Vizes Eb: 15 magyar érem a budapesti kontinensviadalon

Vágólapra másolva!
2021.05.23. 19:49
null
Milák Kristóf duplázott a budapesti Eb-n (Fotó: Derencsényi István/MÚSZ)
A magyar csapat öt arannyal, négy ezüsttel és hat bronzzal zárta a budapesti vizes Európa-bajnokságot – Milák Kristóf az egyedüli duplázó.

Példátlan összefogás és remek magyar szereplés.

Röviden így összegezhetnénk a budapesti vizes Európa-bajnokságot, amelynek a Duna Aréna és a Lupa-tó adott otthont május 10. és 23. között.

JELESRE VIZSGÁZTUNK

WLADÁR Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke: „Jelesre vizsgáztunk, maradéktalanul elégedett volt a szervezéssel mindenki, utóbbit egybehangzóan állítja az ötvenegy európai ország csapatvezetője – valódi összefogásra volt szükség ahhoz, hogy megrendezhessük ezt az Európa-bajnokságot. És kitűnően vizsgáztak úszóink is. A rajt előtt azt mondtam, az Eb-szereplésünk egyfajta tükör lesz, amely előrevetíti a lehetséges tokiói sikereinket – az úszók által szerzett öt arany, négy ezüst és öt bronzérem reménykeltő az olimpia előtt két hónappal.”

A fentebb említett összefogásra szükség is volt minden téren és minden szinten, merthogy május elején a pandémia eddigi legnagyobb buborékját „fújták” fel a magyar fővárosban – a Semmelweis Egyetem szakembereinek vezényletével a járványügyi rendelkezések és a résztvevők egészségének szem előtt tartása volt a legfontosabb feladat: e tekintetben is kitűnőre vizsgáztak a szervezők, ahogyan a kontinensviadal indulói sem találhattak hiányosságokat a rendezésben.

Az Európa–bajnokság első hetében a nyílt vízi úszók egy ezüsttel (Olasz Anna, 10 km) és egy bronzzal (csapatverseny) köszöntek be, majd a sportág történetének első magyar szinkronúszó érme is megszületett azzal, hogy az akrobatikus kűrben a magyar csapat a harmadik helyen végzett.

Hogy az igazi nagy durranást és az éremesőt a medencés úszóversenyek hozzák magyar szempontból, már az Eb rajtja előtt is nyilvánvaló volt.

És úszóink nem is okoztak csalódást!

Feleslegesen aggódtunk Hosszú Katinka miatt (Fotó: Derencsényi István/MÚSZ)
Feleslegesen aggódtunk Hosszú Katinka miatt (Fotó: Derencsényi István/MÚSZ)

Kevesen fogadtak volna arra, hogy Hosszú Katinka győz négyszáz vegyesen, nem a képességei miatt féltettük, hanem azért, mert a koronavírus–járvány miatt elmaradtak a versenyek, amelyek a felkészülésének egyik alappillérét jelentették. Kiderült, feleslegesen aggódtunk: Hosszú a világ idei legjobb idejével (4:34.76) nyert, s a hazai úszósport erejét mutatja, hogy bár a korosztályos versenyek érmei mutatták tehetségét, tulajdonképpen szinte a semmiből lépett elő egy fiatal, mégpedig Mihályvári-Farkas Viktória, aki ezüstérmet szerzett ezen a távon.

A fiatalok kapcsán semmiképpen se menjünk el Kós Hubert mellett, hiszen az Újpesti TE tehetsége junior világcsúcsot (1:56.99) úszott 200 vegyesen a Duna Arénában.

Hogy Milák Kristóf győz 200 pillangón, nem volt kérdés, és tulajdonképpen azon már meg sem lepődtünk, hogy a fináléban Selmeci Attila tanítványa minden idők második legjobb idejével (1:51.10) védte meg a címét – Kenderesi Tamás bronzérme jelzi, hogy ezen a távon kifejezetten szép reményekkel várhatjuk a tokiói olimpiát.

Milák Kristóf jó néhányszor adott már tanúbizonyságot zseniális képességeiről és tehetségéről – hogy kétszáz pillangón a világ előtt jár méterekkel (és másodpercekkel), már tudjuk, látjuk néhány éve, ám a Duna Arénában arról is megbizonyosodhattunk, hogy a BHSE klasszisa a kétszáz mellett a száz pillangón is egyre előrébb tör.

A budapesti kontinensviadal záró napján konkrétan a mezőny élére tört a rövidebbik távon is: szenzációs egyéni csúccsal, 50.18-cal második aranyérmét szerezte ezen az Eb-n.

Kapás Boglárka megvédte Eb-címét 200 pillangón (Fotó: Derencsényi István/MÚSZ)
Kapás Boglárka megvédte Eb-címét 200 pillangón (Fotó: Derencsényi István/MÚSZ)

Kétszáz pillangón a női mezőnyben sem állunk rosszul, sőt: bár Hosszú Katinka is többször bizonyított ebben a számban az elmúlt években, három esztendeje van egy pillangókisasszonyunk, Kapás Boglárka, aki hosszú időn keresztül gyorsúszóként szállította az érmeket a világversenyekről, aztán váltott, s három esztendeje már kétszáz pillangón tündököl – két évvel ezelőtt világbajnoki címet szerzett Kvangdzsuban, Budapesten pedig megvédte Európa-bajnoki címét ezen a távon.

S hogy tényleg jól állunk, tökéletesen mutatja, hogy Kapás mögött Hosszú Katinka nyakába került az ezüstérem.

Mihályvári-Farkas Viktória nagyszerű ezüstje mellett két, nem feltétlenül (el)várt, fantasztikus eredmény is született a Duna Arénában: a két évvel ezelőtt magyar sportállampolgárságért folyamodó Szabó Szebasztiánnak első alkalommal szólt a Himnusz világversenyen, a győriek sprintere 50 pillangón diadalmaskodott. Szabó Szebasztián már jó ideje szépen lépked előre ezen a távon, ha nem is az aranyra, de éremre azért számítottunk tőle, így egyértelmű, hogy a budapesti úszó Európa-bajnokság legmeglepőbb, így aztán egyik legörömtelibb szereplését a Jakabos Zsuzsanna, Fábián Fanni, Veres Laura, Kapás Boglárka összetételű 4x200-as gyorsváltó produkálta – a lányok ezüstérme még Sós Csaba szövetségi kapitány szemébe is könnyeket csalt.

Hosszú Katinka az arany és az ezüst mellé még egy bronzot is hazavihetett: 200 vegyesen őrült hajrá döntött a végső helyezésekről, ezúttal Katinkának a harmadik hely jutott.

Akárcsak kétszáz háton Burián Katalinnakés négyszáz gyorson Kapás Boglárkának is.

A medencés úszók így az egy hét alatt öt arany-, három ezüst- és négy bronzéremmel zárták a kontinensviadalt.

ÖSSZESÍTETT ÉREMTÁBLÁZAT
(úszás, műúszás, műugrás, nyílt vízi úszás)
1. Oroszország 20 9 13
2. Nagy-Britannia 12 13 7
3. Olaszország 10 14 20
4. Ukrajna 7 5 2
5. Hollandia 6 5 1
6. MAGYARORSZÁG 5 4 6
7. Németország 5 2 4
8. Franciaország 2 5 3
9. Spanyolország 1 4 2
10. Görögország 1 2 3
11. Románia 1 1
Finnország 1 1
13. Svédország 1 3
14. Izrael 1 1
15. Csehország 1
16. Svájc 3 1
17. Fehéroroszország 2 2
18. Ausztria 1 2
19. Dánia 1 1
20. Bulgária 1
Lengyelország 1
22. Litvánia 1
ÉREMTÁBLÁZAT (úszás)
1. Nagy-Britannia 11 9 6
2. Oroszország 9 5 8
3. Olaszország 5 9 13
4. MAGYARORSZÁG 5 3 4
5. Hollandia 4 5 1
6. Ukrajna 2 1
7. Franciaország 1 2 2
8. Spanyolország 1 1 1
9. Finnország 1 1
Románia 1 1
11. Görögország 1 2
Svédország 1 2
13. Csehország 1
Izrael 1
15. Svájc 2 1
16. Dánia 1 1
17. Ausztria 1
Fehéroroszország 1
Bulgária 1
Lengyelország 1
21. Litvánia


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik