Vizes vb: Milák fél távig „együtt ment” Phelpsszel – így lett a rekord

MTI/I. M.MTI/I. M.
Vágólapra másolva!
2019.07.24. 16:24
null
Milák Kristóf az aranyéremmel: világcsúccsal nyert 200 m pillangón (Fotó: Derencsényi István)
Mint ismert, Milák Kristóf óriási világcsúccsal győzött 200 méter pillangón a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek negyedik napján, szerdán. Megnéztük, hogyan alakultak az eddigi rekordok, illetve milyen különbségek voltak közte és Michael Phelps között.

 

A még csak 19 éves magyar az első, aki 1:51 perc alatti idővel teljesítette a távot (1:50.73).

Milák az amerikai Michael Phelps, még „cápadresszben” elért 1:51.51-es csúcsát adta át a múltnak. A legjobbakat felvonultató listán a harmadik helyen az 1:52.70-nel mostanáig Európa-rekorder Cseh László áll.

Phelps 2003-as sikere (akkor 18 éves volt) óta a 19 esztendős Milák lett az első tinédzser, aki ebben a számban világbajnok lett.

A 200 MÉTERES FÉRFI PILLANGÓÚSZÁS LEGUTÓBBI 15 VILÁGCSÚCSA
1:57.01 – Michael Gross (nyugatnémet) – 1985. június 29., Wuppertal
1:56.65 – Gross – 1985. augusztus 10., Szófia
1:56.24 – Gross – 1986. június 28., Hannover
1:55.69 – Melvin Stewart (amerikai) – 1991. január 12., Perth
1:55.22 – Gyenyisz Pankratov (orosz) – 1995. június 14., Canet-en-Roussillon
1:55.18 – Tom Malchow (amerikai) – 2000. június 17., Charlotte
1:54.92 – Michael Phelps (amerikai) – 2001. március 30., Austin
1:54.58 – Phelps – 2001. július 24., Fukuoka
1:53.93 – Phelps – 2003. július 22., Barcelona
1:53.80 – Phelps – 2006. augusztus 17., Victoria
1:53.71 – Phelps – 2007. február 17., Columbia
1:52.09 – Phelps – 2007. március 28., Melbourne
1:52.03 – Phelps – 2008. augusztus 13., Peking
1:51.51 – Phelps – 2009. július 21., Róma
1:50.73 – Milák Kristóf – 2019. július 24., Kvangdzsu


Érdekesség, hogy Milák századra ugyanolyan idővel fordult fél távnál, mint Phelps tíz évvel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy a 78 százados különbség, amivel megdöntötte az amerikai csúcsát, a táv második felében alakult ki. További érdekesség, hogy a mostani döntőben Chad le Clos 52.55-tel fordult 100 méternél, azaz Phelpsnél és Miláknál is jobban kezdett – végül csak bronzérmes lett.

A VILÁGCSÚCSOK RÉSZIDEJEI
Michael Phelps (2009)
Milák Kristóf (2019)
50 méter
24.7624.66
100 méter
52.88 (28.12)52.88 (28.22)
150 méter
1:21.93 (29.05)
1:21.57 (28.69)
200 méter
1:51.51 (29.58)
1:50.73 (29.16)

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) további érdekességként felelevenítette Milák Kristóf korábbi, a 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpián adott nyilatkozatát. A magyar úszócsillag Argentínában is győzött 200 méter pillangón, majd Michael Phelpsről beszélt.

„Sajnálom, hogy Michael abbahagyta a versenyzést, nagyon szerettem volna ellene úszni. Bár nem hiszem, hogy lett volna esélyem ellene” – mondta tavaly Milák.


FÉRFI 200 M PILLANGÓ, DÖNTŐ
1. MILÁK KRISTÓF 1:50.73 – világcsúcs
2. Szeto Daija (japán) 1:53.86
3. Chad le Clos (dél-afrikai) 1:54.15
4. Federico Burdisso (olasz) 1:54.39
5. Gyenyisz Keszil (ukrán) 1:54.79
6. Zach Harting (amerikai) 1:55.69
7. Leonardo de Deus (brazil) 1:55.96
8. KENDERESI TAMÁS 1:57.10

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja:Roska Emese Boglárka (Kvangdzsu), Csurka Gergely (Kvangdzsu), Derencsényi István (Kvangdzsu, fotó), Kovács Erika (Budapest)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik