Úszás: Kós Hubert aranyérmes 200 háton a budapesti vk-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.10.07. 20:05
Kós Hubert pályafutása első vk-sikerét aratta csütörtökön a Duna Arénában a rövid pályás úszóvilágkupa-sorozat budapesti állomásán: Magyarovits Zoltán tanítványa kétszáz háton nyert. Milák Kristóf egyéni rekorddal második lett 100 pillangón.
Kós Hubert remek formában (Fotó: Tumbász Hédi)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Kós Hubert remek formában (Fotó: Tumbász Hédi) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

Egy női 400 gyorssal, és magyar szempontból egy hatodik hellyel kezdődött a budapesti világkupaverseny csütörtöki döntős programja a Duna Arénában – Késely Ajna (Kőbánya SC) szereplésében nem is feltétlenül a hatodik hely és a 4:06.89-es eredmény az igazán fontos, hanem inkább az, hogy ez volt ez első versenye új edzője, Bernek Péter mellett.

„Furcsán hangzik, de pihentetjük a gyorsúszást – mondom ezt egy négyszáz gyors döntője után – mosolygott Késely Ajna. Mindez azt is jelenti, hogy nem feltétlenül a gyors kapja a főszerepet mostanság és a jövőben, viszont Peti is azt mondta, hogy kezdésnek mégiscsak jó lehet ez a szám, mert ebben vagyok igazán otthon. Egy éve nagyjából ugyanitt tartottam, nem olyan rossz ez az idő, persze, lehet rajta javítani. Nagyon jó, hogy Peti végre edzőszemmel is lát egy versenyen: én meg látok még egy-két kétkedő tekintetet, de tudom, hogy egy váltás ezzel jár. Jó lesz ez.”

Egy másik, még Késelynél is fiatalabb úszónk a hatodik helynél jóval nagyobbat dobott: Kós Hubert (UTE) számára nem úgy sikerült az olimpia, ahogyan azt remélte, hiszen 200 vegyesen nem jutott tovább az előfutamokból, ám Magyarovits Zoltán 18 éves tanítványa jól tudja, még előtte a jövő, no meg sokoldalú úszóként akár több számban is messzire juthat ezután. A vegyes mellett pillangón is szép eredményeket felmutató Kós csütörtökön kétszáz háton győzött (1:52.79) a Duna Arénában, ezzel pályafutása első vk-sikerét aratta.

„Őszinte az örömöm, ritkán van ilyen. De azt is mondhatnám: végre valami! – nyilatkozta Kós Hubert. A budapesti Európa-bajnokságon és a tokiói olimpián is kevésen múlott a jobb eredmény, most visszaadott nekem valamit a sport, a sors. Az újrakezdés mindig nehéz, nekem sem ment könnyen, eleinte előfordult, hogy megkértem az edzőmet, hogy úszás helyett vízilabdázzunk, aztán úgy másfél hete már úgy készülünk, ahogyan kell.”

Mostanra már Milák Kristóf (BHSE) is elmondhatja ugyanezt, hiszen „lebonyolította” az edzőváltás, és immár teljes intenzitással készül – a Duna Arénában ebből annyit láthattunk, hogy a pályafutását Virth Balázzsal folytató olimpiai bajnok 100 méter pillangón ledobott nem is keveset az egyéni rekordjából (50.28): a 49.92-es idő ezúttal a második helyre volt elegendő. A győzelmet az amerikai Tom Shields szerezte meg (48.83), a harmadik helyen pedig Szabó Szebasztián (Győri Úszó Sportegyesület) végzett (50.42).

Aztán ők ketten még 50 gyorson is vízbe ugrottak: Szabó a negyedik, Milák az ötödik helyen végzett.

„Összességében elégedett vagyok, az nagyon jó, hogy itthon kell úszni, a rövid pálya már annyira nem tetszik. Örülök, hogy az ötvenesben jól tudok úszni, nekem az bőven elég, ezt a huszonötös szakirányt, és az itt szerzett tapasztalatokat majd felhasználom az ötvenes versenyeken” – árulta el Milák.

Békési Eszter (Egri Úszó Klub) még önmagát is meglepte azzal, hogy 200 mellen odaért a második helyre (2:23.70): noha két évvel ezelőtt is ezüstérmet szerzett a budapesti vk-viadalon, de: „Az a verseny ötvenes medencében zajlott, s nekem az az erősségem, a fordulókkal nem vagyok túl nagy barátságban. A célom ennek ellenére az éremszerzés volt, örülök, hogy ezt elértem.”

Jakabos Zsuzsanna (Győri Úszó Sportegyesület) viszont mindkét medencében élvezi az úszást: a 32 éves úszónak esze ágában sincs abbahagyni az úszást – csütörtökön a 200 pillangón ezüstjével bizonyította ezt.

„Nagyon szeretek úszni továbbra is, megkérdeztem az edzőimtől, vállalhatom-e a száz vegyest, mert változatosságra, újdonságra vágyom – mondta el Jakabos a száz vegyes döntője után, ahol a negyedik helyen végzett. – Van kedvem csinálni, ha nem így lenne, nem is lennék így, de azért nem könnyű: fárasztó hetek vannak mögöttem, a Nemzetközi Úszóligában is úsztam, majd elkezdődött a világkupa-sorozat, úgyhogy ez a hetedik versenyem.”

RÖVID PÁLYÁS ÚSZÓ VILÁGKUPA-SOROZAT, 2. ÁLLOMÁS, DUNA ARÉNA
Férfiak
50 m gyors:
1. Kyle Chalmers (ausztrál) 20.97, ... 4. Szabó Szebasztián 21.20, 5.
Milák Kristóf 21.44.
400 m gyors: 1. Matthew Sates (dél-afrikai) 3:37.92, ....7. Holló Balázs és Boskan (szlovén) 3:45.98.
200 m hát:
1. Kós Hubert 1:52.79, ...4. Telegdy Ádám 1:53.79.
100 m mell: 1. Arno Kamminga (holland) 56.08, ...8. Horváth Dávid 59.10.
100 m pillangó: 1. Tom Shields (amerikai) 48.83, 2. Milák Kristóf 49.92, 3. Szabó Szebasztián 50.42. 100 m vegyes: 1. Matthew Sates 51.77.
Nők
50 m gyors:
1. Emma McKeon (ausztrál) 23.50.
400 m gyors: 1. Isabel Gose (német) 4:00.57, ... 6. Késely Ajna 4:06.89, ...8. Ábrahám Minna 4:10.67.
50 m hát: 1. Kira Tousaaint (holland) 26.07.
200 m mell: 1. Viktoria Gunes (török) 2:22.23, 2. Békési Eszter 2:23.70.
200 m pillangó: 1. Maria Ugolkova (svájci) 2:06.44, 2. Jakabos Zsuzsanna 2:06.52, ...4. Sebestyén Dalma 2:07.11, ...8. Hatházi Dóra 2:09.48.
100 m vegyes: 1. Maria Ugolkova 58.81, ...4. Jakabos Zsuzsanna 1:00.00

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik