Vizes Eb: Olasz Anna második lett 10 kilométeren!

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.13. 12:09
null
Olasz Anna ezüstérmes a budapesti Európa-bajnokságon (Fotó: Derencsényi István)
Olasz Anna ezüstérmet nyert csütörtökön a nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenyében a budapesti vizes Európa-bajnokságon – számolt be róla az MTI.

 

A Lupa-tavon rendezett viadalon a 27 éves magyar versenyző elképesztően szoros hajrában, éppen csak lemaradt az olimpiai bajnok és címvédő, szerdán 5 kilométeren is győztes holland Sharon van Rouwendaaltól, megszerezve ezzel az Eb első magyar érmét.

Harmadikként a Rióban ezüstérmes Rachele Bruni ért célba, míg a szám két másik magyar úszója, Rohács Réka a 10., Sömenek Onon Kata pedig a 13. helyen zárt.

Olasz Annának eddig 25 kilométeren volt világ- és Európa-bajnoki ezüstje, most a szakág olimpiai számában is a dobogó második fokára állhat fel kontinensviadalon.

Viszonylag korán az elsők között tempózott, de van Rouwendaal egyszer csak „ellépett” mindenkiktől. A holland klasszisnak mintegy 800 méterrel a cél előtt még közel 10 másodperces előnye volt, de aztán mintha elvesztette volna erejét, szinte egy pillanat alatt megérkeztek rá az üldözők, a magyar versenyző felvezetésével.

Az utolsó 200 méteren már egyértelmű volt, hogy az arany kettejük között dől el, közel tíz kilométer úszás után mindkettejüknek sprintelnie kellett a győzelemért. Végül a holland három tizedmásodperccel korábban ütött rá a falra, megszerezve ezzel pályafutása hetedik Eb-elsőségét és 2018, Glasgow után Budapesten is megnyerte az 5 és a 10 kilométeres versenyt.

VIZES EURÓPA-BAJNOKSÁG, LUPA-TÓ
10 km. Nők. Európa-bajnok: Sharon van Rouwendaal (Hollandia) 1:59:12.7,
2. Olasz Anna (Magyarország, klub: Szegedi Úszó Egylet, edző: Gellért Gábor) 1:59:13.0, 3. Rachele Bruni (Olaszország) 1:59:15.1, …10. Rohács Réka (Magyarország) 1:59:33.2, …13. Sömenek Onon Kata (Magyarország) 2:02:03.9

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik