Cselgáncs: Sipőcz Richárdot választották az év európai juniorversenyzőjének

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.04.04. 16:36
Címkék
A junior Európa-bajnok dzsúdós, Sipőcz Richárd teljesítményét elismerve az európai szövetség az év legjobb junior versenyzője címmel tüntette ki a magyar sportolót.

A +100 kg-os cselgáncsozók mezőnyében az olimpiai kvóta kiharcolásáért küzdő 20 éves magyar fiatal, Sipőcz Richárd kiemelt elismerésben részesült. Az EJU (Európai Judo Szövetség) az elmúlt egy esztendő legjobb juniorkorú férfi versenyzőjének választotta a magyar harcost. Az ominózus időszakban Sipőcznek sikerült mind a junior-, mind az U23-as Európa-bajnoki küzdelmekben is begyűjteni az aranyérmet.

„Igazából azt sem tudtam eddig, hogy létezik ilyen jellegű díj. Többek között emiatt is abszolúte meglepetésként ért a hír, hogy engem választottak, de nagyon örülök a címnek– nyilatkozta az Utánpótlássportnak a fiatal cselgáncsozó. – A tervek szerint az április 16-tól 18-ig tartó lisszaboni Európa-bajnokságon vehetem majd át hivatalos formában a díjat.”

Sipőcz Richárd (20) remélhetőleg májusban Kazanyban újra tatamira léphet Forrás: Czagány Balázs / MTI
Sipőcz Richárd (20) remélhetőleg májusban Kazanyban újra tatamira léphet Forrás: Czagány Balázs / MTI

Sipőcz Richárd (20) remélhetőleg májusban Kazanyban újra tatamira léphet  •  Forrás: Czagány Balázs / MTI

A világranglista 35. helyén álló Sipőcz az olimpiai kvóta megszerzésért küzd, amihez jelen állás szerint a 26. pozíciót kellene elérnie. Azonban a fiatal dzsúdós sem a grúziai, sem a törökországi Grand Slam-versenyen nem vett részt a közel múltban.

„Az Antalyába történő kiutazás előtti utolsó napon pozitív koronavírus-tesztet produkáltam, így a betegség miatt jelenleg is – immár 10 napja – a karanténomat töltöm. Sajnos úgy néz ki, hogy a vírus következtében a két hét múlva kezdődő portugáliai Eb-t is ki kell hagynom. Ám bízom benne, hogy mielőbb újra elkezdhetek edzeni, illetve visszanyerem a formámat a lehető leggyorsabban. Remélhetőleg a május elején rendezendő kazanyi Grand Slam-versenyen pedig már újra rajthoz állhatok, és gyűjthetem a világranglista pontokat a tokiói indulás kiharcolása érdekében. Két éve azért dolgozom minden nap, hogy ott lehessek az ötkarikás játékokon, és az utolsó kvalifikációs versenyig azon leszek, hogy összejöjjön a kvóta.”

További korosztályos hírek CSELGÁNCSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik