Úszás: Milák Kristófból hiányzik az alázat – Selmeci Attila

Vágólapra másolva!
2021.09.21. 19:35
null
Selmeci Attila elmondása szerint a 2019-es világbajnokság óta nem voltak azonos hullámhosszon Milák Kristóffal (Fotó: Tumbász Hédi, 2020)
Selmeci Attila szerint Milák Kristófból hiányzik az alázat. Az úszóedző a 24.hu oldalnak adott interjúban elmondta, ez az egyik oka annak, hogy nyolc év közös munkát követően a tokiói játékok után nem dolgoznak már együtt, hanem olimpiai bajnok úszónk a továbbiakban Virth Balázs irányítása alatt készül.

„Kristófból hiányzik az alázat – idézi Selmeci Attilát a 24.hu.Az igazán nagy sportolókra jellemző, hogy emberileg is alázatosak. A sportágukkal, az edzőjükkel, a társaikkal, a környezetükkel szemben. Ha valamiben előre kellene lépnie, az ez. A fizikai teljesítőképessége alapján már most nagy sportoló, de a szó igazi értelmében hatalmas sportember, példakép csak akkor lesz, ha ezen a téren is képes a fejlődésre.”

Selmeci az interjúban részletesen kitért arra, hogyan romlott meg a kapcsolata az olimpiai bajnokkal.

„Nyolc évet dolgoztunk együtt. Ebből hat és fél évig kifejezetten jó viszonyt ápoltunk egymással. Az utolsó időszakban a bizalom terén eltörött valami köztünk” – fogalmazott Selmeci Attila.

A szakember elmondta, amikor Milák a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon Michael Phelps világcsúcsát megdöntve lett aranyérmes 200 méteres pillangóúszásban, az megváltoztatta a tanítványát.

„Tizennégy esztendős kora óta dolgozom Kristóffal. Végtelenül kezelhető, csöndes, már-már szófukar, visszafogott fiúként ismertem meg, aki szorgalmasan rótta a hosszokat, végezte azt a munkát, amit előírtam neki. A 2019-es világcsúcs óta megváltozott. Nem az előnyére” – közölte Selmeci, aki szerint Milák személyisége másmilyen lett, a munkamorálja nem.

„Biztosan a fejlődésélettannak is köze van ahhoz, hogy önfejű, makacs lett, nem fogadta el a tanácsaimat. A vége felé már egyáltalán nem. Érdekes ugyanakkor, hogy a munka ment” – mondta az edző.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik