Úszó Eb: Verrasztó Dávid a legjobb idővel döntős 400 vegyesen

Kovács Erika (Róma)Kovács Erika (Róma)
Vágólapra másolva!
2022.08.11. 11:38
null
Kós Hubert (balra) és Verrasztó Dávid a férfi 400 méteres vegyes úszás előfutama után (Fotó: MTI)
Három döntőt rendeznek a római vizes Európa-bajnokság nyitó napján, mindháromban lesz kiért szurkolni, hiszen fináléba jutott a női és a férfi 4x200-as gyorsváltónk, 400 vegyesen pedig Verrasztó Dávid és Kós Hubert is rajtkőre léphet este.

 

Szabó Szebasztián csobbant első magyarként vízbe a római Európa-bajnokságon, a győriek úszója 50 pillangón kezdett – az előfutamok összesítésénél pedig kiderült, hogy a könnyed úszása középdöntőt ért.

Nem egy ötvenes iram volt, nem is akartuk azt elsőre, bíztam benne, hogy ilyen úszással is továbbjutok, ez inkább bemelegítés volt, de abszolút elégedett vagyok – nyilatkozta Szabó Szebasztián a Nemzeti Sportnak. – Nekem a világbajnokság volt a fő versenyem, azután nehéz volt újra nekiállni a munkának, főleg úgy, hogy jól sikerült. Ez egy kisebb verseny, ám itt is szeretnék jól szerepelni, és edzettem is rendesen, hiába volt nehéz, mentálisan viszont ez nem volt könnyű időszak.”

Szabó elárulta, az 50 gyors kapott kiemelt szerepelt ebben a hat hétben, ott szeretné megközelíteni a világbajnokságon elért időeredményét.

Pádár Nikolett 100 gyorson rajtolt közvetlenül utána, s bár kvalifikálta magát a középdöntőbe, visszalépett a számtól – a szegediek versenyzője elárulta, előzetesen is ez volt a terv, a 100 gyors csak amolyan bemelegítő szám volt a 4x200-as gyorsváltó döntője előtt.

Merthogy a váltó előfutamában Ábrahám Lilla, Jakabos Zsuzsanna, Késely Ajna és Molnár Dóra úszott.

A szövetségi kapitány úgy döntött, hogy Hosszú Katinka és én csak a fináléban leszünk ott a csapatban, Molnár Dóri pedig a döntőben nem tud úszni, hiszen kevéssel előtte jelenése van a kétszáz hát középdöntőjében – a másik három lány délelőtt egymás között is versenyez azért, hogy eldöntsék, ki lesz az a kettő, aki úszhat este” – avatott be a háttérbe a 16 éves Pádár.

Pádár a mezőny egyik legfiatalabbja, Verrasztó Dávid pedig a legidősebb versenyzője: az immár újra Fehérvári Balázzsal készülő 34 éves úszó kihagyta a világbajnokságot, és a római kontinensviadalra időzítette a csúcsformát – az első nap délelőttjén 400 vegyesen a legjobb idővel kvalifikálta magát a fináléba.

Meglátjuk, mi lesz délután. Idén ez a legjobbam délelőtt, szóval annyira nem vagyok elkeseredve. Az év eddig nem túl könnyű számomra, a felkészülés végére állt össze sok minden, a másodperceket ebben a káoszban keresném. A délelőtti úszásomat majd kielemzem, egyelőre annyit mondhatok, hogy a pillangó kulturált volt. Ha a döntőben 4:12-n belül úszom, elmondhatom, hogy sokat léptem előre, és egyelőre ez a legfontosabb számomra. Akkor tudok menni tovább. Több van ebben, ám még kell egy-két verseny, hogy ez »kicsússzon«. Jó újra együtt dolgozni Balázzsal, de még időre van szükség, hogy minden még jobb legyen.”

Kós Hubert negyedik idővel jutott 400 vegyesen a döntőbe.

Női 200 háton három emberünk indult (a szám jelenlegi legjobb magyarja, Burián Katalin az Eb előtt néhány nappal koronavírus-fertőzés miatt visszalépett a viadaltól), és a szabályok értelmében kettő örülhetett az előfutamok végén, hiszen egy országból csak két versenyző juthat tovább; ez a két magyar csütörtök délelőtt Molnár Dóra és Szabó-Feltóthy Eszter volt, előbbi a második, utóbbi a harmadik legjobb időt úszta – Nyirádi Réka hiába volt a nyolcadik, kiesett.

Jólesett ez a kétszáz hát, pláne, hogy ez volt az első úszásom az Európa-bajnokságon. Célként azt tűztem ki, hogy javítsak az egyéni csúcsomon, azzal nem lenne rossz akár dobogóra is állni” – mondta Molnár Dóra, már a női 4x200-as gyorsváltó előfutama után, hiszen a fiatal tehetség ott is rajkőre lépett délelőtt.

Ebben a számban csak nyolc váltó nevezett, ezért, miként Jakabos Zsuzsanna elárulta, csak arra figyeltek, hogy a váltások sikerüljenek, senki se ugorjon ki – ezt teljesítette is az Ábrahám, Jakabos, Késely, Molnár összetételű kvartett, és a legjobb idővel jutott az esti döntőbe.

A férfiak hasonló számában kilenc csapat indult, közte a mieink (Márton Richárd, Mészáros II Dániel, Holló Balázs, Németh Nándor), vagyis ez is biztonsági úszás volt, a befejező emberünk, Németh Nándor ezt nem is titkolta:

Tudtam, hogy nem kell tiszta erővel tolnom, Sós Csabával megbeszéltük, mit kell csinálni. Körülnéztem az utolsó huszonöt méteren, láttam, hogy vannak mögöttünk, tudtam, hogy megvan a döntő, ezért kiengedtem. Mentálisan kell összerakni magam délutánra, jön a csapatba Milák Kristóf, úgyhogy kimondom: rámegyünk az éremre!”

A délelőtt utolsó számában, 800 gyorson Fábián Bettina lépett rajtkőre: az FTC úszója nem jutott be a döntőbe.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, RÓMA
Előfutamok. A magyarok eredményei. Férfiak.
50 m pillangó:
1. Korstanje (holland) 22.90, ...9. Szabó Szebasztián 23.49 – Szabó a középdöntőbe jutott. 400 m vegyes: 1. Verrasztó Dávid 4:15.52, ... 4. Kós Hubert 4.17.22 – Verrasztó D. és Kós döntőbe jutott. 4x200 m gyorsváltó: 1. Olaszország 7:09.03, ...6. Magyarország (Márton Richárd, Mészáros II Dániel, Holló Balázs, Németh Nándor) 7:15.91 – a magyar csapat döntőbe jutott. Nők. 100 m gyors: 1. Bonnet (francia) 53.92, ...13. Pádár Nikolett 55.66 – Pádár visszalépett a középdöntőtől. 800 m gyors: 1. Gose (német) 8:30.01, ...11. Fábián Bettina 8:40.83 – Fábián B. nem jutott döntőbe. 200 m hát: 1 Panziera (olasz) 2.09.27, 2. Molnár Dóra 2:09.53, 3. Szabó-Feltóthy Eszter 2:10.17, ...8. Nyirádi Réka 2:12.42 – Molnár és Szabó-Feltóthy középdöntőbe jutott, Nyirádi kiesett. 4x200 m gyorsváltó: 1. Magyarország (Ábrahám Lilla, Jakabos Zsuzsanna, Késely Ajna, Molnár Dóra) 8:01.05 – a magyar csapat döntőbe jutott

Az előfutamokból egy országból csak két versenyző juthat tovább.

AZ ESTI PROGRAM
18.00:
férfi 50 m pillangó, középdöntő (Szabó Szebasztián)
18.07:
női 100 m gyors, középdöntő
18.16: férfi 400 m vegyes, döntő (Kós Hubert, Verrasztó Dávid)

18.25:
női 200 m hát, középdöntő (Molnár Dóra, Szabó-Feltóthy Eszter)
18.35:
férfi 100 m mell, középdöntő
18.51: női 4x200 m gyorsváltó, döntő (Magyarország)
19.04: férfi 4x200 m gyorsváltó, döntő (Magyarország)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik