Vasárnap a 4x200-as váltók versenyeivel ért véget az atléták U18-as és U20-as fedett pályás országos bajnoksága a budapesti BOK-csarnokban.

A két versenynap számos kimagasló eredményt és nagy küzdelmeket hozott, és bár a fiatalok sorban érték el az egyéni csúcsokat, korosztályos rekord nem született. Az U20-NR jelzés, azaz a hazai juniorrekord egyedül Illovszky Dominik neve mellé került ki a 6.74 másodperces futása után 60 méteren, de a Budapesti Honvéd 19 éves atlétája egy héttel korábban már a 6.72-t is bemutatta a felnőtt ob-n, az az eredmény azonban még hitelesítés alatt áll. Illovszky személyében egy a toruni felnőtt fedett pályás Eb-re készülő magyar csapattag is jelen volt a versenyen, a szintén még juniorkorú – és Eb-kerettag – 17 éves Varga Gréta ezúttal kihagyta a korosztályos viadalt (ő 1500 méteren indul Torunban).

Keszthelyi Luca három aranyérmet nyert az U18-asok között Fotó: Pesti János

Keszthelyi Luca három aranyérmet nyert az U18-asok között  •  Fotó: Pesti János

Hogy az országban sok helyen foglalkoznak komolyan az atlétikával, azt jelzi, hogy a két korosztály fedél alatti országos bajnokságán összesen 37 különböző egyesület ígérete nyert érmet, ebből 20 klubnak aranyérem is jutott.

A legtöbb első helyet a hétvégén a Szolnoki SC-SI érte el. A megszerzett öt aranyéremből három a két héttel ezelőtt ötpróbában is ifjúsági bajnoki címet szerző Keszthelyi Luca nyakába került. A 16 éves ígéret a hármas-, a távol- és a magasugrás U18-as bajnoka lett. A másik két első helyet az ifjúsági mezőnyben 60 méteren és 60 méter gáton is győztes Kocsis Luca szolgáltatta a szolnokiaknak.

A legtöbb érmet a KARC és a GYAC gyűjtötte a két nap során. A kecskeméti és a győri egyesület fiataljai 11-szer álltak a dobogó valamelyik fokán (KARC: 3 arany, 4 ezüst, 4 bronz, GYAC: 3 arany, 5 ezüst, 3 bronz). Érdekesség, hogy a KARC lett az egyetlen klub, melynek egy versenyszámon és korosztályon belül mindhárom színű érmet elnyerték a fiataljai. Az U20-as női magasugrásban Szűcs Szabina, Barna Patrícia, Palotai Dorina lett a sorrend.

Kimagaslóan teljesítettek továbbá a négy aranyérmet szerző MTK Budapest, FTC, Budapesti Honvéd és Ikarus BSE, valamint a KARC és a GYAC mellett három első hellyel büszkélkedő ARAK Akadémia, Miskolci Sportiskola, SVSE és VEDAC korosztályos versenyzői is.

A hétvégén Keszthelyi Luca volt az egyetlen, aki három egyéni győzelmet ünnepelhetett, viszont duplázók többen is akadtak. A már említett Kocsis Luca mellett az U18-as korosztályban Fekete Júlia 200 és 400 méteren, Moser Boglárka és Pálvölgyi Levente 1500 és 3000 méteren, Bánóczy Kristóf hármas- és távolugrásban, míg az U20-asok között Szűcs Szabina hármas- és magasugrásban győzött.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport