Úszás: Kapás Boglárkának autoimmun pajzsmirigybetegsége van

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2020.12.09. 16:28
null
Kapás Boglárkának autoimmun pajzsmirigybetegsége van (Fotó: Tumbász Hédi)
Hogy Kapás Boglárka szerdán délelőtt visszalépett a 200 pillangó döntőjétől a kaposvári ob-n, megírtuk mi, mostanra kiderült az is, miért döntött így a szám világbajnoka és Európa-bajnoka.

Rejtélyes betegségről szóltak a hírek szerdán délelőtt a kaposvári Csik Ferenc Versenyuszodában, és persze kisebb riadalom is támadt, hiszen Kapás Boglárka annak rendje és módja szerint bemelegített a 200 pillangó döntője előtt, ám úgy húsz perccel később rosszul lett: szédülésről és gyengeségről beszélt.

De még mindig indulni akart a döntőben, merthogy nagyon szeretett volna 2:06-os időt úszni – s ha a keddig előfutamok során ment a 2:07.97-es idő, okkal bízhatott abban, hogy ezen javítani tud.

Még akkor is, ha nemigen maradtak ellenfelei, vagyis tulajdonképpen egyedül kellett volna megúsznia a vágyott idő. De ebből nem lett semmi, Sós Csaba kapitány és Virth Balázs edző sem javasolta a világbajnoknak, hogy induljon. Kapás Boglárka csak ennyit mondott, hogy még várnak a vizsgálatok eredményére, merthogy egy ideje már küzd hasonló rosszullétekkel.

Aztán szerdán délután mindenre fény derült.

Kapás Boglárka a közösségi oldalán osztotta meg mindenkivel, mi áll a rosszullétek hátterében:

„Ez az év mindenkinek nagyon nehéz, sok akadály gördült elénk, így vagyok ezzel én is. A mai döntőt sajnos ki kellett hagynom 200 pillangón: az előfutamban biztató időt sikerült úsznom, de ma a rajt előtt nem éreztem jól magam, és bár nagyon nehéz döntés volt, megértettem, hogy az egészség az első. Idén nyáron diagnosztizáltak a Hashimoto thyreoiditis nevű autoimmun pajzsmirigybetegséggel, amelynek lehetnek olyan tünetei, mint amit a rajt előtt és az elmúlt másfél hétben is többször éreztem. Ennek ellenére még nem utazom haza, bízom benne, hogy jobban leszek, mert nagyon szeretnék még versenyezni itt az országos bajnokságon.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik