Úszó Eb: ezúttal Jakabos jött ki rosszul a magyar harcból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.05. 12:10
null
Jakabos Zsuzsanna nem folytathatja 200 pillangón (<strong>Fotók</strong>: Kovács Erika)
A Glasgow-ban zajló 34. úszó Európa-bajnokság harmadik napján a délelőtti selejtezők során ezúttal a nők 200 méteres pillangó számában alakult ki magyar belharc, amelyből Szilágyi Liliána és Kapás Boglárka jött ki győztesen. Jakabos Zsuzsanna hiába úszta összesítésben az ötödik legjobb időt, nem folytathatja, mivel a szabályok szerint egy nemzetből csak a két leggyorsabb juthat tovább. 200 vegyesen Verrasztó Dávid, 100 háton Bohus Richárd, 200 mellen Horváth Dávid ment tovább a délutáni elődöntőbe. A 4x200-as férfi gyorsváltónknak ugyanakkor nem sikerült a döntőbe jutás. 

A mieink közül elsőként Verrasztó Dávid ugrott a vízbe, a 400-on címvédő és világbajnoki ezüstérmes 200 vegyesen debütált a glasgow-i uszodában. Futamában 2:00.94 perccel az ötödik lett, amivel összesítésben a 13. helyen ment tovább a délutáni elődöntőbe.

Nem volt az igazi… Lassan kezdtem, kicsit olyannak éreztem, mint egy négyszáz vegyest. A lényeg, hogy bent vagyok a középdöntőben, remélem, ott ennél jobbat jövök!” – idézte Verrasztót a magyar szövetség Facebook-oldala.


Verrasztó Dávid is bemutatkozott az Eb-n
Verrasztó Dávid is bemutatkozott az Eb-n

Női 200 pillangón három magyar is harcba szállt, és a férfiak számához hasonlóan időeredményük alapján mindannyian folytathatták volna, de a szabályok miatt erre csak Szilágyi Liliánának és Kapás Boglárkának nyílik lehetősége. A két éve ezüstérmes Szilágyi (2:09.02) és Kapás (2:09.29) – aki 2010-ben ifjúsági olimpiai bajnok volt, de a repertoárjába csak nemrég vette vissza ezt a számot – is második lett futamában, előbbi összesítésben a harmadik, utóbbi a negyedik helyen kvalifikálta magát az elődöntőre. Jakabos Zsuzsanna hiába nyerte meg futamát (2:09.46), és érte el összesítésben az ötödik legjobb időt, harmadik magyarként már nem úszhat délután.

Nagyon koncentráltam, hogy jól menjen az úszás, hiszen tudtam, Zsu és Bogi is be akar kerülni. Megpróbáltam azt a taktikát követni, amit előre elterveztem, szerencsére sikerült is” – mondta a vízből kiszállva Szilágyi, majd a másik továbbjutó, Kapás így folytatta:

A tegnapi nyolcszáz gyors nagyon bennem van, testben és lélekben is össze kellett szednem magam, hogy be tudjak kerülni a középdöntőbe. Az első száz kicsit lassú volt, belülről is ezt éreztem, de ez volt a terv, szándékosan nem úsztam ki magam a táv első felén.”

Nem rossz ez az idő, szépen lassan javulok – értékelt Jakabos. – Hárman vagyunk magyarok, azért küzdöttem, hogy bekerüljek a középdöntőbe, de sajnos nem sikerült, hiszen nekik amúgy is jobb idejük van, és jobbat is jöttek most nálam. Tegnap kiúsztam a lelkem a váltóban, de úgy éreztem, tartozom ennyivel magamnak, hogy leúszom ezt a kétszáz pillét.”

Szilágyi a harmadik idővel döntős
Szilágyi a harmadik idővel döntős

Férfi 100 háton a kisebb könyöksérüléssel küszködő Bohus Richárd 54.85-öt ért el, ezzel futamában a hatodik lett, összesítésben a 15. legjobb időt úszta és 14.-ként lépett tovább. Érdekesség, hogy itt az oroszoké lett az első három hely, de természetesen közülük is csak az első kettő folytathatja.

Nagyon jólesett, igaz, lassan kezdtem, az első ötvenet nem éreztem annyira. Nagyon jó úszás volt, rég esett már ilyen jól a hát! Ahhoz képest, hogy másfél hónapot tudtam csak keményen edzeni, és akkor is főleg gyorson úsztam, meglepően jól ment most” – kommentált Bohus.

A nevezési listán még rajta volt, végül a magyar küldöttség eddigi egyetlen érmét szerző Késely Ajna – aki 800 méter gyorson lett második szombaton – a „nagyobb célok” miatt nem állt rajthoz 200 méter gyorson, akárcsak Verrasztó Evelyn.

Férfi 200 mellen Horváth Dávid ment tovább (2:11.85), az újabb orosz belharc miatt a 12. helyen (a 14. legjobb idő volt az övé). „Brutálisan kemény volt, nagyon kiúsztam magam. Ez az idő reggeli úszásnak nem rossz! Mindent megtettem, amit csak lehetett.”

A délelőtt zárásaként a Holló Balázs, Telegdy Ádám, Grátz Benjámin, Biczó Bence összeállítású 4x200-as férfi gyorsváltónak szurkolhattunk. A magyar négyes (amely nem a legerősebb felállásban szerepelt, hiszen például Németh Nándor és Milák Kristóf döntőzik este) 7:18.19-es idővel összesítésben a 9. lett, így nem jutott be a döntőbe. Az utolsó kvalifikáló hely 2.5 másodpercre volt tőlünk.

„Kilencedikek lettünk, és sajnos nem kevés választott el minket a döntőtől. Mondhatni, kezdő csapattal álltunk fel, hiszen nem voltak itt a profik, a váltóspecialisták. Mindannyian az egyéni csúcsunk közelében úsztunk, ennyit tudtunk ma összehozni!” – mondta Telegdy.

ÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, GLASGOW
3. nap, előfutamok
Férfi 200 m vegyes:
Verrasztó Dávid (2:00.94) a 13. helyen jutott tovább az elődöntőbe.
Női 200 m pillangó: Szilágyi Liliána (2:09.02) a 3., Kapás Boglárka (2:09.29) a 4. helyen jutott be az elődöntőbe. Jakabos Zsuzsanna (2:09.46) hiába lett összesítésben 5., nem folytathatja, egy nemzetből ugyanis csak a két leggyorsabb juthat tovább.
Férfi 100 m hát: Bohus Richárd (54.85) a 14. helyen jutott tovább.
Férfi 200 m mell: Horváth Dávid (2:11.85) a 12. helyen jutott tovább.
Férfi 4x200 m gyorsváltó: Magyarország (7:18.19) nem jutott be a döntőbe, összesítésben a 9. lett.

A DÉLUTÁNI PROGRAM (Tv: M4 Sport, Eurosport1)
18.00:
férfi 1500 m gyors, döntő
18.20:
férfi 100 m gyors, döntő (Németh Nándor)
18.25: női 100 m mell, döntő

18.31: férfi 100 m hát, elődöntők (Bohus Richárd)
18.39: női 200 m pillangó, elődöntők (Szilágyi Liliána, Kapás Boglárka)
18.49: férfi 200 m mell, elődöntők (Horváth Dávid)
19.21: női 50 m hát, döntő
19.26: férfi 200 m vegyes, elődöntők (Verrasztó Dávid)
19.36: női 200 m gyors, elődöntők
19.45: férfi 200 m pillangó, döntő (Kenderesi Tamás, Milák Kristóf)
19.52:
férfi 4x200 m gyorsváltó, döntő

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik