Úszás: Kapás Boglárkáék Ferenc pápánál jártak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.24. 19:16
Ferenc pápa szombaton Vatikánvárosban fogadta azt a többek között magyar úszók alkotta küldöttséget, amelyet az európai szövetség (LEN) állított össze.

„A víz maga az élet, víz nélkül élet nem létezhet – hangsúlyozta a találkozón a katolikus egyházfő a LEN szombati sajtóközleménye szerint, hozzátéve: – Az önök sportját a vízben űzik, de mégis szilárd, mert állandó elhivatottságot és erőt igényel.”

A 260 fős nemzetközi delegációban helyet kapott Gyárfás Tamás, a LEN kincstárnoka, a római úszóversenyen részt vevő magyar csapatból pedig az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Kapás Boglárka és az Eb-ezüstérmes Jakabos Zsuzsanna.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik