Úszás: Milák Kristóf a Virth-csapatban is külön utasként utazik

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.09.28. 10:28
null
A nagy csapat: Kapás Boglárka, Virth Balázs, Milák Kristóf és Kovácshegyi Ferenc (Fotó: Tumbász Hédi)
Együtt a klasszisok: Milák Kristóf és Kapás Boglárka egymás mellett rója a hosszokat a Duna Arénában – immár mindketten Virth Balázs tanítványai.

 

Csak a fejével int, hogy nem szeretné, ha a szárazföldi edzésen fotóznánk. Zala György erőnléti tréner ugyan még tesz egy bátortalan kísérletet, hátha, ám Milák Kristóf hajthatatlan – majd a vizes edzésen kattoghat a fényképezőgép.

Kénytelen-kelletlen ilyenkor odébb áll az ember, pláne, hogy a Duna Aréna másik konditermében határtalan a jókedv: itt Kurucz Attila felügyelete mellett végzi a gyakorlatokat Kapás Boglárka, Veres Laura és Zombori Gábor, mindezt úgy, hogy Virth Balázs csapatfőnök figyeli őket.

Bizony, itt kérem kialakult egy komplett kis csapat: eddig Virth Balázs és Kapás Boglárka kettecskén készültek a versenyekre, s bár néha-néha akadt egy-egy kósza csatlakozó, egyikük sem maradt véglegesen, ám szeptembertől igazi nagy csapattá nőtt a Virth-tanítványok köre, hiszen a felsoroltakon kívül még Márton Richárd is a különítmény tagja – ő már jó ideje Milákkal együtt edz, és amikor az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úgy döntött, elköszön Selmeci Attilától, búcsút intett a mesternek a junior-vb-aranyérmes is.

Milák Kristóf és Virth Balázs
Milák Kristóf és Virth Balázs

A szárazföldön tehát kettéoszlik a társaság, ám a medencetérben (a Duna Aréna karbantartása miatt a melegítő medencében, 25-ös pályán úsznak ezen a napon) már együtt figyelik Virth Balázst, amint eldarálja a napi feladatokat.

Együtt – vagy mégsem?

Milák Kristóf néhány perces késéssel érkezik, így aztán neki külön szól a mese: a 21 éves klasszis már-már mosolyogva hallgatja új edzőjét, aztán meg támad egy kis kalamajka, merthogy hirtelen tényleg akkorára duzzadt a Virth-csapat, hogy a pályákat elosztani is beletelik egy kis időbe.

Amúgy nem véletlenül.

„Laura és Gábor korábban elkezdték a felkészülést, így előrébb tartanak, Kristóf volt a következő, Bogi pedig utolsóként csatlakozott. Máskor sem, de ilyenkor kiváltképp nem mindegy, ki ki mellett úszik, semmiképpen sem szeretném, ha bárkiben is folyamatos lenne a rossz érzés, mert »agyonverik« az edzéseken”  – magyarázza Virth Balázs a pillanatnyi zűrzavart.

Aztán persze mindenki rátalál a saját pályájára, mi több, a bal szélen még Kós Hubert (és Magyarovits Zoltán edző) is csatlakozik a Virth-edzéshez, vagyis indulhat a móka!

Fotó: Tumbász Hédi
Fotó: Tumbász Hédi

A bevezető hosszok után jön is az edzői ukáz:  „Háromszor ötszáz, aztán ötször háromszáz!”

És Kapás Boglárka mosolyog – ez a lány mindig, minden helyzetben ilyen, pedig éppen néhány perccel korábban vallotta be, hogy még maga sem tudja, hogyan fogja leúszni a négyezer métert...

Kapás Boglárka
Kapás Boglárka

Milák Kristóf kevésbé vidám, de nála ezt már megszoktuk: ha nem egy-egy győzelem vagy éppen kiváló úszás után találkozik vele az ember, szinte megközelíthetetlen, nehéz vele megtalálni a közös hangot, másként: lehetetlen szóra bírni.

„Feriiii!”

A szemlélődést Virth Balázs hangja szakítja meg: míg a „gyerekek” úsznak, gyorsan megbeszéli a teendőket Kovácshegyi Ferenccel, az edzővel, akivel abban a legendás csapatban, a Széles Sándor által vezetettben is együtt dolgozott hosszú-hosszú éveken keresztül, és aki nélkül Milák Kristóf felkészítésébe sem vágott volna bele.

„Mondtam, hogy Ferire szükségem van, a szakmai tudására is, és segítséget jelent az is, hogy végtelen nyugalommal közelít mindenkihez. Gyurta Dániel is ragaszkodott hozzá, és egyértelmű, hogy Milák Kristóffal is megtalálja a közös hangot”   – jegyzi meg Virth Balázs.

Valóban.

„Még kettő van?”   – kérdezi közben Milák Kristóf, s mivel edzője bólogat, tisztességgel nekivág a még hátralévő hosszoknak. Aztán amikor célba ér a csapat, Kristóf rögtön fordul is az újabb hosszra, mert úgy érzi, jót tesz az izmainak.

Csakhogy így éppen lemarad az újabb feladat ismertetéséről. Akkor ér oda edzője elé, amikor a többiek már újból nekivágnak – immár háton.

„De hát én úsztam, amikor kiadtad a feladatot, nem tudom, mit kell csinálni”  – mondja ártatlan szemekkel, edzője pedig végtelen nyugalommal ismétli el mindazt, amit alig fél perccel korábban elmondott a többieknek.

Kristóf bevárja az oda-vissza hosszt megtevő társakat, és akkor csatlakozik hozzájuk.

Ügyes, határozottan ügyes, hiszen így rögvest ötven méterrel kevesebbet kell teljesítenie...

Észlelik ezt az edzők is, kacsintanak is egymásra, majd szinte egyszerre mondják: „Nem ezen múlik.”

Nem, persze, ugyanakkor az is egyértelmű egyelőre, hogy bár kétségkívül igyekszik (az edzőkkel mindenképp...), kicsit külön utas ebben a csapatban Milák Kristóf.

Hogy nem könnyű eset, tudtuk eddig is, ám kizárható, hogy ebben a remek társaságban néhány vadhajtást ne nyessenek le róla.

Bizakodó Virth Balázs is, Kovácshegyi Ferenc még inkább: „Én már az elejétől bátorítottam Balázst, és biztosítottam arról, ha kellek, segítek. Korábban is gyakran előfordult, hogy Kristóf leült mellém beszélgetni, azt hiszem, megtaláltuk a közös hangot – akárcsak korábban Gyurta Danival és az öccsével. Szokták mondani, a nyugodt természetem is közrejátszik abban, hogy a fiatalok bíznak bennem. Örülök, ha így van, már csak a kutyámmal kell megértetnem, miért is kelek újra hajnalok hajnalán...”

Fotó: Tumbász Hédi
Fotó: Tumbász Hédi

Csakhogy ezen a hétfő reggelen még Kovácshegyi Ferenc is tehetetlen: a közös kép ugyan elkészül a két klasszisról, ám többet nem kapunk, hiszen akárcsak a konditeremben, a vizes edzés végén is csak a fejével jelzi Milák Kristóf, nem akar nyilatkozni.

Megelégszünk, hiszen tudjuk, ki is Milák Kristóf. Klasszis. Akivel néha bizony nem könnyű.

De Virth Balázsnál jó kezekben van, hiszen ő is klasszis: nem csak a parton tanít, az uszodán kívül is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik