Úszás, ISL: London csapata vezet, Hosszúék a harmadikok

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2020.10.18. 20:48
Az Adam Peaty vezette London Roar áll az élen a nemzetközi úszóliga (ISL) 2. fordulójának első napja után a budapesti Duna Arénában, Hosszú Katinkáék a harmadikok.
Fotó: Balogh László
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Fotó: Balogh László A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

Amikor elhalasztották a tokiói olimpiát, csak hallgatott.

Aztán amikor Gennagyij Tureckij augusztus elején meghalt, már kiszaladt a száján: „Na, itt jön képbe, ki az esetleges nyertese, vagy éppen vesztese az olimpia elhalasztásának.”

Sós Csaba szövetségi kapitány sohasem beszél a levegőbe – szakmailag is hiteles, ezért is fogadják el őt az úszók, az edzők és a vezetők egyaránt, ráadásul őszinte is, így aztán az edzőkolléga iránti gyász mellett haza is beszélt.

Nem véletlenül.

A többek között az orosz Alekszandr Popovot négy olimpiai címig kormányzó, orosz születésű, Svájcban elhunyt tréner halála minket, magyarokat duplán érintett rosszul, mert Tureckij foglalkozott jó ideje Lobanovszkij Maximmal (Iron). (A kapcsolat egyébként úgy alakult ki, hogy Maxim beleszeretett Tureckij lányába, majd feleségül is vette.)

A közös munka egyértelműen látszott a versenyző teljesítményén, olyannyira, hogy Lobanovszkijt a tokiói olimpia éremesélyesei közé sorolták 50 gyorson. Hogy ez így is marad-e, abban feltétlenül bízunk, bár egyelőre a sportoló még nem találta meg az utódot.

Svájc helyett Magyarországra tette át (vissza...) a székhelyét a sprinter, de nem azért, mert hazai pályán keresi az edzőjét, hanem mert az Iron csapatának egyik oszlopos tagja a Nemzetközi Úszóliga (ISL) sorozatában.

Hogy ez mennyire így van, azt a sorozat második fordulójának első versenynapja tökéletesen bizonyította, hiszen Lobanovszkij közel, nagyon közel járt az egyéni legjobbjához 50 gyorson – még ilyen viszontagságos időszak után is.

„Tetszett, amit Maxim mutatott. Egyelőre nem tudjuk, hol folytatja, csak az biztos, hogy az ISL-sorozat idején Budapesten lesz – mondta el Sós Csaba szövetségi kapitány. – Engem is rabul ejtett a sorozat, pedig nem az a klasszikus verseny, de végre verseny! Furcsa kimondani ezt október közepén, ám ez az idény eleje, ennek megfelelő formában vannak az úszók is – hogy a rövidebb távokon születtek jó eredmények, nem feltétlenül meglepő, így szokott ez lenni. De jó látni, hogy a versenyzők mosolyognak, küzdenek, egy-egy napon több számot is úsznak.”

Több számot úszott vasárnap Szabó Szebasztián (Aqua Centurions) is, ráadásul nem is akárhogy, hiszen mind 50 gyorson, mind 100 pillangón egyéni rekordot repesztett (21.06, 49.93), mi több, utóbbi számban győzni is tudott – előbbiben amúgy a második lett, és éppen Lobanovszkij mögött.

Két számot vállalt az Iron hadvezére, Hosszú Katinka is, aki éppen lapunknak adott interjújában szögezte le, hogy „nekem leginkább akkor megy jól az úszás, ha már van bennem néhány verseny. Esetemben régóta így épül fel a szezon, ráadásul csak a versenyek mutatják meg igazán, mire is kell figyelnem, ehhez képest most augusztus közepe óta dolgozom igazán intenzíven. Ebből a szempontból lyukas tehát a felkészülésem, kell néhány verseny, mire visszarázódom.”

Nos, a háromszoros olimpiai bajnok sem beszélt a levegőbe, különösen az első fellépésén, 200 háton látszott ez (ötödik lett), a 200 vegyes viszont annak ellenére tartalmazott már nyomokban „régi Katinkát”, hogy végül klasszisunk csak a harmadik helyen ért célba – annyira nem is rossz időeredménnyel (2:07.74).

A London Roar, az Aqua Centurions, az Iron és a DC első napi versengése után a londoniak vezetnek – meggyőző, mi több, nagyon meggyőző fölénnyel. Az Iron a harmadik. Folytatás hétfőn 16 órától.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik