Úszó Eb: Igazán motiváló személyiség vagyok, nem? – Milák Kristóf

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2022.08.14. 10:35
null
Milák Kristófot a tavalyi tokiói olimpián 100 pillangón Caeleb Dressel, ezúttal a római Eb-n 100 gyorson David Popovici győzte le világrekorddal (Fotó: Reuters)
Ahogy azt vártuk, nagy csatát hozott a férfi 100 méteres gyorsúszás döntője: a román Popovici világcsúccsal nyert, Milák országos rekorddal ezüstérmet szerzett.

Hatalmas úszó, és hatalmas forma Milák Kristóf – mondjuk, ezt eddig is tudtuk.

Meg azt is, hogy 100 gyorson valami hasonló ütközetet látunk a római kontinensviadal harmadik napjának estéjén, mint egy évvel ezelőtt a tokiói olimpián 100 pillangón.

Akkor az amerikai Caeleb Dressel felségterületére „tévedt” a mi fiunk, az Örök Városban pedig szombat este a román David Popovici-csal küzdött meg.

Mind a kétszer világcsúcs született – Dressel is felülírta a korábbi rekordot, és Popovici is szombaton (46.86), utóbbi ráadásul még hozott is újabb különlegességet: a románok 17 éves tehetsége Rómában adta át a múltnak Cesar Cielo Filho rekordját (46.91), a brazil pedig éppen itt, ebben a medencében úszta azt a csúcsot a 2009-es világbajnokságon.

„Igazán motiváló személyiség vagyok, nem? Két világcsúcsot is köszönhet nekem az úszósport” – jelentette ki Milák Kristóf a 100 méteres gyorsúszás eredményhirdetése után.

Mielőtt valaki (újfent) nagyképűséggel vádolná a magyar klasszist, tegyük hozzá: Milák csak a tényeket rögzítette.

Mi is rögzítjük, hiszen Virth Balázs tanítványa ezüstérmet szerzett Popovici mögött, ráadásul ő is csúcsot úszott, mégpedig magyart (47.47).

„Jó volt ez, elégedett vagyok – értékelt Milák. – Nem bíztam magamban annyira, mint amennyire képes voltam. Hogy verhető-e Popovici? Az a baj, hogy ő azt fogja csinálni gyorson ezután, amit én pillangón. Valószínűleg ugyanakkora zseni lesz, mint amilyen én vagyok és leszek. Mind a ketten a többiek felett állunk a saját számunkban, de én szeretem a kihívásokat. Amúgy meg mindenki megfogható – én is. Elég hozzá annyi, hogy rossz lábbal keljek ki az ágyból.”

Kivéve persze, ha a kétszáz pillangóról van szó.

Arról amúgy még nemigen beszél Milák, hiszen neki az lesz az utolsó szám (kedden), addig pedig bőven van még feladata: rögvest vasárnap kijut neki bőséggel a számokból, a száz pillangó döntője után jön a kétszáz gyors középdöntője, majd a nap végén a 4×100-as gyorsváltó fináléja.

Merthogy a száz gyors döntője után alig tíz perccel Milák a száz pillangó középdöntőjében is villantott egyet: a legjobb időt úszta.

„Voltam már ilyen helyzetben, megtanultam, hogyan álljak hozzá az ilyen nehéz feladathoz, úgyhogy nem ért meglepetés. Persze fájt a száz pillangó, megviselte a testemet rendesen, de nagyon jót mentem, nem is gondoltam, hogy ilyen időt úszom ilyen kevéssel a száz gyors döntője után – jegyezte meg Milák. – Nem foglalkoztam azzal, hogy hányadik vagyok és leszek, lehet nyerni a hetes pályáról is, úgyhogy csak az volt a célom, hogy bejussak a döntőbe. Láttam, hogy izmoznak mellettem a srácok, én meg csak mentem, végül nyertem. Mondom, nem így terveztem, de így jött ki.”

Mivel pillangón itt, Rómában nem olyan erős a mezőny, mint mondjuk a világbajnokságon, így Miláknak egyértelműen a gyors jelenti ezúttal az igazi kihívást, és vasárnap folytatja is a harcot a román klasszissal, hiszen mind a ketten indulnak 200 gyorson.

„A kétszáz jobban is fekszik nekem, a százat nem nekem találták ki. Beszélgettem Daviddal az eredményhirdetés előtt, abban maradtunk, meglátjuk, ki bírja jobban a kétszáz gyorsot  – árulta el Milák. – Remélem, Popo mellé kerülök, mert abból csak jó sülhet ki. Ne nevessen már, mindenki így hívja őt, csak a mi nyelvünkön vicces ez.”

Az viszont már nagyon is komoly, már-már tudomány, hogy Popovici mellett talán Milák az egyetlen olyan úszó, akinek sikerült átmentenie a formáját a budapesti világbajnokságról a római kontinensviadalra.

„Minden edzés kérdése – mondta Milák határozottan. – Azon múlik, ki milyen minőségben és intenzitással végezte a munkát, de ez nem elég, érteni is kell hozzá. Tudni kell, hogyan lehet ilyen rövid időn belül kétszer is jó formában úszni. A gyors jelenti nekem az igazi kihívást ezen az Európa-bajnokságon, azt, hogy mennyi erőm marad a kétszáz pillangóra a verseny végén, nem tudom. Vagy marad, vagy nem marad. Vagy úszom egy nagyot a fő számomban, vagy nem. Spontán ember vagyok, az leszek Rómában is.”

Mi nem spontán, hanem tudatosan összegzünk három nap után: Milák Rómában egy aranyéremmel és egy ezüstéremmel gazdagodott.

Eddig.

VIZES EB, RÓMA
ÚSZÁS
FÉRFI 100 M GYORS, DÖNTŐ

1. David Popovici (Románia) 46.86 – világcsúcs
2. Milák Kristóf (Magyarország)47.47– országos csúcs
3. Alessandro Miressi (Olaszország) 47.63

5. Németh Nándor (Magyarország) 48.01


AZ ÚSZÓK VASÁRNAPI PROGRAMJA
VIZES EB, RÓMA
9.00: selejtezők
(Tv:M4 Sport)
Férfi 200 m gyors (Mészáros Dániel, Milák Kristóf, Németh Nándor)
Női 100 m pillangó (Sebestyén Dalma)
Férfi 50 m hát (Kovács Benedek)
Női 200 m mell
Férfi 4x100 m gyorsváltó
Női 1500 m gyors (Fábián Bettina, Késely Ajna, Mihályvári-Farkas Viktória)
18.00: elődöntők, döntők(Tv:M4 Sport)
Férfi 100 m pillangó DÖNTŐ (Milák Kristóf, Kós Hubert)
Női 50 m hát DÖNTŐ
Férfi 200 m gyors elődöntő
Női 100 m pillangó elődöntő
Férfi 50 m hát elődöntő
Női 200 m mell elődöntő
Férfi 200 m mell DÖNTŐ
Női 200 m gyors DÖNTŐ (Pádár Nikolett)
Férfi 4x100 m gyorsváltó DÖNTŐ
MŰÚSZÁS
9.30:
női egyéni szabad gyakorlat DÖNTŐ (Tv:Duna World)
10.30:férfi egyéni szabad gyakorlat DÖNTŐ
15.00:csapat kombináció (MAGYARORSZÁG) DÖNTŐ (Tv:M4 Sport+)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik