Vizes vb: Késely Ajna döntős 1500 méter gyorson

MÚSZ/P. L.MÚSZ/P. L.
Vágólapra másolva!
2019.07.22. 05:53
null
Késely Ajna a leghosszabb távon is bizonyított (Fotó: Derencsényi István)
Késely Ajna a negyedik idővel jutott döntőbe 1500 méter gyorson hétfőn a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyinek második napján. A délelőtti selejtezőkben érdekelt magyarok közül Kozma Dominik 200 méter gyorson, Bohus Richárd pedig 100 méter háton folytathatja az esti elődöntőkben.

 

Eseménydús volt a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyinek második délelőttje is. Kozma Dominik megmutatta, hogy valóban a 200 gyorson van a fókusz nála (ezért nem ment annyira a száz a váltóban, mint mondta, nem tudja a kettőt összehozni) – a 8. helyen ment tovább: „Erre készültem, és még életemben nem úsztam ilyen lazán egy előfutamot, mint most. Ezekkel a kényelmes, energiaspóroló tempókkal 1:46-ot jöttem, abszolút kiengedve a végén, délután csinálok belőle 1:45-öt, holnap meg 1:44-et. Leütök mindenkit.”

Ezerötszázon Késely Ajna megmutatta, mekkora sportember: a négyszáz apróbb-nagyobb csalódását maga mögött hagyva remek úszással, 4. helyen jutott döntőbe 1500 gyorson.

„Pedig este még a szúnyogokkal is csatáztam, bejöttek a szobába, és még a spray sem használt ellenük! Igazából azt vártam, hogy a négyszáz után, a nyűgös bemelegítés fényében sokkal fájdalmasabb lesz az ezeröt, de csak kilencszáz után kezdett rosszabb lenni. A végén éreztem, hogy megfoghatom az amerikait, szegényen, láttam, hogy elkészült az erejével, kicsit együtt is éreztem vele, de ettől még muszáj volt megelőznöm, hogy jó pályára kerüljek a döntőben” – nyilatkozta a szövetség Facebook-oldalán.

A százas számokban a vártnál csendesebb volt a délelőtt – pláne, hogy Katinka a 200 vegyes esti döntője miatt végül a reggeli hátúszást is elengedte. Burián Kata 23. lett ebben a számban.

Ugyanakkor meglehetősen egzotikus körülmények között jutott tovább Bohus Richárd. Alapból 16. lett, csakhogy két riválisa alatt is leszakadt a rajnál a lábtámasz, így aztán egyesével újraúszhatták a távot, így először ő, majd az olasz Ceccon szorult ki az elődöntőből. Hanem ekkor Sós Csaba kapitány ellentámadásba lendült, és gyakorlatilag továbbdumálta Bohust, mondván, akik „laborban” úszták le a távot, azaz egyedül, hullámok nélkül, előnyben voltak azokkal szemben, akik úgymond a „harcmezőn” csinálták végig a száz métert. Az érvelés hatott, Bohust és Ceccont is berakták a 0-ás pályára, azaz a két elődöntő 9-9 úszóval rajtol délután.

„Úgy kezdtem, ahogy terveztem, csak a végét nem bírtam. A lábaim nem vittek sajnos. Karral jól ment, talán azért, mert az idén – miután végre elkerültek a vállsérülések – kicsit többet dolgoztunk felsőtestre, kevesebb volt a lábazás, lehet, hogy ez látszik. Sajnálom, ennél jobbat akartam, de most ez ennyi volt” – mondta a futam után, hogy aztán egy óra tájban vigyorogva értesüljön a pozitív fejleményekről. „Akkor most örülünk.” Majd röhögve hozzátette: „Akkor most bejelentjük, hogy visszalépek.”

Ez persze csak poén volt, Bohus boldogan nekimegy a távnak délután.

Sztankovics Anna 22. helyen zárt 100 mellen. „Végül is sikerült megcsinálnom azt, amit terveztünk, hogy a második ötven nagyon erős legyen, erre készültünk, ez jó – az idő nem annyira jó, és emiatt kicsit bánkódom, de a nullás pályán úszni tényleg rémálom, és valamiért folyamatosan oda kerülünk, Lilu is, Dávid is, én is... Száz mellen, amikor a közepén elmennek, oda azért elég durva hullámok érkeznek a táv második részében. Mindegy, az a lényeg, hogy a vegyesváltóra készen álljak, ott lenne nagyon jó kijutni az olimpiára.”

A döntőket és az elődöntőket közép-európai idő szerint 13 órától rendezik.

FINA VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, KVANGDZSU
ÚSZÁS

13.00:
elődöntők,döntők (Tv: M4 Sport)
Benne:
Férfi 100 m mell
Női 100 m pillangó
Férfi 100 m hát (Bohus Richárd)
Női 100 m mell
Férfi 50 m pillangó (Szabó Szebasztián)
Női 100 m hát
Férfi 200 m gyors (Kozma Dominik)
Női 200 m vegyes (Hosszú Katinka)
*A vastag betűvel jelölt versenyszámokban döntőt rendeznek.

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja: Roska Emese Boglárka, Csurka Gergely, Derencsényi István (Kvangdzsu), Kovács Erika (Budapest)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik