogy nem csak halasztják, hanem törlik az eseményt.

Forrás: MKSZ
Forrás: MKSZ

 •  Forrás: MKSZ

Az utóbbi, vagyis a 2002/2003-as korosztály az idén nyártól pedig már a juniorok közé lép. Az Ifj. Kiss Szilárd vezette társaság a jelenlegi tervek szerint július 8-tól 18-ig Szlovéniában szerepelhet az U19-es Európa-bajnokságon. A csapatról azt kell tudni, hogy még egyetlen tétmérkőzést sem vesztett fennállása során. 2019 nyarán, Celjében U17-es Eb-t nyert, egy évvel korábban Göteborgban pedig az U16-os nyílt Európa-bajnokságon diadalmaskodott.

Ami a nemrégiben nyilvánosságra hozott sorsolást illeti a norvégokkal, a románokkal és a csehekkel került egy kvartettbe az Eb-aranyérmes alakulat. A csoportból az első két helyezett jut majd a legjobb nyolc közé, a középdöntőbe.

Leány U19-es Európa-bajnokság, Szlovénia, tervezett időpont: 2021. július 8-18.
A csoport: Dánia, Németország, Szlovénia, Svájc
B csoport: Svédország, Oroszország, Szlovákia, Portugália
C csoport: Franciaország, Ausztria, Montenegró, Horvátország
D csoport:Magyarország, Norvégia, Románia, Csehország

A két évvel fiatalabbak pedig az augusztusi, montenegrói U17-es Eb-re készülnek. Sem a játékosoknak, sem az edzőknek nem lesz könnyű dolguk a tornán, hiszen a járvány miatt eddig nemhogy tétmeccset, de felkészülési mérkőzést sem nagyon teljesített a válogatott.

A Bohus Bea vezette együttes első korosztályos világversenyén a szlovákokkal, a portugálokkal és szintén a norvégokkal került egy négyesbe, a lebonyolítás pedig a juniorok szisztémájához hasonlóan alakul.

Leány U17-es Európa-bajnokság, Montenegró, tervezett időpont: 2021. augusztus 5-15.
A csoport: Dánia, Ausztria, Montenegró, Svájc
B csoport: Svédország, Oroszország, Szlovénia, Horvátország
C csoport:Magyarország, Norvégia, Szlovákia, Portugália
D csoport: Franciaország, Németország, Románia, Csehország

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik