Úszás: Kapás Boglárka nyerte a 400 vegyest az ob-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2020.12.11. 11:14
Újra vízben a világbajnok: Kapás Boglárka vállalta az indulást 400 vegyesen, és meg is szerezte a győzelmet péntek délelőtt a kaposvári országos bajnokságon.
Kapás Boglárka nyerte a 400 vegyest (Fotó: Derencsényi István)  
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
Kapás Boglárka nyerte a 400 vegyest (Fotó: Derencsényi István) A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

Csütörtökön eldöntötte, délután felállt a rajtkőre az előfutamok során, péntek délelőtt pedig meg is nyerte a négyszáz vegyes döntőjét Kapás Boglárka – azután, hogy szerdán visszalépni kényszerült rosszulléte miatt a 200 pillangó döntőjétől.

Azóta kiderült, autoimmun pajzsmirigybetegsége van, amely ugyan már hoz néha tüneteket (gyengeséget, szédülést), ám gyógyszert nem kell szednie.

És mert alapvetően jól van, vállalta az indulást 400 vegyesen.

MEGBÁNTOTTÁK

Verrasztó Dávid, a 400 m vegyes bajnoka:
„4:14 volt a terv, végül is közel voltam hozzá, azt pedig már száznál láttam, hogy nagyjából rendben vagyok. Az ISL alatt elfáradtam, ezt nem tagadom, az első három verseny teljes rendben volt, a negyedik már kevésbé, az ötödik meg kampó. Próbáltam edzeni, de a napi öt kilométer nem nyolc, ami nekem kellett volna. Azért élveztem a versenyzést, most majd visszaállok a rendes munkába, aztán nyomom, mert talán látszik, hogy rendben van a súlyom és a felkészülésem is.”

Burián Katalin, a 200 m hát bajnoka:
„Ellentétben a száz háttal, ezúttal tartalékoltam kicsit, hogy maradjon erőm a döntőre, és ez a taktika bevált. Délelőtt még sohasem úsztam ilyen jó időt, ezért hálás vagyok Plagányi Zsoltnak, az edzőmnek.”

„4:38 a legjobbam ezen a távon, ehhez képest a csütörtökön előfutamban három, a pénteki döntőben négy másodperccel jöttem lassabban, vagyis még csak azt sem mondhatom, hogy olyan rosszul úsztam. De nem erre a számra készültünk igazán. Be voltam ugyan nevezve négyszáz vegyesre is, ám kétszáz pillangón szerettem volna jó időt úszni. Már felesleges azon rágódnom, hogy ez sikerülhetett volna, fontosabb, hogy előrenézzek. Gyógyszeres kezelést nem igényel a betegségem, de természetesen figyelni kell rá ezután is” – mondta el Kapás Boglárka, majd nem sokkal később már mint szurkoló állt meg a medence környékén, merthogy vőlegénye, Telegdy Ádám volt érdekelt 200 méter háton.

Izgulni olyan nagyon nem izgult Kapás, hiszen Telegdy számított a szám toronymagas esélyesének, viszont annál jobban örült a finálé végén – kedvese győzelmének is, de még inkább annak, hogy délelőtt még sohasem úszott ilyen jól Telegdy.

„Próbálunk alkalmazkodni, és szerintem az olimpiáig hátralévő idő elég is lesz arra, hogy megtanuljuk, megszokjuk, hogy délelőtt kell erősebben úszni. Bár ez biológia, a testet nem lehet megerőszakolni, nyilván mindent meg kell tenni azért, hogy átálljunk. Egy picit a csütörtöki előfutamos úszásomat sajnálom, ha azt nem kezdem el olyan erősen, néhány tizeddel jobb lehetett volna az időeredményem” – nyilatkozta Telegdy.

Verrasztó Dávid meggyőző fölénnyel nyerte meg a 400 vegyest, és nem panaszkodhat Németh Nándor sem, bár kicsit csóválta a fejét a száz gyors döntője után, mert ezúttal nem járt a csütörtökön úszott országos csúcsa (48.08) közelében.

„Azért még bennem volt és van, hogy kilenc század hiányzott az előfutamban ahhoz, hogy negyvennyolcon belülre kerüljek, de ez van. Ennek ellenére nem vagyok hajlandó csalódott lenni, ha nem itt, Kaposváron, majd sikerül legközelebb áttörnöm a határt” – mondta Németh Nándor.

ÚSZÁS
ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, KAPOSVÁR
Férfiak. 100 m gyors. Országos bajnok: Németh Nándor (BVSC-Zugló, edző: Plagányi Zsolt) 48.67,
2. Milák Kristóf (BHSE) 49.20, 3. Szabó Szebasztián (Győri Úszó Sportegyesület) 49.70. 200 m hát. Ob: Telegdy Ádám (Kőbánya SC, e: Kőbánya SC edzői kollektíva) 1:56.82, 2. Földházi Dávid (Győri Úszó Sportegyesület) 1:59.94, 3. Kovács Benedek (BVSC-Zugló) 2:00.65. 200 m mell. Ob: Rothbauer Christopher (Jövő SC FCSM, e: Jövő SC edzői kollektíva) 2:12.12, 2. Horváth Dávid (Kőbánya SC) 2:13.16, 3. Okos Ákos (Vasas SC) 2:15.11. 400 m vegyes. Ob: Verrasztó Dávid (FTC, e: Molnár Ákos, Formaggini László) 4:15.71, 2. Gyurta Gergely (UTE) 4:18.04, 3. Sós Dániel (Vasas SC) 4:18.22. 4x100 m gyorsváltó. Ob: Győri Úszó Sportegyesület (Gyárfás Bence, Balog Gábor, Lobanovszkij Maxim, Szabó Szebasztián) 3:”0.83, 2. BVSC-Zugló (Bohus, Németh, Sződi, Kovács B.) 3:21.50, 3. NICS-HSÚVC Hódmezővásárhely (Lendjer, Sorak, Perkkiö, Nikolic) 3:29.38. Nők. 100 m gyors. Ob: Gyurinovics Fanni (Vasas SC, e: Lőrinczi György, Bodó Kitti) 55.45, 2. Verrasztó Evelyn (FTC) 55.64, 3. Késely Ajna (Kőbánya SC) 56.59. 200 m hát. Ob: Burián Katalin (BVSC-Zugló, e: Plagányi Zsolt) 2:08.92, 2. Szilágyi Gerda (Stamina TK) 2:10.73, 3. Szabó-Feltóthy Eszter (Vasas SC) 2:11.38. 200 m mell. Ob: Békési Eszter (Egri Úszó Klub, e: Kovács Ottó) 2:28.31, 2. Halmai Petra (Kaposvári SI) 2:28.65, 3. Mácsok Fruzsina (Gyulai Várfürdő Kft.) 2:35.43. 400 m vegyes. Ob: Kapás Boglárka (UTE, e: Virth Balázs) 4:42.06, 2. Mihályvári-Farkas Viktória (FTC) 4:43.15, 3. Csulák Lia (Érdi Úszó Sport Kft.) 4:49.78. 4x100 m gyorsváltó. Ob: Szegedi Úszó Egylet (Pádár Nikoletta, Fábián Fanni, Fábián Bettina, Vas Luca) 3:48.14, 2. Győri Úszó Sportegyesület (Pózvai, Safrankó, Sebestyén, Jakabos) 3:48.95, 3. Vasas SC (Gyurinovics L., Galamb, Molnár, Gyurinovics F.) 3:49.47. Vegyes csapatok. 4x100 m vegyes váltó. Ob: Győri Úszó Sportegyesület (Balog Gábor, Sebestyén Dalma, Jakabos Zsuzsanna, Szabó Szebasztián) 3:55.67, 2. Budafóka XXII. SE (Molnár, Zombori, Márton, Rátkai) 3:57.85, 3. BVSC-Zugló (Witmann, Takács, Kőhalmi, Böszörményi Bettina) 4:04.13

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik