Cselgáncs: biztató vb-szereplésen vannak túl a fiatalok

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.06.16. 19:56
Címkék
Vasárnap véget ért a Budapesten rendezett felnőtt cselgáncs-világbajnokság. A nyolcnapos viadalon négy-négy férfi és női utánpótláskorú magyar versenyző szereplését figyelhettük. A szakági szövetségi kapitányok értékeltek az esemény után.

Nyolc korosztályos fiatal cselgáncsozónak szoríthatott a magyar közönség a budapesti felnőtt-világbajnokságon. A nők között Özbas Szofi és Varga Brigitta 63 kilóban, Kármán Andi 57 kilóban, míg Mamira Luca 48 kilóban próbált szerencsét. A legeredményesebbként Özbas hetedik helyen zárt, és olimpiai kvótát szerzett. A női szövetségi kapitány, Toncs Péterösszességében elégedett az utánpótláskorúak teljesítményével.Özbas Szofi és Varga Brigitta 63 kilóban, Kármán Andi 57 kilóban, míg Mamira Luca 48 kilóban próbált szerencsét. A legeredményesebbként Özbas hetedik helyen zárt, és olimpiai kvótát szerzett. A női szövetségi kapitány, Toncs Péterösszességében elégedett az utánpótláskorúak teljesítményével.

„Azt hiszem, jól szolgálta a fiatalok épülését ez a budapesti világbajnokság. Ez a megállapítás Özbas Szofira különösen igaz, hiszen a betegsége és a sérülése után nem éppen ideális állapotban vághatott neki – az olimpia szempontjából is sorsdöntő – vébének, ám a rossz felkészülés ellenére nagyon jól dolgozott. Szép eredményt ért el a hetedik helyével, viszont ha fizikálisan kicsit jobb formában lett volna, akár az érem is elérhető. A negyeddöntője és a vigaszági mérkőzése is főként ezen a tényezőn ment el. A fő cél, vagyis hogy Szofi az olimpiai szereplése biztossá váljon, szerencsére sikerült. Ezzel pedig minden bizonnyal Cirjenics Miki tokiói indulása is garantált a kontinentális alapon szétosztásra kerülő kvótáknak köszönhetően. Ez dupla öröm a magyar dzsúdósportnak” – nyilatkozta a szakvezető az Utánpótlássportnak.

Nyolc fős utánpótlás kontingens erősítette a magyar válogatottat a budapesti felnőtt vb-n Fotó: Horváth György / MJSZ
Nyolc fős utánpótlás kontingens erősítette a magyar válogatottat a budapesti felnőtt vb-n Fotó: Horváth György / MJSZ

Nyolc fős utánpótlás kontingens erősítette a magyar válogatottat a budapesti felnőtt vb-n  •  Fotó: Horváth György / MJSZ

A másik három lány eseténa kapitány nem fogalmazott meg ekkora célokat, kizárólag a tapasztalatszerzés volt a cél.

„Varga Brigitta sajnos egy megnyertnek tűnő meccset engedett ki a kezéből az első körben – a hozzá hasonlóan juniorkorú – román Ivanescuval szemben. Brigi jó mentalitással van megáldva, sokat dolgozik, viszont taktikailag még fejlődnie a felnőttszinten. Ötvenhét kilóban Kármán Andi hozta az első győzelmet az amerikai Fulgentes ellen, ez a siker még reálisan elvárható volt, de ezt követően belefutott a súlycsoport egyik klasszisába, a portugál Monteiróba. Andi jól beleállt a csatába az olimpiai bronzérmes ellen, és csak három intéssel kapott, neki egyértelműen csak a javára vált ez a verseny.Emellett a tizenhat éves Mamira Luca is szerepet kapott, számára elsősorban arról szólt ez a viadal, hogy a szokja ezt a hangulatot, légkört, amely egy ekkora világbajnokságot övez.”

A férfiak között Tóth Benedek 81 kilóban, Sáfrány Péter 90 kilóban, Vég Zsombor 100 kilóban, illetve Sipőcz Richárd +100 kilóban lépett tatamira a világversenyen. Pánczél Gábor szakági kapitánybanmaradt némi hiányérzet egy-egy mérkőzés kapcsán, de az elmondása szerint a következő olimpiai ciklus tekintetében biztatók a jelek.

„Bebe (szerk: Tóth Benedek) a nyitó meccsén hozta a kötelező győzelmet a kongói Kalonga ellen, majd a jöhetett az igazán nagy falat, a világranglista éllovas – a vébé későbbi győztese – Casse. Tóth jól állt a lábán, hiszen aranypontba torkollott az ütközet, és ott is csupán intésekkel kapott ki. Ez a mérkőzés mindenképpen pozitívum az ő fejlődése szempontjából, illetve a párizsi olimpiai kvalifikációra előretekintve. Sáfrány Petiben benne rejlett az első körös diadal, ki-ki meccset vívott a kazah Muzapparovval, a hosszabbításra némileg elfogyott, ugyanakkor Peti esetében másodéves juniorról beszélünk, így nem szabad túl magasra tenni a lécet, még ha ő érthetően elég csalódott volt, hogy kikapott.”

A nehézsúlyban Sipőcznek nem sok hiányzott a bravúrhoz, ám a végére nagyon elfáradt a hosszúkényszerszünetutáni első komoly megmérettetésen.

„Sipőcz Ricsin érezhető volt a koronavírus-fertőzés okozta kihagyás, azonban így is vette az első akadályt a kanadai Deschenes ellen. Ez a siker még az elvárható kategóriába esett, ezt a világranglista vezető, idén több Grand Slam-viadalt is nyerő, orosz Basajev követte. Aki a tavaszi teljesítményéhez képest most nem dzsúdózott igazán jó formában, szóval akár hozható lett volna a bravúrgyőzelem, de sajnos kijött Ricsi erő és állóképességi deficitje a végére. Sajnáltam, mert ott volt a lehetőség előtte. Ennél jobban csak Vég Zsombort sajnáltam, mivel neki nagyon hamar befejeződtek a küzdelmek, hiszen Dvarby ellen bő félperc után kikapott. Rendkívül szomorú és csalódott volt Zsombor, sokkal többet várt magától az idei Eb-n mutatott formája alapján is, ugyanakkor a mi sportágunk ilyen. Fel kell állni a pofonokból is, tanulni kell belőlük.”

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik