Karate Hungarian Open: minden korosztályban magyar arany

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.11.14. 17:41
Címkék
Tizenegy aranyérmet tartottak itthon a mieink a versenykategóriákban a karatésok hétvégi Hungarian Open Grand Prix-jén, amelynek nemzetközi mezőnyét tizenhét ország ifjú harcművészei alkották.

Szokás szerint felnőtt kategória nélkül zajlott, viszont valamennyi utánpótlás-korosztály képviselőit felvonultatta a víkend nagy hazai karate eseménye: a Sámán Kupáért kiírt nyílt nemzetközi viadal, amelyen a magyarok mellett tizenhat nemzet 8 és 21 év közötti tehetségei sorakoztak fel Szigetszentmiklóson, a Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban.

„Az év legnagyobb hazai rendezésű nemzetközi utánpótlás-versenyén tizenhét országból kilencszázan álltak rajthoz, akik 110 klubot reprezentáltak, s valamennyiük számára azért is volt jelentős ez az esemény, mert Eb-selejtező állomásnak is számított– összegzett Falus Márton főszervező, a hazai szövetség elnökhelyettese. – Innen lehetett kvalifikálni a soron következő kadét, junior és U21-es Európa-bajnokságra, amelyre 2023 februárjában kerül sor Cipruson.”

Szigetszentmiklóson rendezték meg a karatés utánpótlás idei legnagyobb hazai versenyét Forrás: karate.hu
Szigetszentmiklóson rendezték meg a karatés utánpótlás idei legnagyobb hazai versenyét Forrás: karate.hu

Szigetszentmiklóson rendezték meg a karatés utánpótlás idei legnagyobb hazai versenyét  •  Forrás: karate.hu

Elmondása szerint ezért is jöttek szép számmal küldöttségek Kelet- és Nyugat-Európából egyaránt, különösen nagy kontingenssel pedig az ukránok, a szlovákok, de akadt a mezőnyben francia, norvég, spanyol, angol vagy éppen izraeli karatéka is.

„Magyarországot csaknem háromszázan képviselték, ott voltunk katában és kumitében, vagyis formagyakorlatban és küzdelemben is bemutatkozhattak a mieink valamennyi korosztályt átfogva, a gyermekektől kezdve a kadétokon és a juniorokon át egészen az U21-esekig” – mesélte a főszervező, hangsúlyozva, hogy a szakmai színvonal a Grand Prix-hez méltó módon az ítészeknél is garantálva volt, hiszen mind az európai, mind a nemzetközi szövetség részéről magasan kvalifikált bírók működtek közre.

„Az eredményekre sem lehet panaszunk, hiszen a nyolc és tizenhárom év közötti gyerekek és ifjúsági korúak körében megannyi dobogósunk, köztük több aranyérmesünk is volt, a versenykategóriákban pedig összesen tizenegy első helyet szereztünk – mondta Falusi Márton, aki még egy fontos szempontot említett:–Az idei Hungarian Open azért is érdemel megkülönböztetett figyelmet, mert a jövő évben mi rendezzük a felnőtt karatésok világbajnokságát, s bizonyos, hogy a mostani főszereplők, elsősorban persze az U21-esek közül többeket vb-résztvevőként láthatunk majd viszont Budapesten.”

A szigetszentmiklósi versenyen, klubszinten főképpen az MTK és az UTE jeleskedett. Előbbinek a karatésai 28 érmet gyűjtöttek be hét arany, tíz ezüst és tizenegy bronz megoszlásban, s ezzel az MTK bizonyult a legjobbnak a száztíz klub rangsorában, míg a második hely az UTE-é lett, amelynek legjobbjai hat aranyat, három ezüstöt és öt bronzot „marasztaltak” itthon. Egyénileg az UTE minapi sikeremberei villogtak a leginkább: az október végi, törökországi utánpótlás-világbajnokság két érmese, a Konyában második Loyal Lili, a vb-harmadik Kopfer Anna, továbbá a vébé-hetedik Hecker Bojána is győzött kategóriájában.

AHUNGARIAN OPEN MAGYAR ARANYÉRMESEI:
kadétek:
lányok:
formagyakorlat:
Fodor Amira (KSI)
küzdelem:
Török Panka (54 kg, MTK Budapest)
Kopfer Anna (plusz 61 kg, UTE)
fiúk:
Tóth Máté (57 kg, MTK Budapest)
juniorok:
küzdelem:
lányok:
Hecker Bojána (48 kg, UTE)
Loyal Lili (66 kg, UTE)
fiúk:
Krekó Gergő (61 kg, UTE)
Olajos Marcell (76 kg, Honvéd-Takara SE)
Szodorai Bence (plusz 76 kg, Gastroyal SE)
U21:
lányok:
formagyakorlat:
Tóth Vanda (Justitia Fuji-Yama SE)
küzdelem:
fiúk:
Szabó Marcell (60 kg, KSI)

További korosztályos hírekKARATÉBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik