Úszás, ISL: Szabó Szebasztián ismét remekelt

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2020.11.01. 22:28
null
Szabó Szebasztián (Fotó: Tumbász Hédi)
Vasárnap Szabó Szebasztián újabb két egyéni csúccsal rukkolt ki a Nemzetközi Úszóliga (ISL) sorozatában, a Duna Arénában.

 

Szombaton fejeződött be a Nemzetközi Úszóliga (ISL) 5. fordulója, amely a sorozat történetének legnagyobb csatáját hozta, hiszen az első és a harmadik csapat között mindössze 52.5 pont volt a különbség – a győztes a London Roar együttese lett.

Vasárnap pedig már a 6. forduló küzdelmei zajlottak a Duna Arénában hét magyarral: Jakabos Zsuzsannával (Energy Standard), Kapás Boglárkával, Késely Ajnával és Telegdy Ádámmal (New York Breakers), valamint Burián Katalinnal, Verrasztó Evelynnel és  Szabó Szebasztiánnal    (Aqua Centurions). A sportág szerelmesei a felsorolásból és az ISL-sorozat idei fordulói alapján egyből rávághatják: fogadjunk, hogy Szabó Szebasztián megint alkotott a Duna Arénában!

Persze hogy így történt, ráadásul kétszer is, előbb 100 pillangón (49.75), majd 50 gyorson (20.98) úszott egyéni rekordot – mindkét alkalommal az október 18-án elért időeredményéből faragott.

A német Marco Koch is folytatta remeklését: hétfőn 2:00.81-es idővel nyert 200 mellen, akkor úgy fogalmazott, remélte, ennél is gyorsabban tempózik – nos, vasárnapra ez az álma is teljesült, 2:00.58-as ideje egyre közelebb van a világcsúcshoz (2:00.16).

A 6. forduló első napja után az Energy Standard vezet, amely ezúttal nélkülözni volt kénytelen egyik vezérét, a svéd olimpiai, világ- és Európa-bajnokot, Sarah Sjöströmöt – a hivatalos indokolás szerint sérülés miatt. Egy klasszist veszített, egyet viszont visszakapott a csapat, hiszen a koronavíruson áteső, szintén olimpiai, világ- és Európa-bajnok holland Femke Heemskerk csatlakozott a sorozathoz.     

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik