Úszás: Selmeci Attila lett a szövetség szakmai alelnöke

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.05.29. 14:41
null
Selmeci Attila (középen) új szakmai alelnök (Fotó: Tumbász Hédi)
Selmeci Attila lett a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) új szakmai alelnöke.

 

A MÚSZ tájékoztatása szerint a vasárnapi közgyűlésen Selmeci Attilát – aki Milák Kristófot olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címig vezette 2018 és 2021 között – egyhangúlag választották meg szakmai alelnöknek. Ez a tisztség Turi György lemondását követően üresedett meg, míg Rózsa Norbert leköszönése miatt egy új elnökségi tagról is voksolni kellett: ezt a pozíciót mostantól Szentpáli Gábor, a BVSC-Zugló elnöke tölti be.

Wladár Sándor elnök elmondta, a pandémia okozta leállás utóhatásainak a kezelésére 490 milliós különtámogatást kaptak a kormányzattól, amivel az egyesületek konszolidációjához járultak hozzá.
Kifejtette, a 2021-es év legfontosabb nem „versenymedencés” történésének az Úszó Nemzet Program elindulása számított.

„Óriási eredmény, hogy megnyertük a program arcának a mi csodálatos Egerszegi Krisztinánkat, aki csendes visszavonultságából kilépve immár heti rendszerességgel vesz részt az ÚNP-eseményeken” – tette hozzá a MÚSZ vezetője.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik