Úszás: Késely Ajna megkönnyezte az olimpia elhalasztását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.27. 13:38
null
Késely Ajna nehezen élte meg a leállást (Fotó: Koncz György)
A Rio de Janeiróban még az olimpiai csapat legfiatalabb tagjának számító Késely Ajna nehezen viselte a tokiói játékok elhalasztását, s reméli, még az idén rendeződik a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet és visszatérhet a medencébe. Addig is futással próbálja kondiban tartani magát: a napi 16 kilométer úszást 25 kilométernyi terepfutás vette át.

„Előbb az országos úszóbajnokság elhalasztása csalt könnyeket a szemembe, aztán a NOB döntése sokkolt, mindez együtt jól behúzott nekem – árulta el a még mindig csak 18 éves Késely Ajna az SzPress Hírszolgálatnak.

Egy sportoló számára a legjobb eredményeinek túlszárnyalása mellett a versenyek, az új és új kihívások jelentik azt a fajta motivációs erőt, amit semmi mással nem lehet helyettesíteni. Egyszerűen nincs pótmegoldás. Én még a szerencsésebbek közé tartozok, mert tizennyolc esztendősen nem futhatok ki az időmből, ugyanakkor mélyen átérzem azoknak a helyzetét és szomorúságát, akiknek sokkal nehezebb lesz kitartani jövő nyárig. Az elmúlt hónapokban keményen megdolgoztunk azért, hogy a március végére tervezett országos bajnokságon megmutathassuk a világnak és persze önmagunknak is, hogy mire vagyunk képesek, milyen reményekkel indulhatunk tovább Tokió felé. Most elsősorban abban bízok, hogy az idei év nem zárul versenyek nélkül, mert azt már nehéz lenne feldolgozni.”

Kisebb jó a rosszban, hogy Késely a következő hónapokban behozhatja magát a tanulásban, amelyhez már most is sok segítséget adnak a kőbányai Altisz Alapítványi Gimnázium pedagógusai, élükön Csipai Viktória igazgatónővel.

„Szeretném befejezni a tizenkettediket és több tárgyból is leérettségizni, kivéve a nekem kicsit »húzós« matekot. Más elmaradásaim is vannak. Levenném a polcról az eddig pihentetett blogomat, mert mindig is szerettem megosztani a gondolataimat a szeretteimmel és azokkal, akik kíváncsiak voltak életem alakulására, a munkámra, a törekvéseimre. A legfontosabb viszont mégis csak az, hogy a válogatott úszók számára kötelezővé tett két koronavírus teszt elvégzése után jövő hétfőn folytathassuk a munkát a Duna Arénában. Gyuri bácsitól, az edzőmtől azt hallottam, hogy az országos bajnokságot talán az elhalasztott olimpia időpontjában, valamikor a nyáron, vagy egy kicsit később rendeznék meg. Annak ismeretében, hogy miként alakul az országos helyzet, sikerült-e úgy felkészülni mindenkinek, hogy az eredményeinkre még büszkék is lehessünk” – mondta Késely Ajna.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik