Úszó Eb: Hosszú és Burián is elődöntős, a mix vegyesváltót kizárták

HARMATH ÁKOS (Budapest)HARMATH ÁKOS (Budapest)
Vágólapra másolva!
2018.08.06. 13:01
null
Hosszú kényelmesen jutott tovább (Fotó: Kovács Anikó)
A Glasgow-ban zajló 34. úszó Európa-bajnokság negyedik napján a délelőtti előfutamok során a férfiaknál 200 gyorson és 50 pillangón szoríthattunk magyar úszókért, a nőknél 100 háton és 1500 gyorson izgulhattunk és a mix 4x100-as vegyesváltó előfutamaiban is volt magyar egység.

A férfi 200 gyors előfutamaival kezdődött a napi program, Biczó Bence rögtön a második futamban kapott helyet. A hármas pályán úszva 1:51.12-es idővel meg is nyerte a futamát, ám már a következőben mind a 9 úszó jobb időt ért el nála, a negyedik futam után pedig már a 20. helyre csúszott vissza Bence, így eldőlt, nem jut tovább – de mint kiderült, ezt nem is feltétlenül várta.

„Nekem a 200 pillangó a fő számom. Ez a kezdés bőven kevés volt, hogy bármit kezdjen itt az ember. Ez számomra kiegészítő szám, de azért jó lett volna az egyéni csúcsomat megdönteni. Nem sikerült, de majd legközelebb” – mondta Biczó a futama után.

Németh Nándor és Kozma Dominik az utolsó, hetedik futamban szerepeltek volna az eredeti tervek szerint, ám Kozma nem állt rajtkőre. Németh a hatos pályán úszva a 3-4. helyen haladt végig, ám a hajrára nem sikerült, visszacsúszott a 7. helyre, és nem került tovább, csak a 19. helyen zárta a számot. A tartalékok között szerepel a svéd Robin Hanssonnal holtversenyben. Biczó Bence a 48. helyen végzett.

„Az első száz az könnyen ment, de az utolsó 50 az nem sikerült. Nem bírtam a végét. Ebből is tanulok, legközelebb majd jobb lesz” – lihegte Németh Nándor a medencéből kikászálódva.

Ötven méter pillangón Cseh László és Milák Kristóf az utolsó, hetedik futamba kaptak besorolást. Cseh jól együtt tudott haladni a világcsúcstartó ukrán Andrej Gorovinnal az élen, és a második helyen csapott célba, míg Milák nyolcadikként érintette a falat.

„Próbáltam egy jó ötvenet összehozni, figyeltem a rajtra és azt gondolom, hogy sikerült is. Ez így reggelre jó volt. Szeretnék a következő futamra javulni” – mondta Cseh László.

Cseh 23.53-as idejével a hetedik helyen került a délutáni elődöntőbe, míg Milák a 24.29-es idejével a 37. helyen zárta a számot.

Bennem volt még a tegnapi este. Éjfél körül kerültem ágyba és reggel egy kicsit elaludtam. Fáradtan álltam oda, de azért egy középdöntő jó lett volna. Ennyi volt most bennem, kiúsztam magamat. Energiám most nincs, de legalább lesz időm kipihenni magam” – értékelte úszását Milák.

A női 100 háton Hosszú Katinka és Burián Katalin voltak érdekeltek, mindketten az utolsó, ötödik futamban kaptak helyet, Hosszú a négyesen, Burián a hetesen úszott. Hosszú 1:00.15-öt, Burián pedig új egyéni csúcsot úszva, 1:00.28-cal jutott tovább a 7., illetve a 8. idővel.

„Nagyon furcsa volt, hogy már régóta megy a verseny, és csak most van az első számom. Megpróbálom kihozni ebből a helyzetből a maximumot. Megvannak a céljaim, de ahogyan mondtam a verseny előtt is, ez most nem egy olyan év, hogy minden tökéletes, és nézzük meg, mi jön ki belőle” – mondta Hosszú a futam után.

„Nagyon jó volt, pedig álmos voltam még a melegítésnél is. A rajtnál picit elmentek a többiek, de sikerült visszajönni. Örülök a továbbjutásnak, de a száz nekem csak bemelegítés a kétszázra. Tényleg nagyon örülök, hogy bekerültem a sprinterek között a 8. helyre, ez nekem nagy szám!” – örült a továbbjutásnak Burián Katalin.

A mix 4x100 vegyesváltó a második futamban kapott helyet: Balog Gábor, Sztankovics Anna, Verrasztó Evelin, Kozma Dominik összeállításban a 0-s pályán úszott a csapat. Balog háton jól kezdett, a második helyen adta át a helyét a mellen tempózó Sztankovics Annának – aki mellett az egyesen a brit klasszis, Adam Peaty úszott, repült a vízen.

A pillangóra Verrasztó Evelin a hetedik helyen ugrott a vízbe, s a 9. helyen váltottunk a gyorsra. Kozma az utolsó száz méteren jól jött, s végül a hatodik helyre hozta fel a váltót, a 3:51.87-es idő azonban csak a 12. helyre volt elegendő, így nem sikerült döntőbe jutni – ráadásul utóbb még ki is zárták a mieinket, rossz váltás miatt, Kozma három századdal hamarabb ugrott a vízbe, mint amit a szabály megenged.

A szinkronúszóknál is zajlik Glasgow-ban a verseny, Kiss Szofi a 14. helyen végzett a szinkronúszó Európa-bajnokság egyéni technikai versenyében hétfő délelőtt.

A délelőtti program utolsó számának utolsó futamában találtuk az utolsó magyar érdekeltséget, mégpedig Késely Ajna személyében, aki a női 1500 gyors előfutamában szerepelt. Késely az ötös pályán úszva sokáig együtt haladt az élen az olasz Simona Quadarellával, fél távnál aztán elkezdett leszakadni, de a második helye és a biztos továbbjutás így sem forgott veszélyben, végül a 3. helyen került a fináléba.

„Nem volt biztató úszás. A végén már szédültem, nagyon elfáradtam. Az elején mentem az olasz lánnyal és az nem az én iramom volt. Nagyon erős volt a kezdés. Az idő nem rossz, de a döntő nagyon nehéz lesz. Más taktikát fogunk felállítani. Megpróbálom kipihenni magam” – értékelte úszását harmadik legjobb idővel döntőbe jutó magyar úszó.

Késely Ajna úszása alatt érkezett a hír, hogy mégsem Ajna volt az utolsó magyar szereplője a délelőtti programnak, mert a férfi 200 gyorsban holtversenyben a 19. helyen zárt Németh Nándor szétúszásra kényszerül a svéd Robin Hanssonnal szemben. Ezt Németh 1:49.55-tel megnyerte, így ő lett az első számú tartalék, a svéd a második.

Ezzel szemben az Magyar Úszószövetség hivatalos Facebook-oldala szerint egy visszalépés miatt Németh mégis továbbjutott (ezt később javították feltételes módba helyezve), ugyanakkor az Eb hivatalos honlapján visszalépésnek nincs nyoma, és náluk Németh első tartalék.

ÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, GLASGOW
AUGUSZTUS 6., HÉTFŐ
Délelőtti program
10.30:
férfi 200 m gyors, előfutamok: Kozma Dominik visszalépett, Németh Nándor (1:49.41) a 19. – szétúszás után tartalékként rangsorolták –, Biczó Bence (1:51.12) a 48. helyen végzett.
10.56: női 200 m mell, előfutamok
11.16: férfi 50 m pillangó, előfutamok: Cseh László (23.53) a 7. helyen jutott tovább, Milák Kristóf (24.29) a 37. helyen végzett.
11.29: női 100 m hát, előfutamok: Hosszú Katinka (1:00.15) a 7. helyen, Burián Katalin (1:00.28) a 8. helyen jutott tovább.
11.45: mix 4x100 m vegyesváltó, előfutamok: Magyarországot kizárták.
11.58: női 1500 m gyors, előfutamok: Késely Ajna (16:19.14) a 3. helyen jutott a döntőbe.
Délutáni program
18.00: női 200 m pillangó, döntő (Kapás Boglárka, Szilágyi Liliána)
18.07:
férfi 100 m hát, döntő
18.13: női 100 m hát, elődöntők (Hosszú Katinka, Burián Katalin)
18.21:férfi 200 m gyors, elődöntők (Németh Nándor első tartalék)
18.30: női 200 m mell, elődöntők
18.41:férfi 50 m pillangó, elődöntők (Cseh László)
19.02: női 200 m gyors, döntő
19.08:
férfi 200 m mell, döntő
19.15:
férfi 200 m vegyes, döntő
19.22: mix 4x100 m vegyesváltó, döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik