Kajak-kenu: csütörtöktől kezdődhet a magyar éremeső az utánpótlás Eb-n

Vágólapra másolva!
2021.06.23. 13:45
Címkék
Ötven fős csapattal utazott el a lengyelországi Poznanba a magyar utánpótlás-válogatott a korosztályos kajak-kenu Európa-bajnokságra. Aligha bízzuk el magunkat, ha azt reméljük, hogy az idén is a legjobbak között lesznek a mieink.

Mint mindig, ezúttal is erős csapattal megy a magyar kajak-kenu válogatott az utánpótlás Európa-bajnokságra, sőt a korábbi kontinensviadalokkal ellentétben ezúttal nem az úgynevezett B válogatott, hanem tényleg az „első sor” képviselteti magát.

Összesen ötven versenyzőt jelölt a csapatba a kajakosok kapitánya, Makrai Csaba, valamint a kenusok mestere, ifj. Foltán László; a fiatalok ezúttal is az U23-as és az ifjúsági korosztályban mérethetik meg magukat.

Az olimpikon Horányi Dóra is indul a korosztályos Eb-n Forrás: MKKSZ
Az olimpikon Horányi Dóra is indul a korosztályos Eb-n Forrás: MKKSZ

Az olimpikon Horányi Dóra is indul a korosztályos Eb-n  •  Forrás: MKKSZ

A keret erejéről sokat elárul, hogy Poznanban készül a rajta a felnőtt-világbajnok és két hete, az ugyanott rendezett felnőtt Eb-n ezer egyesben aranyérmes Gazsó Alida Dóra, valamint az olimpiai csapatba bekerült Horányi Dóra is.

És persze az ifjúsági korú kajakosok közül egész szezonban kiemelkedő egész szezonban kiemelkedő Kurucz Levente, aki mindhárom egyes számban kipróbálhatja magát. Nemrégiben az Utánpótlássport szerkesztősége által készített M4 Sporton látható Jövünk! magazin kamerája előtt beszélt a várakozásairól:

A poznani U23-as és ifjúsági kajak-kenu Európa-bajnokság magyar indulói:
U23. Fiúk.
K1200 m: Nikodém Patrik; K1500 m: Erdőssy Csaba; K1 1000 m: Szántói-Szabó Tamás; K2 1000 m: Erdélyi Tamás, Erdőssy Csaba; K4500 m: Szendy Márk, Szántói-Szabó Tamás, Vajda Bence, Kós Benedek.
C1200 m: Kállai Róbert Gida; C11000 m: Fodor Nicholas; C2500 m: Kollár Kristóf, Hodován Dávid; C2 1000 m: Zombori Dominik, Kocsis Ádám.
Lányok. K1200 m: Orosz Adrienn; K1500 m: Gazsó Alida Dóra; K1 1000 m: Rendessy Eszter; K2500 m: Biben Karina, Bakó Olga; K4500 m: Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter, Pupp Noémi, Csikós Zsóka.
C1200 m: Horányi Dóra; C1500 m: Molnár Csenge; C2200 m: Molnár Rebeka, Molnár Csenge; C2500 m: Bragato Giada, Nagy Bianka.
Ifjúsági. Fiúk. K1200 m: Kurucz Levente; K1500 m: Kurucz Levente; K1 1000 m: Kurucz Levente; K2 1000 m: Sellyei Csanád, Kozma Barnabás; K4500 m: Kövesdi Patrik, Mizsér Márk, Hidvégi Hunor, Keller Gergő.
C1200 m: Böszörményi Bendegúz; C1 1000 m: Csanki Márk Bese; C2500 m: Rumi Gergő, Molnár Csanád; C2 1000 m: Rumi Gergő, Molnár Csanád.
Lányok. K1200 m: Ujfalvi Laura; K1500 m: Fojt Sára; K11000 m: Decsi Dorina; K2500 m: Fojt Sára, Ujfalvi Laura; K4500 m: Kiskó Réka, Máró Anna, Dráviczki Dóra, Tóth Diána.
C1200 m: Seres Fanni Barbara; C1500 m: Kiss Ágnes Anna; C2200 m: Kiss Ágnes Anna, Csorba Zsófia; C2500 m: Gönczöl Laura, Opavszky Réka.

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik