Úszás: Rasovszkyék végigúszták az étlapot az egyetemi ob-n

CSURKA GERGELYCSURKA GERGELY
Vágólapra másolva!
2022.11.26. 16:41
null
Rasovszky Kristóf (középen) és Márton Richárd (bal oldalt) is megmérette magár a MEFOB-on (Forrás: MÚSZ)
Ismét világbajnoki és Európa-bajnoki érmesek sora vett részt az egyetemi úszóbajnokságon, többek között Rasovszky Kristóf, Márton Richárd és Késely Ajna. A vadonatúj gödöllői uszodában rendezett eseményen 214-en álltak rajthoz, és az összetett versenyt a Pécsi Tudomány Egyetem nyerte meg a Budapesti Gazdasági Egyetem és a Testnevelési Egyetem előtt.    

A Magyar Úszószövetség évzáró gálájának másnapján több, az előző este díjazott úszó zökkent vissza a „rideg valóságba”, azaz az ünneplés után néhány órával már a rajtkövön álltak az úszó MEFOB-on, ráadásul a „profiktól” elvárás, hogy minden számban igyekezzenek pontokat gyűjteni az általuk képviselt felsőoktatási intézményeknek.

Így az olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf a Pannon Egyetem színeiben rögtön egy 50 gyorssal indított Márton Richárddal egyetemben – a váltóban Európa-bajnok, kettő pillén ezüstérmes honvédos ezúttal a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatójaként igyekezett megtalálni a megfelelő sebességet.

Később valamennyi százas szám is szerepelt az étlapjukon a mell kivételével, nem is beszélve a 400 gyorsról.

„Az a helyzet, hogy én már a múlt heti ob után pihenőt kaptam, szóval a százas távok nagyjából arra szolgáltak, hogy megtaláljam a ritmust, a négyszáz már kifejezetten hasonlított arra, amit úszásnak nevezünk ezen a szinten” – értékelt Rasovszky Kristóf, akinek ráadásul egy apróbb reggeli elalvást és a benzinkútnál a vártnál hosszabb sor miatt némiképp később elfogyasztott harapnivaló utóhatásait is kompenzálnia kellett.

„Ötven gyors volt az első szám, harmincötnél már-már kétségbeestem, hogy hol a fal, mire végül beugrott, hogy ez most nem rövidpálya – mert ugye még mindig huszonötösben edzünk a Duna Arénában – osztotta meg élményeit Márton Richárd.Ez egyébként elég jó edzés a jövő heti folytatás előtt, bár a száz pillangó kissé satnyán sikerült” – vallotta be Ricsi, aki azért négyszázon a második helyig küzdötte magát Rasovszky mögött.

Késely Ajna nyerte a 400 gyors versenyét (Forrás: MÚSZ)
Késely Ajna nyerte a 400 gyors versenyét (Forrás: MÚSZ)

A hölgyeknél is komoly mezőny gyűlt össze, a 400 gyors fináléjában az Eb-bronzérmes Késely Ajna (BGE) meccselt a „hazai pályán”, a gödöllői agrártudományi egyetem színeiben induló, nyíltvízi váltóban vb- és Eb-ezüstérmes Rohács Rékával, a szintén a nyílvizes válogatott Balogh Viviennel, valamint az egyébként mellúszó-specialista Békési Eszterrel, illetve a hátúszó Szabó-Feltóthy Eszterrel. Ajna végül nyolc tizeddel előzte meg Rékát, hogy aztán edzője, a gödöllői úszóéletben is közreműködő Bernek Péter mellett fújja ki magát (az egykori rövidpályás világ- és Európa-bajnok szintén Eb-aranyérmes feleségével, Mutina Ágnessel viszi a helyi szakosztályt).

„Edzésnek jó ennyi számot úszni, csak ne fáznék ennyire két verseny között” – mosolygott Ajna.

És persze voltak olyanok is, akik a saját távjaikra koncentráltak, így a Széchenyi Egyetemet képviselő Sebestyén Dalma vitte a 100 pillangót és a 200 vegyest, 100 mellen pedig holtversenyben végzett Békési Eszterrel, míg a debreceniek villámembere, Senánszky Petra 50 és 100 gyorson gyűjtötte be az aranyérmet.

Ami persze leginkább számított: az összetettet végül a Pécsi Tudomány Egyetem nyerte meg, 143 ponttal, megelőzve a Budapesti Gazdasági Egyetem (134), illetve a Testnevelési Egyetem (125) csapatát (bár itt valamennyi helyezés számít, a dobogós helyezések száma tükrözte a a végső sorrendet: mindhárom csapat 4-4 aranyat és ezüstöt gyűjtött, míg bronzból 6-5-4 volt a termés – igaz, a klasszikus éremtáblán a debreceniek zártak az élen, 6 elsőségüknek köszönhetően).

A bajnokság egyébként kiváló hangulatban zajlott, nem utolsósorban az elsőrangú helyszínnek köszönhetően, elvégre, mint azt Boldog Zsolt, a helyi egyetem, a MATE Testnevelési és Sport Intézetének igazgatója örömmel állapította meg, a vízilabdázók után az úszók egyetemi bajnoksága is a gödöllői uszodába költözött. Bartha Zsolt, az eseményt rendező BME Testnevelési Központjának igazgató-helyettese megköszönte, hogy a válogatott úszók egy héttel az ob után is itt voltak, elvégre jelenlétük kifejezetten inspiráló a többi egyetemista számára. Juhász Péter, a Magyar Egyetemi és Főiskola Szövetség főtitkára pedig örömmel állapította meg, hogy a részvétel újfent megközelítette a Covid-időszak előtti csúcsokat, hiszen 214-en neveztek az idei bajnokságra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik