Úszás: mégis lesz idén vizes vb, méghozzá Budapesten!

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.02.07. 09:06
null
Idén nyáron ismét vizes világbajnokság Budapesten, a Duna Arénában! (Fotó: Czerkl Gábor/Bors)
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA hétfőn bejelentette, mégis megrendezik idén a 2022-es világbajnokságot, de nem az eredetileg tervezett helyszínen, Fukuokában, hanem Budapesten!

 

Hat nappal azután, hogy a FINA bejelentette, 2023-ra halasztja a koronavírus-járvány miatt egy évvel korábban már eltolt vizes világbajnokságot, megváltoztatta a döntését, és hétfő délelőtt arról számolt be, mégis megrendezik idén a vb-t, de nem Fukuokában, hanem Budapesten, június 18. és július 3. között.

A nemzetközi szövetség a 2022-es budapesti vb-ről hozott mostani döntését azzal indokolta, hogy ezzel a sportolók lehetőséget kapnak arra, hogy idén nyáron is egy világméretű eseményen szerepeljenek. A vizes vb-t 2017-ben is a magyar fővárosban rendezték meg.

„A vízi sportok közösségeként folyamatosan megoldásokat kell találnunk a járvány által elénk állított kihívásokra. A mostani bejelentés is fontos lépés ebben a folyamatban, a munkánknak a bizonyítéka – idézi Husszein el-Musszalam elnököt a FINA közleménye. – A nemzetközi szövetség tisztában van vele, hogy a járvány időtől és helytől függően eltérően alakul a világban. Rendkívül szerencsések vagyunk, hogy olyan vendéglátóink vannak, akik osztoznak a vízi sportok iránti szenvedélyünkben, rugalmasnak és készségesnek mutatkoznak a FINA legrangosabb eseményének megrendezése kapcsán. Mélységesen hálásak vagyunk, és tudjuk, hogy a vízi sportokat kedvelők is ugyanígy éreznek.”

A Magyar Úszószövetség hétfőn 11 órától sajtótájékoztatót tart, ezen többek között Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke, a szervezőbizottság vezetője, valamint a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka is részt vesz.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik