Úszás: Milák és Cseh edzője kétségüknek adtak hangot a honosítás kapcsán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.05. 10:19
null
Szabó Szebasztián személyében erős riválist kaptak Cseh Lászlóék (Fotó: Tumbász Hédi)
Milák Kristóf és Cseh László edzőjének máris van véleménye a vajdasági Szabó Szebasztián magyar válogatottságáról.

Miután a FINA beleegyezését adta ahhoz, hogy a szerb-magyar kettős állampolgár Szabó Szebasztián a jövőben magyar színekben versenyezhessen, semmi akadálya sincs annak, hogy a Zentán – ugyanott, ahol Sterbik Árpád – született sportoló már a júliusi dél-koreai világbajnokságon is Sós Csaba válogatottját erősítse. Az úszók tavasszal Debrecenben megrendezett országos bajnokságán a 23 esztendős, Győrben készülő Szabó a nála tíz évvel idősebb Cseh Lászlót, illetve a még csak a tizenkilencedikben járó Milák Kristóf is megelőzve lett aranyérmes az 50 és a 100 pillangón, a rövidebb távon magyar csúccsal, ami ma a negyedik legjobb idő a világranglistán.

Selmeci Attila és Plagányi Zsolt, a Szabó honosításában leginkább érdekelt két magyar úszó mestere az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozva fejtette ki a véleményét az új helyzetet teremtő fordulattal kapcsolatban.

„Nincs mese, ez új kihívás a számunkra, illetve más magyar úszóknak is – jelentette ki Selmeci Attila, a vb-ezüstérmes és Európa-bajnok Milák Kristóf mestere. – Az igazat megvallva számítottunk erre a fordulatra, mégsem mondhatom azt, hogy fel voltunk készülve az új helyzetre. A dolognak van egy jó és egy rossz oldala. A jó az, hogy Szabó csatasorba állításával csak ütőképesebb lehet a magyar válogatott, ugyanakkor az erősítés éppen azoknak a magyar úszóknak – gondolok Cseh Lacira és Kristófra – a dolgát nehezítheti meg, akik a jövőben érmeket szeretnének szerezni. Még érzékenyebb lesz a helyzet a jövő évben, hiszen a tokiói olimpián egy-egy számban nemzetenként csak két versenyző állhat rajthoz. Ne tűnjön aggályoskodásnak, de merem remélni, hogy a tehetséges Szabó honosítása nem indít el egy folyamatot, mert a magyar úszósport eddig elsősorban »saját erőből« termelte ki a nagyságait, olimpiai, világ és Európa-bajnokokat” – hangsúlyozta a háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok Milák mestere.

Hasonló a véleménye Plagányi Zsoltnak, a Cseh László felkészülését irányító szakembernek, aki ugyan nem félti a tanítványát Szabótól, de nem is lelkesedett a keddi bejelentés hallatán.

„Attól, hogy Szabó zöld jelzést kapott a FINA döntéshozóitól, még nem állt fejére a világ, de kaptunk egy jelzést, ami gondolatokat ébreszt, és aminek a következményeit nem lesz egyszerű kezelni – nyilatkozta Plagányi az SzPress Hírszolgálatnak. – A júliusi világbajnokságon induló válogatottunk összeállítását adottnak lehet tekinteni, a gondok inkább jövőre jelentkezhetnek, például az Európa-bajnokságon, amikor az is előfordulhat, hogy a döntő felé vezető úton éppen az új rivális keresztezi annak a versenyzőnek az útját, aki eddig a hazai éllovas volt. Nekem az a véleményem, hogy a magyar úszósportnak nem kizárólag, de elsősorban a hazai utánpótlásra kell támaszkodnia, kész versenyzők importja sem rossz dolog, egészen addig, amíg nem válik szokássá, és nem alakul ki olyan, vagy ahhoz hasonló helyzet, mint a profi kézilabdacsapatokban. Ami Szebasztiánt illeti, ő a sprintszámok embere, nem hinném, hogy a 200 pillangón kihívást jelentene a legjobb magyarok számára, ami pedig az 50 méteres távot illeti, az nem olimpiai versenyszám” – hangsúlyozta Plagányi.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik