Úszás: „Nincs semmi alapja” – Hosszú korábbi edzője az edzésterv eladásáról

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2021.03.04. 08:55
null
Hosszú Katinka a magyar szövetség segítségét kérte (Fotó: Derencsényi István)
Napok óta beszédtéma, hogy Hosszú Katinka edzésterveit értékesítette egy magyar edző Németországban – a sportág ismert alakjait kérdeztük a témában.

Régóta forog az uszodák világában, hogy egy magyar úszóedző, noha titoktartási kötelezettség kötötte, Németországban pénzért adta el Hosszú Katinka részletesen kidolgozott edzéstervét – a sztorit szombaton a Blikk hozta nyilvánosságra. Ám mivel konkrétumokról senki sem nyilatkozik, nem lenne könnyű a valóságot a közvélemény elé tárni, vagyis amíg valaki nem vállalja a nyilvánosságot, vagy hivatalos eljárás keretében részletesen nem számol be arról, amit biztosan tud, csak néhány tényt rögzíthetünk.

Például, hogy a kedden megjelent információval ellentétben a Magyar Úszószövetség nem folytat fegyelmi eljárást az ügyben – egyelőre.

„Nem érkezett bejelentés a szövetséghez, márpedig fegyelmi eljárást csak ezután indíthatunk – tájékoztatta Wladár Sándor elnök a Nemzeti Sportot. – Az viszont igaz, hogy Katinka vasárnap felhívott, a segítségünket kérte, és természetesen segítünk. Elég sok információ van a birtokunkban az ügy kapcsán, s az élet már számtalanszor bizonyította, hogy előbb vagy utóbb, de mindig fény derül az igazságra.”

De vajon miért is éri meg valakinek megvenni más edzéstervét, merthogy a kidolgozott részletek mellett nyilvánvalóan arra is szükség van, hogy a vásárló – vagy a tanítványa – például tehetséges legyen.

„Én azt szoktam mondani, hogy bárkinek odaadom az edzésterveimet, aztán kezdjen velük, amit tud, de Katinka esetében azért árnyaltabban fogalmaznék… – fejtette ki véleményét Verrasztó Zoltán edző, korábbi világbajnok úszó. – Mert való igaz, hogy ekkora klasszis esetében az edzésterv személyre szabott, ám mégiscsak működőképes volt az esetében, így az úszáshoz értők bizonyára találnak benne újdonságot, másoknak is használható módszereket. Ugyanakkor az edzéstervek eladása nem példa nélküli a sportban, hiszen Dirk Lange német úszóedzőről köztudott volt korábban, nem is csinált belőle titkot, hogy másfél millió forintért bárkinek küldött edzéstervet.”

Való igaz, Hosszú edzésmódszere ismeretlen volt korábban a világ előtt, az újdonság értéke pedig sokszor felbecsülhetetlen, de legalábbis sokat ér – tudomásunk van arról, hogy Bob Bowman, Michael Phelps edzője tízezer dollárt kért volna egy budapesti konferencián megtartott előadásért.

Verrasztó Zoltán véleményét osztja korábbi harcostársa, Sós Csaba is: a szövetségi kapitány is úgy véli, hogy egy edzésterv önmagában nem feltétlenül mond bármit is, Hosszú Katinkáé viszont mégiscsak érdekes lehet másoknak is.

„Tartalmazhat olyan elemeket, amelyeket más nem csinált korábban – jelentette ki Sós kapitány. – Nehéz bizonyítani, hogy ezt valaki megtette, de ha ez valóban megtörtént… Nos, azt nehéz minősíteni.”

Az erkölcsi megítélésen túlmenően akár jogi következményei is lehetnek az ügynek, Hosszú Katinka polgári jogi igényt érvényesíthet, és kártérítést is követelhet – még az sincs kizárva, hogy nemcsak az edzővel, hanem a vevővel szemben is, ha az nem volt jóhiszemű…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik